Történelmi igazságtétel helyett visszaélések melegágya lett a spanyol „visszatérés törvénye”. A spanyol hatóságok lelepleztek egy csalóhálózatot, amely hamis szefárd zsidó származási iratokkal ezreknek próbált állampolgárságot szerezni. A csalók hírességek neveit is felhasználták és vissza is éltek velük.

Spanyolországban a rendőrség felszámolt egy kiterjedt hálózatot, amely állítólag hamis zsidó dokumentumok segítségével több ezer ember számára próbált spanyol állampolgárságot szerezni. Mindezt egy olyan törvényre hivatkozva, amelyet eredetileg a történelmi igazságtétel szándékával alkottak meg.

A spanyol állampolgárság hamis zsidó papírokkal

A 2015-ben elfogadott jogszabály célja az volt, hogy visszaadja a spanyol állampolgárság lehetőségét azoknak a zsidó leszármazottaknak, akiknek őseit az 1492-es inkvizíció idején űzték el az Ibériai-félszigetről. A törvény különösen a szefárd zsidó közösségek számára nyitott meg új kapukat.

A visszaélések azonban hamar megjelentek. A hatóságok szerint a bűnszervezet több ezer kérelmet nyújtott be hamisított genealógiai igazolásokkal. A gyanú szerint egyes iratokon ismert előadóművészek, mint Shakira vagy J Balvin, neve is szerepelt, hogy hitelesebbnek tűnjenek a családfák. Az „állampolgársági csomag” ára állítólag 6–8 ezer euró (2.4 – 3.2 millió forint) között mozgott.

A törvényt 2015. november 30-án ünnepélyes keretek között fogadták el a madridi királyi palotában. A cél az volt, hogy történelmi elégtételt nyújtson a több mint 500 évvel ezelőtti tragikus eseményekért, amikor a zsidó közösségeknek választaniuk kellett a keresztény hitre térés és a száműzetés között.

36 ezer ember kapott spanyol állampolgárságot

Spanyolország 36 ezer embernek, azaz az összes igénylő mintegy 23 százalékának adta meg az állampolgárságot 2022-ig. Portugáliában ez az arány magasabb, 63 százalék, ami több mint 54 ezer embert jelent. A portugál kérelmezők több mint kétharmada izraeli – írta pár éve a lisszaboni Observador című újság. Spanyolországban az izraeliek aránya 5 százalék alatt volt a 2019-es adatok szerint. A spanyol állampolgársági törvény eredetileg csak három évre nyitotta meg ezt a lehetőséget, és 2022 februárja volt az utolsó időpont a kérelem benyújtására.

Forrás: jpost

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás