Zsidó pápa

Legenda-e, vagy történelmi tény – ma már nem lehet megállapítani. A történetírás csak annyit jegyzett fel, hogy 1130-ban a zsidó származású Pierloni Petrus kardinálist választották pápának, ki a II. Anaclet nevet vette fel. Feljegyezték róla továbbá, hogy őneki magának is “zsidó arca volt”. (Jellinek, ki a zsidó pápa legendáját megírta Bet ha-Midras című híres midrás gyűjteményében, idézi erre vonatkozólag Gregoroviusnak Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter című munkáját (IV., 391-417.) és a Monumento Germanica XII. kötete 711. oldalát.)

A pápáról szóló mese három variációjából adom közre a következő kis történetet.

*

A mainzi zsidók legelőkelőbbje a tudós Rabbi Simon Hágádol volt, ki a legnagyobb boldogságát fiában, a kis Elchánánban találta. A gyermek rendkívüli tulajdonságai és nagy szépsége egy fanatikus katolikus asszonyt arra bírtak, hogy ellopassa és kolostorba vitesse, hogy a gyermeket az egyház számára neveljék, melynek kiváló harcosokra volt szüksége. A szülők, kiket gyermekük eltűnése nagy kétségbe ejtett, minden vagyonukat és tehetségüket arra fordították, hogy gyermeküket megtalálják, de sohasem juthattak annak nyomára. A tudós Simont, időközben megválasztották mainzi rabbinak. Mainzban akkor a világ egyik leghíresebb zsidó közössége élt.

Elchánánt is papnak avatták, de nem Izráel papjának. A gyermek, aki csak ötéves volt, mikor a szülői háztól ellopták és akinek származásáról sohasem szóltak, a távoli Rómában csak homályosan emlékezett vissza szüleire, akikre azonban gondolni kezdett, midőn egyszer egy versenytársa, kit miatta mellőztek, fellobbanásában szemébe vágta, hogy nem tehetsége miatt viszik előre, hanem mert zsidó, mert a mainzi rabbinak a fia. Elchánán most megtudott mindent, de tudta azt is, hogy tűzhalál vár reá, ha a zsidósághoz visszatér. Ettől eltekintve a becsvágy is hajtotta, hogy az úton, melyen haladt és melyen olyan csodálatos módon emelkedett, elérje a legmagasabbat, mit elérni csak lehet.

A kolostorból egyenesen a pápa mellé vitték szolgálattételre, ahol saját kutatásai révén ismerhette meg a világot. 30 esztendővel később a mainzi rabbi fia már a kardinálisok között foglalt helyet. És mert nemcsak nagytudású, hanem rendkívül okos és kitartó, csodás szépségű és erejű is volt, és mivel az egyházat fenyegető veszedelmes szekták támadtak, melyek ellen csak rendkívüli ember védhette meg Petrus székét: a legközelebbi pápaválasztásnál Elchánán került erre a székre!

Dicsőségtől és világi hiúságoktól eltelten, Elchánán, már mint pápa foglalkozni kezdett azzal, hogy szüleit, kiket sohasem veszített szem elől, ha azok ezt nem is sejtették, magához közelebb hozza. Ehhez előszöris utasította a mainzi püspököt, ki egyszersmind a város ura volt, hogy a mainzi zsidókat tiltsa el vallásuk gyakorlásától. Elképzelhető erre a zsidó község rémülete, kétségbeesése. Küldöttséget menesztettek a püspökhöz, arra kérve őt, hogy a rendeletet vonja vissza, de az kijelentette, hogy ezt nem teheti, mert a rendelet nem tőle való, hanem egyenesen a pápától.

A püspök, ki a tudós Rabbi Simont nagyra becsülte, szeretett volna a zsidókon segíteni, azért azt tanácsolta a rabbinak, hogy forduljon kérésével a pápához. Az akkor már 77 éves rabbi megfogadta a tanácsot és ellátva a püspök ajánlólevelével, két rabbival együtt útnak indult Rómába.

A pápa székvárosában a küldöttek elsősorban ottani hittestvéreikhez fordultak, kiket a Mainzból hozott hír nagyon megijesztett. Tartottak tőle, hogy a pápa ellenük is új, megszorító rendszabályokat fog kiadni. De ijedtségüknél is nagyobb volt a csodálkozásuk, hogy éppen a mainzi zsidók ellen fordult a pápa, továbbá, hogy a pápa maga írta alá a mainzi rendeletet, holott az ilyen dolgokat papjaival szokta végeztetni. Következtettek ebből mindenfélére, a valóságot persze még csak nem is sejtették. Megtették a lépéseket, hogy a küldöttek a pápa elé kerüljenek. Ahogy először jelentették a pápának, hogy a mainzi zsidók küldöttsége színe elé óhajt kerülni, az rögtön megparancsolta, hogy vezessék a küldöttséget elébe.

A mainzi küldöttség reszketve üdvözölte a pápát, ki azzal fogadta őket: tévednek, ha azt hiszik, azért fordult rendeletével a mainzi zsidók ellen, mert kifogása volna ellenük. A mainzi zsidó közösséget nagyon kiválónak tudja, épp azért azt akarja, hagyják el a zsidó hitet, vegyék fel a kereszténységet. A pápa, hogy sokoldalúságát ragyogtassa, németül beszélt a német zsidókkal. Ezeknek vezetője azonban, Rabbi Simon Hágádol, a pápa nyelvén, latinul felelt.

– Ha teljesítenők parancsolatodat, – azt bizonyítanók, hogy Szentséged tévedett, amit pedig senki se mer feltételezni. Azt akarod, hogy a zsidóság jobbjai vegyék fel a keresztet, holott ezt csak a zsidóság salakja szokta megcselekedni. A zsidóság jobbjai azok, kik hűségesen kitartanak Istenük mellett és inkább meghalnak, semhogy hitüktől eltántorodjanak. Az én községem is ezért tarthat igényt a zsidók java elnevezésre.

A római főpap ezután olyan kérdést intézett Rabbi Simonhoz, melyről a kardinálisok és főurak azt hitték, hogy tréfa, mellyel sarokba akarja szorítani a rabbit. A kérdező azonban komolyan, sőt szívszorongva tett kérdezte:

– Vagy-e olyan hű hitedhez rabbi, hogy még az ellen is tiltakoznál, hogy fiad pápa legyen?

– Mielőtt pápává lenne, szólt szomorúan a rabbi, meg kellene tagadnia az Egyetlenegybe vetett hitét, már pedig ezzel a hittel nem ér fel az egész világ bírása sem. Van-e becsesebb az életnél, mikor el akarják azt az embertől venni? Nos, mi egy percig sem gondolkodnánk, hogy odaadjuk életünket hitünkért.

A pápa elkomorodott és intett környezetének, hagyják őt magára. Rabbi Simon is távoznia akart, a pápa azonban ezekkel a szavakkal tartotta vissza: Még egy kérdés, rabbi, de csak magad maradj.

Hogy magukra maradtak, a pápa könnyes szemmel szólt a meglepetéstől remegő öregemberhez: És én még azt akartam, hogy te térj az én hitemre! Atyám, igazán szent atyám, dicső, szent aggastyán! Én térek meg tehozzád. Fiad vagyok, az elveszett Elchánán!

Mi történt azután az apa és fiú között, ki tudhatja azt? Csak azt jegyezték fel, hogy fél évvel azután, hogy Rabbi Simon Rómában járt, a pápa nyomtalanul eltűnt. Mainzban pedig Rabbi Simon háza megszaporodott egy vendéggel. Azt mondták Jeruzsálemből jött. Nem fogadott senkit, nem járt el senkihez sem, de azért nagyon boldog volt, mert végtelenül boldognak látott egy nagyon öreg párt, mely addig soha nem szűnt meg siratni 54 esztendővel azelőtt eltűnt fiát.

A zsidósághoz visszatért pápa történetének megvannak nyomai nagy ünnepi imáinkban. Ros Hásáná második napjának liturgiájában az Él-Chánán náchlató szavakkal kezdődik az egyik ima. Szerzője Rabbi Simon Hágadol Mainzból. A másik Melech Ámon szavakkal kezdődik, akrosztikonja Rabbi Simon nevét adja és ezeket a szavakat: Ó, lenne osztályrészem hasonló, drága fiaméhoz, Elchánánéhoz.

*

Mi igaz e történetből, arról nem mondhatok ítéletet. Tény, hogy II. Anaclet pápa a történeti adatok szerint élt és uralkodott, míg a pápák lajstroma a XII. századtól II. Anaclet pápát már nem említi. Miért, mikor bizonyos, hogy pápa volt, bizonyos, hogy ellenségei zsidónak csúfolták, bizonyos, hogy zsidó származású volt?

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 26. szám – 2014. július 28.