A zsidó hagyományban nem véletlen, hogy hol az apa, hol az anya neve hangzik el. A különbség mögött pedig évszázados vallási és közösségi szokások állnak.
Sokaknak feltűnhetett már, hogy ugyanazt az embert különböző helyzetekben másképp nevezik meg a zsidó közösségekben. Hivatalos iratokban, imákban, sőt, még a sírköveken sem mindig ugyanaz a szabály érvényesül. De vajon melyik az autentikus hagyomány, és honnan ered a magyarországi szokás, amely szerint a nőket gyakran az édesanyjuk nevével említették? Oberlander Báruch rabbi válasza segít eligazodni a látszólag ellentmondó gyakorlatok között.
Hivatalos zsidó ügyekben az apa neve az irányadó
A zsidó hagyományban az apa neve elsősorban az azonosítást szolgálja. Házasságlevélben, válólevélben, kölcsön- vagy adásvételi szerződésben a személy neve minden esetben az apa nevével együtt szerepel: „X ben Y” vagy „X bát Y”, vagyis „X, Y fia” vagy „Y lánya”.
Ennek gyakorlati oka is van. A vezetéknevek a zsidó közösségekben viszonylag későn terjedtek el, az apai név viszont állandó azonosító, amelyet nem lehet megváltoztatni. Ráadásul a hagyományos közösségi életben a férfiak neve gyakrabban hangzott el – például a Tórához való felhíváskor –, ezért az apa neve általában közismertebb volt.
Kivételt jelent, ha valakinek nem zsidó az édesapja: ilyenkor elfogadott vélemény szerint az édesanya nevét használják.
Imában már az édesanya neve kerül előtérbe
Egészen más szabály érvényesül, amikor valakiért imádkozunk. Ilyenkor hagyományosan az anya nevét mondják.
Ennek egyik legismertebb bibliai példája Dávid király, aki imájában nem az apjára, hanem az édesanyjára hivatkozik. A kabbala alapműve, a Zohár ezt azzal magyarázza, hogy az Istenhez intézett ima esetében nem lehet kétség az ember származását illetően. Az anya személye mindig bizonyos, ezért az ima „címzése” is egyértelmű. Ugyanez a gondolat megjelenik a Talmudban is.
Érdekes kivétel ugyanakkor a Tóra-olvasáskor elmondott Mi sebérách áldás, amikor a családtagokat ismét az apjuk nevével említik. Ennek oka feltehetően az, hogy ez nem csupán ima, hanem egyben nyilvános tiszteletadás is, ezért fontos, hogy a jelenlévők pontosan tudják, kiről van szó.
A sírköveken is eltérhet a hagyomány
A névhasználat különbsége a temetőkben is megfigyelhető. A haszid közösségekben a sírköveken általában az apa neve szerepel, míg az askenázi hagyomány sok helyen az anya nevét tünteti fel.
A magyarországi haszidok között kialakult egy sajátos kompromisszum. A sírköveken gyakran mindkét szülő nevét feltüntették, így egyszerre tettek eleget a két eltérő hagyománynak.
Hasonló kettősség figyelhető meg a halottakért mondott mázkir imánál is. Egyes közösségek az apai, mások az anyai nevet használják, a Chábád hagyományában például az anya neve az általános. Magyarországon is akadtak helyi különbségek. Bonyhádon a mázkir során az apa nevét mondták, míg a halott emlékére végzett Misna-tanuláskor vagy imáknál az anya nevét említették.
Magyar sajátosság lehetett a nők anyai nevének használata
Arra a kérdésre azonban, hogy Magyarországon miért terjedt el az a gyakorlat, hogy a nőket gyakran az édesanyjuk, a férfiakat pedig az édesapjuk nevével említették, a rabbinikus források nem adnak egyértelmű választ.
Oberlander Báruch rabbi szerint valószínű, hogy ez a szokás a második világháború utáni Magyarországon alakulhatott ki. Ezt támasztja alá, hogy még Kálmán Ödön főrabbi 1940-ben megjelent A rabbi könyve című művében is az apai név szerepel a leányok névadásának leírásánál. Egyetlen későbbi rabbinikus utalás ismert, amely hasonló megkülönböztetést javasolna az elhunytak esetében, ám Oberlander rabbi szerint az erre hivatkozó forrás értelmezése nem tekinthető meggyőzőnek.
Oberlander Báruch rabbi eredeti, forrásokkal megjelölt cikke ide kattintva olvasható.
A borítókép illusztráció. Fotó: Philippe Lissac / Godong / Photononstop / Photononstop via AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.