10 millió eurós összegből épített zsidó akadémiai és kulturális központ nyílhat a francia fővárosban 2017-ben.

Zsinagóga, konferencia központ, irodák és kiállítási terem is helyet kaphatnak abban az intézményben, melynek felépítésére a francia főváros 17. kerületében kerül sor Anne Hidalgo, Párizs polgármestere és Joel Mergui, a Zsidó Konzisztórium elnökének múlt heti bejelentése szerint. A tervek alapján az épület 2017-ben nyitja meg kapuit – írta az Ynetnews.

A Judaizmus Európai Központjának felépítéséhez szükséges összegnek várhatóan több mint egynegyedét a francia kormány finanszírozza majd; és az European Jewish Press értesülései szerint a központ helyszínének kiválasztott terület bérlésében is segítséget fog nyújtani.

„Nem szeretném, ha a reménység apró jelei nélkül kellene lezárni a nyári vakációt és ezt az évet, amely Franciaország és a zsidó közösség számára különösen tragikusan zajlott eddig – mondta Mergui.

A növekvő antiszemitizmus nyomán erősödő kivándorlási hullám kapcsán azt mondta a Konzisztórium elnöke: „Könnyen feladhattunk volna ezt a projektet arra hivatkozva, hogy a zsidók elmennek innen. Én azonban más üzenetet szeretnék eljuttatni Franciaországnak és az itt élő zsidóságnak: mi alakítjuk a jövőnket” – hangsúlyozta.

 

Kép forrása: archinect.com