Zsidó jog

 Ha kialszik a fény a zsinagógában…

Oberlander Báruch rabbi

Budapest, Vasvári Pál utca, péntek este, 19 óra. A közösség szokásához híven megkezdi a péntek délutáni imát, majd rátérnek a szombatot köszöntő imádságokra. A nap már lement, ám a csillagok még nem láthatóak. Felcsendül a Löchá dodi évszázados dallama. A közösség énekel, majd egyszer csak sötétbe borul a zsinagóga.

Az alkonyati homályon csupán az előimádkozó pulpitusán meggyújtott szombati lángok fénye reszket. Áramszünet. Riadt hangok mindenfelé, az emberek egymást kérdezgetik, mi a teendő. Telnek a percek, a rabbi dönt: hívják a zsinagóga biztonsági őrét, nem zsidóként segítsen fényt teremteni a sötétbe borult épületben. Az őr hamar kideríti, hogy a környéken sok épület áram nélkül maradt.

Mi a teendő? Hogy lesz így ima, hogy lesz így kidus? A rabbi ismét elhatározásra jut, és felkéri az őrt, gyújtson néhány gyertyát, aminek fényénél befejezhetik az imádkozást, majd megtarthatják a közös vacsorát.

Bár a kérdés megoldódott, a válasz nem volt egyértelmű. Oberlander Báruch rabbival a döntése mögötti háláchákról beszélgettünk.

G.S: A probléma megoldása látszólag egyértelmű, ám mégis komoly háláchikus érvek húzódnak mögötte. Mit kellett mérlegelnie péntek este?

Oberlander Báruch rabbi: Manapság viszonylag ritka, hogy egy bonyolult háláchikus kérdésben a rabbinak helyben, azonnal döntést kell hoznia, és nincs lehetősége utánanézni a szakirodalomban. Ez egy ilyen helyzet volt, és hála Istennek sikerült a háláchával egybehangzó döntéseket hoznom. Az első problémát az okozta, hogy a Nap már lement, tehát a közösségből egyértelműen senki nem gyújthatott már gyertyát. Ugyanakkor bölcseink megtiltották, hogy nem zsidót dolgoztassunk szombaton[1].

A bölcsek attól tartottak, hogy ha az emberek megszokják, hogy szombaton nem zsidókat dolgoztassanak, akkor be fognak tervezni a sábeszre is elvégzendő munkát, amit – a nemzsidó távollétében – esetlég végül ők maguk végeznének el, megszegve ezzel a szombatot[2]. Természetesen vannak kivételek, például, ha egy, akár nem életveszélyes beteg ellátásáról, jólététről van szó[3]. A mi helyzetünk annyiban volt különleges, hogy az alkonyat bizonytalan időszakában jártunk: a nap már lenyugodott, de a csillagok még nem jöttek fel, tehát bibliai törvény szerint nem volt egyértelmű, hogy elkezdődött-e már ténylegesen a szombat napja. A Sulchán áruch[4] lehetőséget ad arra, hogy ebben az időszakban megkérjünk egy nem zsidót valamilyen, sábeszi tilalom alá eső feladat elvégzésére, ha az feltétlenül szükséges, vagy micva célját szolgálja.

G.S: Mi történt volna, ha az áramszünet később, a csillagok feljövetele után kezdődött volna?

O.B.r: A Römá[5] olyan (kissebségi) véleményt idéz, akik szerint bizonyos célokra még ilyenkor is meg lehet kérni alkalomszerűen egy nem zsidót. Ezek között szerepel, ha valamilyen, az egész közösséget érintő feladat van – mint például esetünkben az ima, vagy a közösségi vacsora. De ebből nem szabad rendszert csinálni[6]. A RZS Sulchán áruchja[7] egyébként egy helyen külön kitér arra, hogy a szombati étkezés esetén bizonyos rabbinikus tilalmakat fel lehet oldani. Ha talán nem lehetne megtartani a közösségi kidust nélküle, akkor talán meg lehetne engedni, hogy a nemzsidó gyújtson gyertyát.

G.S: Milyen más háláchikus kérdések merültek fel?

O.B.r: Maga a gyertyahasználat is kérdéses volt, hiszen sábeszkor nem szabad gyertya fényénél olvasni[8], félő ugyanis, hogy az ember önkéntelenül is hozzá ér, megigazítja, hogy jobban világítson, és ezzel szombatot szegne. Szerencsére külön foglalkozik a Sulchán áruch[9] azzal, ha többen használnak egy gyertyát olvasásra – ilyenkor tudnak egymásra figyelni és nem áll fenn a szombatszegés veszélye, de csak akkor ha egy könyvből olvasnak. Mivel így sem volt elég a fény, így többen osztoztak egy-egy gyertyán, ezért ez a probléma megoldott volt. Még így sem tudott mindenki imádkozni, ezért én hangosan imádkoztam, hogy azok, akiknek nem jutott gyertya, utánam tudják mondani az imát.

Ez egy újabb háláchikus kérdéshez vezetett azonban. A főimát, az Ámidát, ami maximális elmélyülést igényel, halkan kell mondani[10], hogy mondhattam akkor hangosan a közösségnek? A Sulchán áruch[11] azonban két esetet említ, amikor lehet hangosan mondani: ha valaki azért mondja fennhangon, hogy így jobban tud koncentrálni az imára, vagy ha az olvasni nem tudó családtagoknak mondja előre, akik ezáltal megtanulják. Úgy gondolom, esetünkben ezek alapján megengedhető volt, hogy hangosan mondjam[12].

[1] Talmud, Sábát 17b., 150a., Sulchán Áruch, Orách chájim 244., 276. fejezet.

[2] Maimonidész, A szombat szabályai 6:1.

[3]uo. 328:17.

[4] Uo. 261:1.

[5]uo. 267:2.

[6] Lásd Römá uo., Nodá biJhudá responzum, Orách chájim kámá 33. fejezet, Mszorát Mose 173. fejezet.

[7] Uo. 242:9.

[8] Talmud, Sábát 11a., SÁ uo. 275:1.

[9] Uo. 2.

[10] Talmud, Bráchot 31a.

[11] Uo. 101:2.

[12] Lásd még Igrot Mose responsum Orách chájim 3. rész 6. fejezet végén.

Megjelent: Gut Sábesz 17. évfolyam 31. szám – 2015. április 27.