A 20. század elején virágzó zsidó közösségek ezrei éltek a vidéki Magyarországon, de a holokauszt sajnos szinte teljesen eltörölte őket. Ma már gyakran csak düledező zsinagógák, gazzal felvert temetők adnak hírt a valamikor virágzó magyarországi vidéki zsidóságról. 

A mai Magyarország területén több mint másfél évezrede élnek zsidók. Történetük összeforrt a magyar történelemmel, a két nép mindig kulturális és gazdasági interakcióban állt egymással, kölcsönösen hatottak egymásra. Napjaink magyar társadalma, kultúrája és gazdasága is eggyé olvadt az itt élő zsidóság életének alakulásával. Az egykor virágzó és kiterjedt magyarországi zsidóság különleges helyet foglalt el a zsidó társadalomban. Egyfajta elitet képzett, kelet és nyugat találkozásában egy semmivel össze nem téveszthető kultúra alakult ki a Kárpát-medence közepén.

Visszatérés a Soá után

A Holokauszt borzalmait túlélőket hazaérve sem fogadták tárt karokkal: lerombolt zsinagógák, feldúlt temetők fogadta őket, míg vagyonukat, otthonaikat elprédálták. 1949-ben, az utolsó népszámláláskor nem egészen százharmincnégyezer zsidó élt Magyarországon, többségük Budapesten. Az 1948-as fordulat után ismét felerősödött az antiszemitizmus. Ahogy a kommunista vezetésben, úgy az 1956. október 23-án kitört forradalomban is sok zsidó vett részt. A forradalom idején nagyon sok antiszemita támadás történt, ez is hozzájárult ahhoz, hogy egész közösségek hagyták el az országot és menekültek nyugatra. A Kádár-korszak alatt a vallásos zsidókat gyakorta érte inzultus, sokukat cionizmus vádjával állították bíróság elé – még 1986-ban is. A közösség nélküli zsinagógákat eladták, lerombolták vagy egyszerűen sorsára hagyták, míg azok maguktól össze nem dőltek. A vidéki hitközségek egy része az ’50-’60-as évekig küzdött a fennmaradásért, majd a közösségi élet lassan visszaszorult a megyeszékhelyekre.

A rendszerváltás után

A rendszerváltás után robbanássze­rű fejlődésnek indult a magyar zsidósági élet: ifjúsági szervezetek, civil mozgalmak, kulturális egyesületek alakultak. A korszak elején érkezett Magyarországra Oberlander Báruch rabbi is feleségével, a lubavicsi Rebbe megbízásából, hogy a Chábád mozgalmat képviselve segítsenek a ma­gyar zsidóság reneszánszában. A vidéki zsidó élet is felfrissült, több hitközség is újraalakult. Napjainkra már családot alapított és saját gyerekeiket neveli a rendszerváltás után felnőtté váló generáció, akik már egészen másként tekintenek zsidóságukra, mint szüleik: kialakulóban van egy identitására büszke zsidó kö­zösség. Ennek a 21. századi magyar zsidóságnak már egész más ki­hívásokra kell válaszolnia, mint a korábbi generációknak: rajtuk áll, hogy a mindennapok rohanásában, a jövő generációjának nevelése közben képes-e megőrizni a múlt emlékeit.

A temetők sorsa

A temetők azok a helyek, ahol, igaz, gyakran fogja el szívünket a szomorúság, de itt tudunk emléket állítani elhunyt rokonaink, szeretteink emlékének. Ezek a végső nyughelyként szolgáló szent helyek az egyetlen mementói elődeink életének. Évről évre egyre több sírkő tűnik el, és nagyon sok zsidó temető kerül az enyészet birtokába. Annak érdekében, hogy megálljon, sőt visszaforduljon ez a romló tendencia, egyetlen dolgot tehetünk: közös akarattal, összefogással és kemény munkával hatalmas eredményt érhetünk el elődeink sírhelyeinek rendszeres gondo­zásában.

Napjainkban Magyarországon ezer­nyolcszáz helyszínen lelhető fel zsidó temető vagy sírok maradvá­nyai. Ennek nagy része, több mint ezerkétszáz darab a Mazsihisz hon­lapján is megtalálható. A fennma­ra­dó temetkezési helyek közül körül­belül ötven a helyi hitközségek gondozásában, kétszázötven az il­letékes önkormányzatok kezében van, a maradék kétszázat pedig magánszemélyek vagy szervezetek tar­ta­nak karban.

1950-től 1990-ig a MIOK azaz a Magyar Izraeliták Országos Kép­­viseletében működtek a zsidó hit­köz­ségek, ezért az ő felelősségük lett volna az összes elhagyott te­mető gon­dozása is. A szervezet a rendszerváltás után Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségeként mű­ködött tovább, és az elindított kár­pótlási folyamatokban a zsidó közösségek örököseként lépett fel. Így a javakkal együtt a feladatok is megöröklődtek: a kilencvenes évek végén kötött megállapodás sze­rint a temetők karbantartásához és felújításához évi negyven millió forint állami támogatást is kapott a szö­vetség.

Az önkormányzat és a fenntartó

Sajnos Magyarország legtöbb kisebb településén csak alig jut pénz a temetők látványos felújítására, és karbantartásuk nagyon minimális mértékben valósul meg. Ez abból is adódik, hogy a legtöbb településen a temetőgondnokok nagyon csekély jövedelemért végzik munkájukat, ami a legtöbb esetben kimerül a kulcsok felügyelésében és évente egyszer a fű lekaszálásában. Az, hogy egy temető rendszeresen gondozva legyen, esetleg egy új kerítést is kapjon, a kevés pénz miatt csak nagyon ritkán valósul meg.

A helyi önkormányzatok két esetben tudnak segítséget nyújtani a zsidó közösségek számára: vagy egy hitközséggel tudnak szerződni vagy magával a temető fenntartójával. Ha a temető fenntartójával alakul ki egy közös megegyezés, akkor a zsidó közösségnek magának kell gondoskodni a temető ápolásáról. Sok esetben az önkormányzatok döntik el, hogy egy zsidó temetőt mennyi anyagi támogatásban részesítenek. Szembetűnő különbségek vannak egyes települések között, hiszen vannak olyan önkormányzatok, melyek csak a temetőben elburjánzó fű kaszálására adnak pénzt, míg más helyeken komoly projektekkel és a teljes felújítás finanszírozásával támogatják a zsidó közösségek temetőit.

Civilek a temetőkért

Hazánkban Kelet-Magyarországon található a legtöbb zsidó sírhely. Az ország ezen területén sajnos csak nagyon ritkán van lehetősége az önkormányzatoknak arra, hogy nagyobb összeggel támogassák a helyi zsidó temetők fenntartását. Az állami támogatások híján, jobbára a magánszervezetek támogatásában bízhatunk síremlékeink épségben tudásáért. A legnagyobb magánszervezet az amerikai HFJPC, a Zsidó Temetők Megőrzéséért Örökség Alapítvány. A HFJPC támogatói elsősorban olyan Amerikában élő zsidók, akik kelet-európai gyökerekkel rendelkeznek és biztosítani szeretnék elődeik sírhelyét. Ők elsősorban a kelet-európai temetőkért felelősek, az alapítvány központja pedig Budapesten található.

Az összegyűlt pénz­ből újítják fel és tartják karban a már renovált te­me­tőket. Az alapítvány vezetője Sza­bó Smil, aki min­den héten hét­főtől csütörtökig járja Kelet-Európát, hogy megtalálja azokat a te­metőket, akár egy eldugott kis te­lepülésen is, ahol valaha elszármazott zsidó rokonok élhettek. Smil személyes küldetésként kutatja a zsidó temetkezési helyeket, hogy felmérje azok jelenlegi helyzetét és meghatározza, hogy mik azok az elengedhetetlen dolgok, amiket mindenképpen helyre kell állítani a temetőben.

Munkájáról nem sokat beszél, úgy véli, azzal válik hitelessé, ha csendben teszi, amit tennie kell, és ott hagyja a keze nyomát azzal, hogy eltűnik az évek óta kaszálatlan fű és a sírkert újra bejárható lesz. Következő lapszámunkban, mégis mesél nekünk a munkája részleteiről, és arról is, hogy gyakran saját pénzét is temetők felújítására fordítja. Hazánkban már kétszáz temető gondozásáért vállal felelősséget az összesen négy-öt munkatárssal dolgozó egyesület, és a fellelt és gon­dozni kezdett temetők száma évről évre növekszik.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy az egyesület mellett Magyaror­szá­gon egyre több önkéntes is segítséget nyújt a zsidó temetők karbantartásában. Az EMIH egyik tag­ja, Fok Balázs is létrehozott egy olyan ifjúsági akciót, amiben több fiatal látott neki az elhagyott sírhelyek gondozásának. Egy nap alatt tizenöt fő tisztította meg a zsámbéki temetőt. Az itt talált síremlékek között fellelhető volt egy épen maradt sírkő, ami egy egykori rabbi lányának állított emléket.

 

Bécsi Éva írása