Angol fordításban jelentek meg részletek egy ortodox újpesti lányka, Gestetner Ziszi naplója, melyet 1943 januárjától 1944 júniusáig vezetett. A birtokunkba került magyar nyelvű napló betekintést nyújt a magyar vallásos családok életébe és személyes perspektívából ismerteti meg a magyar zsidóság jogfosztásának történetét, az áldozatok létszáma mögött húzódó valódi emberi tragédiákat.
Kislánykorom egyik kedves olvasmánya volt a Cilike sorozat. Bájos karakterei, a boldog békeidők polgári jómódjában élő kislányok apró-cseprő problémái különleges világba kalauzoltak. Így éreztem magam akkor is, amikor elkezdtem olvasni a 13 esztendős Gestetner Ziszi a naplóját:
„Na kis naplócskám, most megkezdelek és csendes kis barátnőmnek fogadlak” – így indul a kis füzet szép gömbölyű betűkkel. Magát őszintén be is mutatja Ziszi: „13 éves múltam októberbe. Ölég szép, nem buta vígkedélyű, alacsony termetű vagyok… Aránylag ölég jó tanuló vagyok. 1-es 2-es bizonyítványt várok.” (Ekkoriban az 1-es volt a legjobb és az 5-ös a legrosszabb jegy). Csakhogy Cilike békebeli világa helyett Ziszi pár évtizeddel később él, 1943 január 11-én kezdi meg naplóját „I… nevében.” A fiatal lány kedves kis történeteit át-átszövi a II. világháború iszonyú valósága. Ahogy haladunk előre az időben, úgy válik egyre komorabbá a történet: a mindennapok egyszerűségét felváltja a félelem légköre. És hogy egy másik párhuzammal éljünk: Cilike történetéből Anne Frank történetébe kerülünk át.
A napló egyedülálló kordokumentum, amely hűen őrzi Ziszi életének apró-cseprő ügyeit éppúgy, mint a háború előtti ortodox zsidó élet mindennapjait, mint például a rögtön a napló megkezdésének másnapján írt bejegyzés, mely szerint:
„Ma van a Susman Manci esküvője, a Mama, Razji, Cheli, Miri voltak a hüpén. A Riki az óvódában elégett a kabátját, a mama nagyon mérges érte.”
Emellett a hol egyenletesen, hol girbe-gurbán rótt sorokat olvasva személyes perspektívából ismerjük meg a magyar zsidóság jogfosztásának történetét és az áldozatok létszáma mögött húzódó valódi emberi tragédiákat. A naplót olvasva kezdetben mintha két világban mozognánk: az egyikben a gondtalan kislány életét olvassuk, aki játszik, iskolába jár, családi eseményekre készül, ezzel párhuzamosan újra meg újra felbukkan a kegyetlen külvilág:
1943. január 16. szombat este
„…Elsősorban a csütörtökön kaptam a Hindytől [unokatestvér] egy „Capitaly” társasjátékot. Nagyon örültem neki, helyébe egy töltőtollat veszek. Most Sábeszon itt van a Szatmári Rebbe. Nagyon örülök annak is, hogy a tanító úr pénteken bevonult a munkatáborba, és Sábeszkor haza engedték. A délután nagyon jól telt el, a Hindivel és a Szolival sétáltunk…”
A Gestetner család élete
De ne szaladjunk ennyire előre, először ismerkedjünk meg Ziszivel és a Gestetner családdal! Magáról a Gestetner családról Oberlander Báruch rabbitól kaptam felvilágosítást. Ő ugyanis távoli rokonságban áll velük: „Ükapám elvett egy Gestetner lányt” – mondja a rabbi. A család sok nemzedéken át Csornán élt. Gestetner Ámrám (Imre), óranagykereskedő először Győrbe, majd onnan Újpestre költözött, ahol nagyon aktív tagja volt a közösségnek. Az édesanya a pozsonyi Schreiber Mózes rabbi, a Chátám Szofer leszármazottja. A családban 11 gyerek volt, 9 lány és 2 fiú, a sorban a hatodik Ziszi. (A család harmadik gyermeke kétéves korában meghalt.) A napló kezdetekor két lány, Rajzi és Chájli már férjezett asszonyok, férjeik a családfő üzletében dolgoztak.
Ebben a magyar haszid miliőben nevelkedik tehát a 13 éves Ziszi, akinek életét az iskola, a család, a zsidó ünnepek és persze a ruhák, valamint a jövendő életre való készülés tölti ki.
1943. május 15.
… örülök annak, hogy már csak egy lány eljegyzését kell végignéznem, aztán már én vagyok soron. Jaj már előre borzóg a hátam! De ezt a témát hagyjuk naplócskám, még várunk addig egy kis időt…
1943. június 25.
…Szerdán utazunk Nógrád-Bercelre nyaralni…most minden nap megyek a Lukácsba, nagyon jól érzem ott magam, már a mély vízben is úszom, és már ugrok is…
1943. aug 31.
Mikor hazajöttem a dr. Mama Mátrafüredre utazott így hát Szoly [nővér] meg én főztünk. Itthon nem volt igen kellemes, sok volt a munka és mint jó ráadás Smüle is vendég volt a háznál…csak kibírtam, mert amint látod naplócskám borchesem [Báruch hásem, hálisten] élek…
*
Az esküvő [ti. nővére, Miri esküvője] Pápán lesz, én szép ruhát és cipőt kapok. Igazán szép mind a kettő. Határozottan meg vagyok elégedve.
1943. december 23.
Tegnapi Chanuka estünk nagyszerűen telt el. ½ 7-től ¼ 10-ig tartott, közben trenderliztünk, énekeltünk és tomboláztunk. Ma reggel mivelhogy 2 hetes szünetet kaptunk, 10 órakor keltem fel. Voltam a Cheilinek és a Mirinek Szerencsre jegyet váltani, mivelhogy vasárnap reggel elutaznak látogatóba. Noszi ma hazajött egyben Sábesz Chánekéra, a Belzi Rebbéhez és a tisztiorvosi bizonyítvány elintézéséhez. Különösebb újság ma nem volt.
944.március 15.
Ma nevezetes nap van, a magyar nemzet ünnepe. Templomban voltam. Hideg márciusi nap van. … [Purim] nagyon jól telt el, sláchmóneszba Mamától egy író mappát, Cheilitől 42 drb fényképet, Miritől a fényképalbumot. Ezenkívül kaptam még 2 ruhát. Este Áron bohócozott igen jó hangulat volt. …
Gyülekező felhők
Ebbe az idilli életbe azonban kérlelhetetlenül betör a háború. Az idő előrehaladtával egyre gyakrabban és erőszakosabban tör be a mindennapokba a rettegés.
944. márcz 27. hétfő
…tegnap volt egy hete a nagy változásnak. Március 19 a legborzasztóbb nap… Déli 12-kor jutott tudomásunkra hogy a németek megszállták Magyarországot. Képzelheted mennyire megijedtünk, mikor a dr Papa hazajött a clubból, hazaküldték, mert ilyenkor nem alkalmas az utcán járni…Valóságos Tisabeov volt nálunk. … Délután bementünk Pestre Szolyval, a villamosba már igazoltattak…
944. április 17. hétfő
… Péntek este volt a legelső széder este. Éjjel 4 óráig tartott. Hála ég különösebb zavar nem volt. Második este épp a poharakat töltöttük meg, már a kides felhangzásánál tartottunk mikor a szirénák üvöltő hangja csendült fel. Megijedtünk. Felkaptunk mindent és lesiettünk az óvóhelyre… 1 ½ órai csönd után a bombák egymás után való robbanása ütötte meg a fülünket. Megrémültem. Leültem a dr. [drága] Mama mellé belékaroltam és mintha nyugodtabban éreztem volna mintha lám biztosabbnak éreztem volna a helyzetemet. … Hamarosan jobb dolgom híjján a tilembe [Thilim, zsoltárok] kezdtem. Mire bevégeztem az imám 1 óra lett a sziréna véget jelzett … és feljöttünk. A szédert elkezdtük. Reggel ½ 7 ig tartott. … Hidd el nekem a pincében mindig csak rád gondolok és az egészből csak annyi az örömöm, hogy lesz mit beléd írni… Mikor már jó világ lesz, az ember el sem fogja hinni, hogy mindezt átélte… Ilyen gólesz [gálut, számüzetés] tán még sosem volt…
Ugyanebből a bejegyzésből értesülünk a sárgacsillag viseléséről, kilakoltatásokról, vagyonelkobzásról. A tragédiák az iskolai nehézségeket is más megvilágításba helyezik: „oh, ha a kiskönyv [bizonyítvány] lenne a legnagyobb gondom. Ha tudnám, hogy jó világ lesz, meg is buknák érte.”
Gestetnerék vészkorszaka
A családot fenyegető veszély egyre közeledik, így Zuglóban próbálnak elrejtőzni.
944 május 12. péntek
„Szerda délután jöttünk ide új otthonunkba, fájdalmas volt az elválás a régi megszokott helyről. De sajnos muszáj volt. Minden bútor itt van, nem hiányzik semmi csupán egy nagy Jesüó [megváltó]. … Nehezen férünk meg de össze kell húzódzkodni és örülni kell ennek is nagy hálát kell adni a mindenhatónak ezért is. Oh, de még mekkorát. Ez a sok niszem [niszim, csoda] ami történt. Először is bemutatkozom: nevem Horvát Zsuzsanna, apám Horvát Alajos, anyám Nagy Mária, ref. vall. Erre igazán nem gondoltam, de a jó teremtő így rendelte, biztos így van jól. Én nagyon nehezen szokom meg a helyzetet, de majd beleszokok. Különösen nekem nehéz mikor én…”
A bejegyzés itt félbeszakad, nem tudjuk meg, mire gondolt az akkor 14 esztendő Zsiszi, aki hamis iratokkal kényszerült bujkálásra családjával együtt. A család lelepleződött, a szomszédok feljelentették őket, az eseményekről a napló utolsó bejegyzése tájékoztat bennünket:
1944.
juni 23. péntek
Édes naplóm, már régen nem ültem melletted. Körülbelül 6 hete történt mikor egy vasárnap délben egy nagy fekete autó megállt a Percel u. 28. sz. ház előtt, és fájó lélekkel megtört szível, de a jó teremtőbe vetett bizalommal beültünk az autóba és elrobogtunk a Rökk Szilárd u 26 sz. alá. Itt felvették az igazi adatokat, és ezután különváltam drága jó szüleimtől. Azt a fájdalmat, melyet akkor éreztem talán még soha. Sírtam, könyörögtem, hogy drága anyukám ne hagyj el, ne tégy boldogtalanná és sírtam, jajgattam, hogy drága anyukám látlak e még egyszer…
A napló ezzel a bejegyzéssel véget ér. Még egy darabig levelek útján kapcsolatban tudtak maradni, a gyűjtőtáborban néha látogatásra is mód volt. A szülők nyugalomra intették a gyerekeket és az Örökkévalóba vetett bizalomra intették őket, ahogy tette ezt Gestetner Imre utolsó, gyerekeinek küldött levelében, melyet a Szabolcs utcai táborból írt:
„… Noszi tanuljál a Mojseléval imádkozni. Tanulj szorgalmasan mert minden szó közelebb hoz a segítséghez. Tilemet is mondjál könnyekkel … Ne aggódjatok a jó Teremtő meg fog bennünket segíteni. Imádkozásnál öntsétek ki szíveteket, de egyébként legyetek jó kedvűek, mert a jó Teremtő nem csinál velünk rosszat, csak azt akarja, hogy jutalmunk nagyobb legyen. Szeretném az Esztikét és a Ziszit is, ha elhoznátok. …”
Zsiszi testvéreivel, Volvi sógorával, annak két kisfiával és Magda nővérével, valamint Szerén nevű nagynénjével vidéken, hamis papírokkal bujkálva élte túl a háborút. Ziszinek fel kellett nőnie a feladathoz, hogy gondoskodjon testvéreiről és unokaöccseiről. A szülőket és Chájlit azonban hamarosan deportálták és mártírhalált haltak. Ziszi öccsét, Noszit, a későbbi Bnei Brak-i dájánt, Gestetner Noszen rabbit Oberlander Báruch rabbi apai nagyapja vette szárnyai alá, gondoskodott taníttatásáról és ellátásáról. Gestetner rabbi (1932-2010) később végtelenül hálás volt rokona támogatásáért, ami nélkül elkallódott volna.
Ziszi 18 éves korában férjhez ment megözvegyült sógorához, Winstock Volvihoz. A két kisfiú mellé hat közös gyermekük született. Gyerekkori naplója mindenhova elkísérte Ziszi nénit: minden évben, Tisa beÁv napján, imáit befejezve előveszi, és átolvassa családja egykori boldogságának és tragikus szétszakadásának történetét, szülei utolsó leveleiig bezáróan. Nemrégiben nagy munkába fogott: angolra fordította saját szavait, hogy ahogy egykor naplójába írta: „legyen mit mesélni az unokáknak”.
A levelekkel kiegészített angol nyelvű naplót személyes sorokkal zárja a szerző, aki a háború után családjával az Egyesült Államokban kezdett új életet.
„Nyolc csodálatos gyermeket neveltünk fel és meg lettünk áldva jiddis és haszidis [zsidó és haszid] unokákkal. Remélem drága szüleimnek és Volvinak sok náchesze [öröm, büszkeség] van belőlünk mindannyiunkból a Gán édenben [Éden kert] … Az életem, mint mindenkié, van, hogy nem könnyű, máskor könnyebb, de én mindig elégedett voltam (ilyen a természetem) és a Besefer [Teremtő, itt: Örökkévaló] mindig velem van és a bitachon [Istenbe vetett bizalom] mindig ott volt a szívemben.”
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 108. szám – 2018. július 2.