A Chábád ifjúsági szervezete nem hagyja magát megfélemlíteni.

A gázai hadművelet hetében durva antiszemita szlogeneket skandáló tömeg vonult fel a Chicago melletti, jelentős zsidó lakossággal bíró Skokiéban. A helyi lubavicsi küldöttek és a C’Teen ifjúsági szervezet méltó választ akart adni a történtekre és a zsidó büszkeséget hangsúlyozó rendezvényt tartott a gyűlölködő felvonulás helyszínén.

„Ez a mi válaszunk a gyűlöletre. A demonstrálók hosszú utat képesek voltak megtenni idáig, csak hogy megpróbáljanak megfélemlíteni bennünket és közöljék, hogy el kellene takarodnunk innen. A közösségünkhöz tartozó tinédzserek pedig azért gyűltek össze ma éjjel, hogy hitet tegyenek a zsidó büszkeség és kitartás mellett” – mondta Yona Posner rebecen, aki férjével, Yochanan rabbival, a Skokiéban működő Chábád-központot vezeti. Yochanan Posner rabbi neve ismerős lehet a budapesti zsidók számára, hiszen mintegy húsz évvel ezelőtt a Pesti Jesiva közkedvelt tanulójaként számtalan emberrel került kapcsolatba a különböző tanulóprogramok és egyéb rendezvények során.

A rabbi elmondta, hogy a zsidóellenes tüntetés inkább volt ijesztő, mint veszélyes, mert igen erős rendőri biztosítás mellett zajlott. Ezzel együtt a közeli Perzsa Héber Közösség zsinagógájának ablakát kővel dobták be és palesztin propagandaanyagot ragasztottak a falára. Ezt követően hatszáz környékbeli zsidó és nem zsidó polgár tartott békés felvonulást az erőszak ellen tiltakozva. Az egyébként csendes kisvárosban már többször rendeztek zsidóellenes megmozdulásokat. 1977-ben neonáci felvonulást is tartottak a településen. A rendezvényt majdnem sikerült megakadályozni, ám az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) meggyőzte a legfelsőbb bíróságot, hogy a felvonulás betiltása a szólásszabadság megsértése lenne. Akkoriban Skokie lakosságának egyhatoda vagy holokauszt-túlélő volt, vagy holokauszt-túlélő leszármazottja. A település továbbra is sok zsidó otthona és több tucat zsinagóga, iskola, kóser étterem és szervezet szolgálja a közösséget. A májusi Izrael- és zsidóellenes demonstráció ismét egybekovácsolta a helyieket és válaszul egy igazán jó hangulatú és vidám rendezvényt tartottak a gyűlölet ellen.

A szabadtéri ünnepségen megjelent Georg Van Dusen, Skokie polgármestere is, és sokan a település nem zsidó lakosai közül, akik támogatásukat akarták kifejezni zsidó szomszédaik számára. A rendezvény felszabadult hangulatához hozzájárult az a tény is, hogy egy év után ismét lehetőség volt arra, hogy közösségi rendezvényt tartsanak.

A rendezvény során mutatták be Jac Copelandet, a Skokie C’Teen új elnökét. Jac egy állami gimnázium tanulója, ahol egyike azon keveseknek, akik állandóan kipát viselnek. „A virtuális térbe kényszerített találkozók után felüdülés volt ismét személyesen összegyűlni. A C’Teen sokat fejlődött ebben az évben. Gyorsan tudtunk alkalmazkodni az új helyzethez. Ez a mostani rendezvény is azt mutatja, hogy kitartottunk és nem törtünk meg. Folyamatosan dolgoztunk és az erőszak és vandalizmus sem állíthat meg bennünket. A közös kiállással megmutatjuk, hogy nem félemlíthetnek meg minket” – jelentette ki Copeland.

A diák elmondta, hogy gimnáziumában azért alapítottak néhány évvel ezelőtt zsidó klubot, mert intézményükben is felütötte fejét az antiszemitizmus. Néhány tanár „Palesztina tanfolyamot” tartott, melynek során nemcsak Izrael-, hanem zsidóellenes állításokat is megfogalmaztak. A tanfolyamot végül a heves tiltakozás miatt leállították, de a zsidó diákok rádöbbentek, hogy össze kell fogniuk. A zsidó identitás felvállalását segítő klub megalapításában Yochanan rabbi volt a segítségükre.

A mostani rendezvény során felszólalt Anne Zavell, a zsidó klub szakmai tanácsadója, aki arról beszélt, hogy milyen hatással van a jelenlegi antiszemita hullám az iskola zsidó tanulóira. Arra biztatta a gyerekeket és a szülőket is, hogy építsenek hidakat és tanítsák a környezetüket.

„A támadásokra és az antiszemitizmusra reagálnunk kell. Meg kell mutatnunk, hogy a zsidóság is egy nép és nem furcsa idegenek vagyunk. Erre az a legjobb megoldás, ha megismertetjük magunkat a többiekkel, akik megértik, hogy jó emberek vagyunk, becsületesek és barátságosak, továbbá eszünk ágában sincs eltűnni innen. Ezt a gondolatot képviseli ez a rendezvény is” – mondta Copeland.

zsido.com

Forrás: chabad.org