Ismeri ön a Time Square-t, New York ikonikus részét, ahol hatalmas kivetítőkön a legtrendibb, legújabb, legkívánatosabb dolgokat hirdetik, ahol naponta több, mint 300 ezer ember halad át és minden kapható, amit csak el lehet képzelni? El tudja képzelni, milyen, amikor ezt a teret több ezer zsidó fiatal tölti be, a kivetítőkről a Rebbe arca néz le a tömegre és a levegőben tapintani lehet a zsidó büszkeséget? Nehéz elképzelni, igaz? Pedig ez a valóság a CTeen-nek, a Chábád Lubavics mozgalom ifjúsági szervezetének az éves találkozóján minden évben. Ehhez a nemzetközi hétvégéhez idén is csatlakozott a CTeen Hungary csapata: Magyarországról 27 zsidó diák utazott New Yorkba a feb­ruár végi programra. A 14-17 év közötti diákok egy része a Maimonidész Gimnázium tanulója, a többiek pedig más budapesti középiskolákból érkeztek – tudtuk meg az ifjúsági szervezet egyik vezetőjétől, Tzemmy Bassmantől. A részvétel feltétele a CTeen Hungary programjain való aktív részvétel – ami, lássuk be, nem nagy megerőltetés, hiszen a Bassman házaspár programjai na­gyon népszerűek a diákok körében.

A New York-i útra a hivatalos program előtt két nappal érkezett a csapat, hogy – mint Tzemmy elmagyarázta – legyen idejük kicsit felfedezni New Yorkot, ha már ilyen messziről odautaztak. Így sor kerülhetett a lubavicsi mozgalom központjának számító Crown Heights alaposabb megismerésére és a Zsidó Gyerekmúzeum fölkeresésére éppúgy, mint a kihagyhatatlan New York-i tu­ristalátványosságok megtekintésére a Szabadságszobortól a Central Parkig.

Ezután jöhetett a program hi­vatalos része, amelyen több ezer zsidó fiatal tanult, ünnepelt, énekelt, játszott együtt. „Elképesztő látni, ahogy ezek a zsidó gyerekek, akik először találkoznak életükben, azonnal kapcsolatot tudtak teremteni egymással” – mondta Tzemmy. A pénteki program után a lányoknak a gyertyagyújtás előtt koncertet szerveztek, míg a fiúk egy igazi jesiva-élményben részesültek: a hétvége témáját tanulmányozták a hagyományos párban tanulás, a chevruta módszerével. A diákokat lenyűgözte a Chábád mozgalom központi zsinagógájában, a 770-ben töltött péntek esti ima.

Szombatra helyi családok látták vendégül a fiatalokat, majd egy kis sábeszi szieszta után indulhattak a Time Square-re – de ezt az élményt már leírtuk… Mi maradt hátra? Egy záróesemény, melyen különleges történeteket hallottak olyanokról, akik tragikus élet­helyzeteket tudtak pozitív energiába fordítani. Egy Nissim Black koncert. Egy látogatás a Rebbe sírjánál. És a hazaút egy olyan hét után, aminek voltak hangos, teli torokból éneklő és elmélyülő, önreflektív pillanatai. Pillanatok, amiket soha nem felejtenek el a résztvevők.

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 25. szám – 2023. március 16.

 

Megszakítás