Idén számos pékségben az ukrajnai menekültek megsegítéséért készítik el purim legkedveltebb édességét, a háromszög alakú hámántáskát, amelyet Izraelben oznéj Hámánnak, azaz Hámán fülének neveznek. (Hámán a purimi történet főgonosza volt, aki el akarta pusztítani a zsidó népet, de terve nem sikerült és akasztófán végezte.) A nemzetközivé terebélyesedett akcióról az Arutz7 számolt be.

Ki kicsoda a purimi történetben?

Cikkünk bemutatja a szereplőket. Áchásvéros: hatalmas, 127 tartományból álló birodalom fölött uralkodó király, aki – miután megölette előző feleségét, Vástit – elvette a zsidó Esztert. Ő volt az, aki Hámánnak engedélyt adott a zsidók elleni pogromra, a zsidóknak pedig a védekezésre. Valószínűleg azonos a történelemből ismert perzsa Xerxész királlyal. Ávicháil: Eszter királyné édesanyja volt Bigtán: … Olvass tovább

Az ötlet a Berlinben működő bagel üzlet, a Fine Bagels amerikai tulajdonosának fejéből pattant ki.

„A férjem Csehszlovákiában nőtt fel az 1968-as szovjet megszállást követően. A televízióban látott képsorok nagyon felkavartak mindkettőnket, de különösen őt”

– mondta Laurel Kratochvila.

Arra jutottak, hogy a közelgő purimra készülő hámántáskákból származó bevételt nem tartják meg maguknak, hanem felajánlják egy menekülteket támogató lengyelországi alapítványnak. Más pékségek tulajdonosait is felkérték, hogy csatlakozzanak az akcióhoz. Mára több mint 130-an mondtak igent Németországban, Angliában, Franciaországban, Lengyelországban, Dániában, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Kanadában. A résztvevő pékségek jelentős részét nem zsidók vezetik, ezért Kratochvila receptet is küld a jelentkezőknek.

„A földgolyó különböző tájain élő pékek összefogásával azt az üzenet közvetítjük Ukrajnának, hogy a világ figyel rájuk. Purim a túlélés és a küzdelem ünnepe, reméljük minél többen megértik, hogy mi az összefüggés.”

– mondta Tamar Fasja Unikel a Chicagóban működő Masa Madre pékség társtulajdonosa, aki a hámántáskákból származó bevételének egyharmadát különíti el a menekültek megsegítésére. Hatosával csomagolt hámántáskáit idén olyan szokatlan töltelékekkel készíti, mint a mogyorós marcipán, a csokoládés ostya vagy a guava krém.

Kóser gasztro: minden, amit a hámántáskáról tudni kell

Honnan ered az édesség, és mit jelent a neve? Bár a világ legnagyobb részén ádár hó 14-én van a purim, a zsidó nép fővárosában, Jeruzsálemben ádár 15-én ünneplik purimot. Ezt a napot Susán-purimnak nevezik, utalva arra, hogy – amint a megilában (Eszter könyve) olvashatjuk – Áchásvéros király fővárosában, Susánban egy nappal később támadtak a zsidókra … Olvass tovább

Megan Tucker Los Angelesből csatlakozott a felhíváshoz, ahol a Mort & Betty’s vegán élelmiszerboltot üzemelteti.

„Az összes nagyszülőm litvániai pogromok túlélője. Ők is menekülni kényszerültek. A családunk megőrizte ezeket a történeteket, ezért érzem úgy, hogy mindenképpen segítenem kell az ukrán menekülteknek”.

Tucker jellegzetes ukrán ízeket használ fel a hámántáskák készítésénél, alkotásaihoz rozslisztet és meggyet használ fel.

„Jó érzéssel tölt el, hogy teszünk valamit egy kilátástalannak tűnő helyzet megoldása érdekében” – tette hozzá.

A Massachussets államban fekvő Cambridge-ben működik a Mamaleh’s Delicatessen, ahol a hámántáskákból származó profit tíz százalékát utalják át a menekülteknek. „Ez nem az első efféle akció, melyben részt veszünk. Hasonló módon álltunk ki a rasszizmus ellen is” – mondta a tulajdonos, Rachel Sunder, aki málnás halvából, csokoládékrémből, illetve fehércsokiból, datolyából és dióból készült tölteléket tesz az édességbe.

Jeremy Umansky, a Clevelandben található Larder Delicatessen séfje családi gyökerei miatt csatlakozott a felhíváshoz:

„A felmenőim Ukrajnából menekültek el a szovjet elnyomás miatt, néhány generációval ezelőtt. Szörnyű, hogy megint ez történik. Össze kell fognunk az ukránokkal és segíteni kell őket, hiszen szörnyű agresszióval kell szembenézniük. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk. Azt kívánom az ukrán nemzetnek, hogy megerősödve kerüljön ki ebből a konfliktusból”.

A hámántáska ötletén felbuzdulva több más vendéglátóipari vállalkozó is segélyprogramot hirdetett. A brooklyni Fan-Fan Doughnuts jellegzetes ukrán ételt, poncsikit kezdett készíteni. A bevételt teljes egészében a háborútól által érintett ukrán gyerekeknek ajánlják fel. A szintén New York-i Dacha 46 étterem „Főzz Ukrajnáért” címmel indított adománygyűjtő programot, melyhez két, Londonban élő, a megszállást élesen ellenző orosz séf, Alissa Timoshkina és Oli Hercules is csatlakozott. Utóbbi Ukrajnában élő családtagjai fegyvert fogtak és Kievben vették fel a harcot a megszálló csapatokkal.

Kratochvila egészen elképedt azon, hogy szerte a világon mennyien csatlakoztak a kezdeményezéséhez:

„Tudom, hogy nem ezzel fogjuk megállítani Putyint, de reményeim szerint legalább segíthetünk a rettenetes helyzetbe került emberek egy részének.”

Nyitókép: chopsticksmeetfork/Instagram

Megszakítás