A vérvádmesék legelterjedtebb, gúnyosan mondva legnépszerűbb ideje a tavasz, miután valamely ismeretlen oknál fogva a középkortól kezdve időről időre azt terjesztették, hogy a peszáchi kovásztalan kenyérhez, vagyis a maceszhoz a keresztény (szűz) leányok vérét használják a zsidók. A vérvádak nonszensz voltát fejtegetni nem érdemes, legyen csak elég annyi, hogy a Tóra több helyen is megtiltja a vér akármilyen élvezetét.
Értelmes emberek sosem hittek a vérvádakban, csak tanulatlan, megvezetett emberek ültek fel azoknak, nem is meglepő, hogy a vérvádak színterei vidéki falvacskák, esetleg városok elszigeteltebb szegénynegyedei voltak. 1896 őszén – hogy miért nem tavaszán, ki tudja… – a monarchia fővárosban, Bécsben is vérvád kezdett terjedni, de ott ahelyett, hogy kaszával, vasvillával rontottak volna a zsidókra, csak nevettek vagy szánakoztak az egészen.
Történt ugyanis, hogy valamikor november közepén egy 43 esztendős szakácsnő jelent meg a rendőrségen, s kérte vegyék vallomását jegyzőkönyvbe. Mint minden bejelentést, a konstábler urak természetesen ezt is komolyan vették, ürest papírt és pennát ragadtak, s várakozóan tekintettek az asszonyra. A szakácsnő pedig a következőt adta elő: a Stephansdom székesegyházban hallotta, amint a pap és a sekrestyés arról suttognak, hogy a zsidók meg akarták őket vesztegetni, mert keresztény vérre volt szükségük. A sekrestyés feladata lett volna a megölt keresztényeket a temetőbe talicskázni…
A papíron még nem száradt meg a tinta, amikor a zavarodott asszonyt a rendőrök a korszak ismert pszichiáterének, Richard von Krafft-Ebing magánklinikájára kísérték, ahol az igazságügyi orvosszakértő alapos megfigyelés után köszönőlevelet írt a rendőrég körültekintéséért, hiszen a nő komoly hallucinációktól szenvedett, a doktor leírta, hogy az elmebeteg fejében kétségtelenül lezajlottak efféle nonszenszek, pláne hogy az asszony a főzés-sütés közben előszeretettel fogyasztotta az antiszemita irodalmat is, melyet utóbb megtaláltak a szobájában.
Az eset ékes példája annak, hogy a helyén kezelt szóbeszédek hogyan tarthatók kordában a törvény és a józanész kereteinek megfelelően.
Fotó: Wikipédia
|
Forrás:
„Hirek – Vérvád, mint őrültségi tünet.”, Zsidó Hiradó, 1896. 6. évf. 42. évf. 10. old. |