Vendégszerzőnk receptje: saksuka reggelire, ebédre, vacsorára

 

Weiner Péter édesapjától örökölt kis antikváriumot tartott fenn a Hollán utcában. Pár éve vette át a boltot, bakelit lemezekkel, és art deco nyomatokkal bővítette a kínálatot. Kiterjedt vevőköre imádta az új szerzeményeket, különösen a nők. Péter ártalmatlan, nyílt tekintetű, szemüveges, borostás entellektüellnek álcázta magát, akin megesik a női szív. Valójában képtelen volt megállapodni, kíméletlen nőfaló volt, örök agglegény, aki váltig abban bízik, hogy hibátlanul mozgatja a párhuzamosan fenntartott kapcsolatok szálait, de persze rendszeresen fejére omlik az egész.

Én nem vagyok ilyen főzős pasi, pedig tudom, hogy ezzel könnyen le lehet venni a nőket lábukról – magyarázta Péter a mellette levő ülésen bóbiskoló utastársának a repülőn. Nekem ez nem megy, más titkos fegyverem van a csajozásra. Viszont komoly stressz, hogy sosem tudom, mit egyek. De pusztán csak emiatt nem fogok összeköltözni senkivel. A nő olyan mint a kutya, nem lehet tőle elutazni, nagy kötöttség. Szeretek egyedül utazni, csak szorongok a szállodában, ha nincs étel a szobában, és akkor nem alszom jól.

 

Weiner Péter a repülőn is szorongott, ezért, biztos ami biztos, már az út elején bedobott két vodkát, ami megoldotta a nyelvét, és egyáltalán nem törődve azzal, hogy a C ülés utasa már álomba merült, tovább folytatta. – Minden eshetőségre felkészülök, ezért mindig viszek magammal egy zsák élelmet. Száraz tápot csomagoltam három napra előre a bőröndömbe. Bármi történhet, mégiscsak külföldön leszek, hétvége van, ki tudja, be lehet-e szerezni, amire éppen szükségem lesz. Van nálam egy doboz sózott paradió, két csomag nápolyi, vaníliás és csokis. Müzliszeletek, az laktató a gabonapelyhek miatt. Két tábla piros mogyorós, hogy ha hirtelen kell, fölessen a vércukrom. Anélkül el sem indulok sehova. Ugyan már az sem a régi, nem olyan, mint gyerekkoromban, de azért még elmegy. Igazából nincs szükségem ennyi mindenre, csak a biztonság kedvéért hozom magammal. Ha mondjuk légitámadás lenne. Egyébként már jól vagyok. Megoldottuk a poszttraumás, másodgenerációs szorongást a pszichiáteremmel. Úgy értem, még mindig rám tör néha a nyugtalanság, de már nem zavar. Bármilyen lidércet legyőz a felettes énem. Ha jobban belegondolok, be kell ismernem magamnak, tulajdonképpen szeretek szorongani. Ismerős, jól bevált érzés. Nem cserélném semmire.

 

Ha a szállodában kezdem érezni az éhség előszelét, az a módszerem, hogy beveszek egy altatót. Átalszom az éjszakát, eszembe sem jut, hogy el vagyok zárva a világtól, Újlipótváros messze van, és bármi megtörténhet. Minden megeshet, fura hely a külföld, ha megoldható, ki sem teszem a lábam Pestről, lehetőleg Budára sem megyek át. Persze Tel-Aviv nem számít külföldnek, igazából az egy nagyszabású NyúZséland, ahol lépten nyomon ismerősökbe botlik az ember az Allenby-n. Pont, mint a Pozsonyi úton. Szóval, ha mégis rászánom magam, végül jól tudom érezni magam külföldön is, csak az elindulás nehéz. Itthon mindig a hatos villamos vonalán közlekedek, az olyan biztonságot nyújt, nem kell a városban vezetni, a parkolás miatt idegeskedni, és bárhova odaérek időben. Büszke vagyok magamra, hogy már jó ideje nem tört rám az éhségpánik sehol, akkor sem, ha többezer kilométerre vagyok a Szent István parktól.

 

Másnap reggel, ahogy kilépett a szálloda kapuján, hunyorogni kezdett a szikrázóan erős napsütésben. Felvette a napszemüvegét, és lendületes léptekkel elindult a Ben Yehudán. Hirtelen ötlettől vezérelve megállt egy kávézó terasza mellett, és tűnődni kezdett. Olyan hívogatón nézett rá az egyik kis asztal, hogy leült, és lapozgatni kezdte az étlapot, amelyet azonnal elé tett a hosszú fekete hajú pincérnő. Némi gondolkodás után rendelt egy sakhshukát, és amikor belemerítette villáját a forró, fűszeres, vöröslő szaftba, felrémlett előtte az álom, amely egész éjjel kísértette. Este fogmosás után gondosan bevette az altatóját, és ahogy lehajtotta fejét a szállodai párnára, már álomba is zuhant. Egész éjjel óriási melegszendvicseket üldözött, és frissen illatozó, tenyérnyi tökmagos pogácsákat, de nem tudta elérni, ahogy megfogta, semmivé foszlottak a kezei között. Nem fért hozzá, üvegfalba ütközött, hirtelen átváltott a helyszín, és csak a péksütemények őrjítő illatát érezte. Izzadtan riadt fel az éjszaka közepén, zihálva próbálta beazonosítani a szobát, hol feküdt le este. Ivott egy pohár vizet, amit gondosan az éjjeliszekrényre készített, ilyen esetekre, és már tisztult is a kép, úgy érezte tökéletesen ura a helyzetnek. Felkelt és a papírkosárba dobta a magával hozott nápolyit, a pirosmogyoróst, a müzliszeleteket, mind az egész újlipótvárosi túlélőcsomagot.

 

A hagymát apróra vágom, olívaolajon megfuttatom. Hozzáadom a csíkokra vágott kaliforniai paprikát, pár percig kevergetve sütögetem, majd megy rá a kis kockákra vágott paradicsom és a fűszerek. Néhány percig főzöm, végül a tetejére ütöm a tojásokat. Amikor a fehérje megszilárdult, leveszem a tűzhelyről. Zöld korianderrel és avokádóval tálalom.