Véget ért az EMIH által szervezett első betérési tanfolyam, és tavasszal három hölggyel gyarapodott a zsidó közösség: Noémi, V. és Gabi hosszú évek kemény munkája után betérhettek a zsidó vallásba az Oberlander Báruch rabbi által vezetett Budapesti Ortodox Rabbinátus előtt. Az út, ami ide vezetett nem volt könnyű, és ennek oka van: a zsidóság nem térítő vallás, sőt kifejezetten megnehezíti azoknak a dolgát, akik a közösség tagjaivá szeretnének válni.

Égi sugallat útján

Mindig érdekelt, mi késztet valakit betérésre, így a három lányt arról kérdeztem, hogyan és mikor fogalmazódott meg bennük, hogy zsidóvá szeretnének válni. Noémi számára teljesen ismeretlen volt az a világ, aminek vonzásába került. „Hosszú és bonyolult lelki folyamatok, hatások eredménye, melyek gyermekkorom óta zajlottak bennem, s vezettek idáig. Zsidó felmenőkkel tudtommal nem rendelkezem, ezért máig talány és titok saját magam előtt is. A zsidó szó pozitív kontextusban említve lelkemben apró szikrákat gyújtott. Amikor pedig negatív kontextusban hallottam, nagyon felháborodtam.” – emlékszik vissza a kezdetekre. Elsőként a zsidó szombat megünneplése nyűgözte le, majd az imák szépsége. „A folyamatnak azonban nagy löketet adott, mikor Raj Tamás zl neológ rabbinál kezdtem el (kíváncsiságból) zsidóságot tanulni 2002 őszén. Három év után az OrZsé-n (Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem) folytattam, majd megpróbálkoztam neológ betéréssel, melyet nem fejeztem be, mert lehetőségem nyílt a Chábádhoz átjönni.” Gabi_Szara Gabit 18 éves korában „égi sugallat” indította el „a hosszú, de annál szebb úton a zsidóság felé”, míg V. története tipikus magyar útnak mondható, ő ugyanis évekkel ezelőtt egy családi ebéden tudta meg, hogy a nagymamája zsidó volt. „Sajnos iratokat nem találtam, de ettől kezdve nem volt nyugodt a lelkem. „Véletlenek” folytán a Chábádban kezdtem el ivritet tanulni és ZsTSz-re (Zsidó Tudományok Szabadegyeteme) járni. A ZsTSz-en ismertem meg Oberlander Báruch rabbit, akinek a tanácsára újra kutatni kezdtem, és mivel nem vezetett eredményre, úgy döntöttem, hogy jelentkezem a gijúr tanfolyamra. Ehhez a döntéshez az a kérdés vezetett el, hogy ha csak egy ezrelék esélye van annak, hogy van zsidó felmenőm, akkor nagy a felelősségem, hogy ezzel a nagyon értékes, drága, de nehéz örökséggel mit kezdek.”

Kell ez a córesz?

Ha betérésről van szó, magától értetődően merül fel a kérdés: miért vonná magára valaki önként az antiszemiták haragját. A három friss betérő felmérte már a helyzetét. Gabi egyetlen mondatban foglalta össze: “Nem félek, sajnos mindig is volt [antiszemitizmus] és a betérési szándékomon ez sem változtatott.” Noéminek, aki szintén nem fél az antiszemitizmustól, különleges élményben volt része: „A gijúr végén, a mikvébe menet, a Kazinczy utcába érve éreztem, spirituálisan a lelkemre nehezedik az egykori gettó történelmi szörnyűségeiből egy foszlány, valósággal átjárt egy pillanatig a rettegés, soha nem tapasztaltam ilyen érzést. Mintha egy utolsó kérdést kaptam volna a merülés előtt Fentről, hogy biztosan szeretném-e vállalni, adott esetben az üldöztetéseket is. (Erre egyébként a bét din előtt is válaszolnom kellett.) Természetesen mentem tovább másik két társnőmmel, nem volt kérdés számomra, és ma sem az. A mikvéből kijövet pedig az ellenkezőjét tapasztaltam: mintha a föld fölött lépkedtem volna. Nem kicsattanó öröm volt, de nagyon boldog voltam és vagyok.”
V. az egyedüli, aki kicsit másként tekint a veszélyre, ami zsidóként esetleg fenyegeti. Kérdésemre, hogy nem fél-e nagyon nyíltan válaszolt: „De igen, félek, főleg, ha a gyűlölet nemcsak beszédben, hanem gonosz cselekedetben is megnyilvánul. De az Örökkévaló szeret bennünket. Jesajahu könyvében olvassuk: „Ne félj, mert Én veled vagyok!” Bátran bízhatunk Őbenne, mert Ő gondot visel rólunk. Azonban a mi részünket is meg kell tenni. A Chábád Magyarországon nagyon sokat tesz azért, hogy a téveszmék megdőljenek, a tudatlanság fala leomoljon, hogy párbeszéd induljon el a társadalomban. Ha van rá lehetőség, akkor nekünk, egyénileg is tennünk kell a változásért.” Egy ilyen döntés nem csak az emberre magára, de a családjára, környezetére is hatással lehet. V-t, Noémit és Gabit arról is kérdeztem, hogyan reagált a környezetük a betérés hírére. Gabinak szerencsére szinte csak támogatói voltak, V. és Noémi azonban tapasztalt ellenállást is: „Családtagjaim nem helyeslik ugyan, de elfogadták a döntésem. Hozzászoktak, hogy hosszú évekkel ezelőtt is tartottam már bizonyos előírásokat, mint például a gyertyagyújtás, sok meglepetést nem okoztam nekik azzal, hogy sokkal szigorúbban tartom a dolgokat, mint az elején.” – meséli Noémi. V. döntését is többen ellenezték, és régi barátai közül sokan elmaradtak mellőle, de voltak támogatói is. „Sok zsidó barátom és ismerősöm büszke arra, hogy ezt az utat választottam, és közülük sokan támogattak, mint Mucsi Éva és R. Zsuzsi. Ezúton is köszönöm nekik!” „Igent és újra igent mondtam” Egy ortodox rabbinikus bíróságtól elnyerni a betérési engedélyt nem könnyű, ez esetben különösen hosszan, a tervezett két évnél jóval tovább elhúzódott: „3,5 évig tartott a betérés folyamata.” – magyarázza Gabi – „Oberlander Báruch rabbi és Nógrádi Bálint óráira jártunk és külön chávrutában, tanulópárban is nagyon sokat tanultunk. Rengeteg segítséget kaptam Glitsenstein Smulik rabbitól.” V. szerint ez volt a legnehezebb az egész folyamatban: „nagyon elnyúlt a tanfolyam, de ez főleg rajtunk múlt.” Noemi_Naomi„Otthonra sok tanulnivalót kaptunk.” – egészíti ki Noémi – „Nagyjából 1400 oldalas, négy kötetes könyv kizárólag a sabeszi munkatilalmak és az ehhez kapcsolódó halahák anyaga volt. A többit nem is említem, a legnagyobb anyag azonban ez volt” – mondja, hozzátéve, hogy a közösség többi rabbijához és a rebbecenekhez is bizalommal fordulhattak kérdéseikkel. Sokan úgy gondolják, csak formaság, hogy a betérőket megpróbálják lebeszélni, eltéríteni szándékuktól. A lányok azonban elmondják, hogy ez nagyon komoly része a procedúrának. V. a szokás gyökereiről is mesélt: „Idén a Savuot előtti szombaton Oberlander Báruch rabbi Rút könyvéről is beszélt a kiduson. Elmondta, hogy erre a könyvre lehet visszavezetni, hogy miért küldi el többször a rabbi a jelentkezőt. Rútot és sógornőjét anyósuk, Naomi, többször visszaküldte népükhöz, a moábitákhoz, miután mindhárman özvegyek maradtak. Orpa visszament családjához, de Rút tudatos elhatározással követte anyósát Júda földjére.” A magyarázat után V. a saját történetükre is rátér: „A tanfolyam kezdete előtt, a vizsgákon, és még a „születés” előtti órákban engem is azzal küldtek el a rabbik, hogy meggondolhatom magamat és nem kell elköteleződnöm. Igent és újra igent mondtam arra, hogy zsidó akarok lenni, ekkor olyan kérdésekkel szembesítettek, mint hogy vállalom-e a Tóra és a rabbinikus parancsolatok betartását, mi a garancia, hogy be fogom tartani azokat, érzek-e elég erőt, elszántságot magamban, hogy nehéz időkben is meg tudom tartani a zsidó hitet… A kérdésekkel segítettek komolyan szembenézni a valósággal, a jövővel, és felkészülni a felelősségteljes döntésre.” Noémi ehhez még hozzátette, hogy egyáltalán nem volt könnyű a folyamat, ahhoz is nagyon leleményesnek kellett lenni, hogy egyáltalán a gijúr-kordinátorral beszélni tudjanak.

Egy új élet kezdete

A gijúr legnehezebb része Gabi szerint a hosszú várakozás és a vágyakozás volt az új életre. Noémi a kihívások közül a tananyag terjedelmét és nehézségét emelte ki. Abban azonban mindhárman egyetértenek, hogy a betérés legszebb és legmeghatóbb pillanata a mikvében való alámerülés és a névadás volt. „Amikor eléred azt, ami életed egyik legbensőbb spirituális vágya volt, azt az örömet semmihez nem lehet hasonlítani. Külön öröm, hogy a Vasváriban kaphattam héber nevet, mely tudtommal a legrégebbi ortodox zsinagóga Pesten, s melynek atmoszférája rendkívül nagy hatással volt rám a kezdetektől.” – mondta Noémi, míg V. így emlékszik vissza erre a pillanatra: „amikor felemelkedtem a mikve vizéből, tudtam, hogy zsidó vagyok, hogy van családom, mert haza érkeztem!” „Az első gondolatom az újjászületés gondolata volt és nem az, hogy mi ért véget, hanem hogy egy új, teljesebb élet kezdődött.” – meséli Gabi arra a kérdésre, mire gondolt a betérés után. Noémi ezt úgy fogalmazta meg, hogy egy új kezdet volt, amikor véget ért a „teszt-üzemmód”. A tanulást azonban egyikük sem hagyja abba, immár zsidóként folytatják azt. A gijúr feltétele, hogy a betérő a zsidó vallás előírásai szerint éljen és gyakorolja a micvákat. Így a folyamat lezárulta után szinte csak néhány apró simítás maradt hátra, mint a mezuzák felszerelése, a konyhák újrakóserolása. A gyakorlati teendőkön túl Noémi spirituális változásokat is észrevett: „A betérés előtti években is ezt az életet próbáltam élni, ezért a napi gyakorlatban sok változás nincs, spirituális részen viszont igen, ezt főleg az imádkozásnál érzem. Nagyobb örömmel teszem a dolgom, mert már igazi célja van annak, ha csinálok egy micvát, vagy épp nem teszek meg valamit, mert tilos. Már nem a próbaverzió fut.” A zsidóvá válás záróakkordja, vagy másként nézve az új élet első lépése a névadás. Noémiből, Gabiból és V-ből végül Naomi, Szárá és Cháná lett. „Igyekszem ősanyánkhoz méltó módon viselni a nevet.” mondta Gabi-Szárá. Noémi érdekes ellentmondásra hívta fel neve kapcsán a figyelmet: „Naomi lettem, aki a Tánáchban (Bibliában – a szerk.) Rút anyósa volt. Paradox, mert szerepkör szerint Rút vagyok, nem Naomi. De az élet pont ezen megfejthetetlen ellentmondásoktól is szép és izgalmas.” V., aki Anna nevű nagymamája emlékére a Cháná nevet választotta elmondta, hogy a név jelentése Isten kegyelme. „Betűi a nők három tevőleges micvájára emlékeztetnek: a chet a chálá-vétel (tészta áldozat) micvájára, a nun a nidá, a családi élet tisztaságának törvényeire, és a héj a Sábesz bejövetele előtti gyertyagyújtásra – hádlákát hánérot.”

Steiner Zsófia

Frissítés: A cikk megjelenése után vita indult az internetes fórumokon arról, hogy szabad-e a betérőket bemutatni a nyilvánosságnak. A vitában megjelenő indulatok hatására egyik megszólalónk azt kérte, hogy inkább anonim módon jelenne meg a cikkben. Kérését természetesen teljesítettük. A kérdéssel kapcsolatos halachikus állásfoglalást itt találja.