A norvég Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal fel akarja venni az ország legrégebbi zsidó temetőjét és a második világháborús deportálások emlékművét a védett műemlékek nemzeti listájára. A két oslói helyszín a Sofienberg parkban található – számol be a Jewish Heritage Europe.

Az országos kezdeményezés hátterében a norvégiai védett kulturális műemlékek 2011-es felmérése áll, amelyből kiderült, hogy a kisebbségekhez kapcsolódó kulturális emlékek közül nagyon kevés szerepel a listán.

A nemzeti örökségvédelmi stratégia részeként a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal ösztönözni fog a nemzeti kisebbségek emlékeinek megismerésére. A kiválasztott kulturális emlékeknek reprezentatívnak kell lenniük a norvégiai zsidó élet és történelem szempontjából, és hozzá kell járulniuk a zsidó történelmi emlékezet megőrzéséhez európai összefüggésben is – olvasható a hivatal közleményében. A javaslatokról szóló konzultációk augusztus 23-ig tartanak.

A mai Sofienberg park helyén lévő zsidó temető 1885-től 1917-ig volt használatban. Ez nemcsak Norvégia legrégebbi zsidó temetője, hanem a legrégebbi ismert kulturális emlék, amely a norvégiai zsidó népcsoporthoz köthető, és egyben az első nem keresztény temetkezési hely az újkorban. A temetőt, amelyben 197 sír található, egy 1917-ben emelt vaskerítés veszi körül.

Az elhurcoltak emlékművét annak a 773 norvég zsidónak állít emléket, akiket 1942-43-ban Auschwitzba deportáltak. Az üldöztetést mindössze 35-en élték túl.

Megszakítás