Párizsi hangulat lesz március 6-án vasárnap az Óbudai Zsinagógában, ugyanis macaronsütéssel várják a felnőtteket, a gyerekeket pedig arcfestéssel és különleges pétanque-ozással. A programon a kisebbek játékosan tanulhatják meg, hogy melyek a purimi micvák, illetve meghallgathatják Eszter történetét, miközben különböző motívumokat álmodhatnak arcukra és még egy virtuális bohóccal is találkozhatnak.

„Felvettem a kapcsolatot a Magyar Pétanque Szövetséggel, akik szívesen fogadták meghívásunkat a programra, így velük is találkozhatnak a részt vevők. Illetve a francia stílushoz igazodva egy bohóc pantomim-előadását is megnézzük Eszter könyvéről. A program végén hatalmas lakomát ülünk, csak úgy, mint purim idején és természetesen innen sem maradnak majd ki a jellegzetes francia fogások. Nagyon izgalmas lesz, minden gyereket szeretettel várunk!”
 
– mondta el Rapi-Legény Zsuzsanna a Kabalat Kids vezetője. 
 
Mialatt a gyerekek a felső szinten múltaják az időt, szüleik megtanulhatnak mindent a macaronról és még el is készíthetik saját változatukat. Ha nincs még dolga vasárnap, nem kérdés, hogy itt a helye az egész családnak!
 
Részvételi díj: felnőtteknek 2000 Ft/ fő, gyerekeknek 1000 Ft/ fő

Regisztráció: rendezveny@zsido.com

Cím: Óbudai Zsinagóga, Budapest, Lajos u. 163, 1036

Megszakítás