Vasárnap délelőtt (szeptember 24-én) indulnak az első bemutatóórák a Zsiliputi Élményközpontban, reggel 9-től már el is foglalhatják a kicsik legújabb kedvenc újlipótvárosi helyüket. A nyílt órákon a játszóházat és az oktatók óráit lehet ingyenesen kipróbálni, azonban a programok regisztrációhoz kötöttek!

Jóllehet, magát az épületet már sokan ismerik az újlipóciai lakosok közül, de bent még sosem jártak, ezen szeretnének most változtatni a szervezők. Mindenkit szeretettel invitálnak az élményközpont nyitásának napjára és remélik, hogy egy felejthetetlen élménnyel távoznak majd gyerekek és felnőttek egyaránt.   

A kétszintes játszóházban két trambulin és csúszda is van, melyeket természetesen minden gyerek imád, és akár a 8-10 éves korosztály is élvezi itt az őrjöngést. Rengeteg játék, egy kisebb mászófal és szoptatós szoba is helyet kapott az óriási, azonban mégis nagyon családias hangulatú területen. A héber álefbétet (ábécé) és a hagyományos zsidó játékokat idézik a falburkolatok és a bútorok is.

Ősztől heti rendszerességgel lesznek délelőttönként a gyerekeknek zenés órák, tipegő torna, jóga és fejlesztő foglalkozások is. Az édesanyákra is gondoltak, kismama, valamint baba-mama torna is lesz, illetve szoptatási tanácsadás és szülésfelkészítő is.

„Ügyesítő, okosító, iskolafelkészítő tanfolyamokat tervezünk még a jövőben, valamint péntekenként édesanyáknak egy önismereti beszélgetőkört. Jelenleg öt tanárral dolgozunk együtt, de folyamatosan bővítjük programkínálatunkat. Október 16-án indulnak a programok, melyekre már most is lehet regisztrálni”

tudtuk meg Erdős Judittól, az EMIH vezető rendezvényszervezőjétől.

A jövőben terveznek délutáni órákat is nagyobbaknak, ezek indulásáról is beszámolunk majd.

Kívánjuk, hogy az új évben gyerekzsivaj és tartalmas programok töltsék meg a Zsiliputi termeit!

 

RÉSZLETES PPROGRAMOK A ZSILIPUTI ÉLMÉNYKÖZPONT NYÍLT NAPJÁN

JÁTSZÓHÁZ (ingyenes)

09:30–10:00 Baba-mama torna Jeges Jutkával

10:00–10:30 Kismamatorna Jeges Jutkával

10:30–11:00 Zenés babusgató (0-1 éveseknek) Lőrincz Adriennel

11:00–11:30 Zenére hangolva (1-3,5 éveseknek) Lőrincz Adriennel

11:30–13:00 Ingyenes játszóház

Kattintson a képre, hogy nagyobb méretben lássa!

KLUBTEREM (ingyenes)

10:00–10:30 Jógakaland (2-3,5 éveseknek) Tóth-Baranyi Tamarával

10:30–11:00 Jógakaland (6-10 éveseknek) Tóth-Baranyi Tamarával

BROOKLYN BAGEL

10:45-től Jeges Jutka Brunch: egészséges falatok mellett kötetlen beszélgetés anyukáknak, kismamáknak a gyerekvállalásról, várandósságról és a helyes életmódról. Erre a programra a részvétel regisztrációhoz kötött, 3.000 Ft / fő, melyet a helyszínen lehet rendezni.

Helyszín: Zsilip (1137 Budapest, Újpesti rkp. 1.)

Időpont: 2023.09.24. 9:00-14:00

Regisztráció: linktr.ee/zsiliputi

 

 

Megszakítás