Egy vallásos zsidó utazónak számos dologra kell odafigyelnie útja során. Nem csak az elfogyasztott ételnek, de a megjelenésének és a viselkedésének is „kósernek” kell lennie a vakáció során is. De mikre is gondolunk pontosan? A cikkből kiderül!
Akárhová is utazik egy vallásos zsidó óhatatlanul az egész zsidó népet képviseli. Míg egy nem vallásos zsidó könnyebben besimul a környezetébe, addig a vallásos zsidók jellegzetes attribútumaik, mint például a kipa miatt könnyen felismerhetőek maradnak. A Talmud (Jomá 86. a) pedig azt tanítja, hogy ha egy zsidó méltatlanul viselkedik, azzal nemcsak önmagát, de az egész népét, sőt, magát az Örökkévalót is rossz színben tünteti fel.
A zsidó küldetése a nyaralás során sem változik
A zsidó nép egyik küldetése, hogy fényt jelentsen a nemzetek számára (Jesájá 42:6.). Ez pedig a hétköznapokra fordítva annyit jelent, hogy a zsidók viselkedésükkel világosságot hozhatnak a világba.
Akármilyen helyzetbe is kerülünk külföldön, vakáció közben, zsidó utazóként számtalan lehetőségünk nyílik arra, hogy teljesítsük különleges, Istentől kapott küldetésünket. Így lesz az utazás nem egyszerű világjárás, hanem a világ jobbá tételének micvája is egyben.
Mely három micvára érdemes tehát figyelni?
Az egyik legfontosabb a mások tisztelete (kávod hábrijot). Sose feledkezzünk meg arról, hogy minden egyes ember az Örökkévaló képmására lett teremtve. Ez arra kötelez minket, hogy tisztelettel közelítsünk minden egyes ember felé. A helyi nyelv néhány alapvető szavának (üdvözlési formák, köszönöm stb.) ismerete, az öltözködési és egyéb szokások tiszteletben tartása segítségével könnyedén kimutathatjuk ezirányú a tiszteletet.
Isten nevének megszentelése (kidus háSém) – bonyolult micvának hangzik, azonban egészen egyszerűen is teljesíthető. Ide tartozik minden olyan viselkedésforma, amely jó fényt vet az emberre és a zsidóságra. Az egyszerű köszönetmondástól kezdve a komoly segítségnyújtásig vagy az olyan kulturális szokások betartásáig. Ha egy zsidó turista eltakarítja maga után a szemetet vagy átsegít egy idős embert az úttesten, akkor nem csupán önmaga számára vív ki tiszteletet, hanem a Talmud tanítása szerint az egész zsidó nép és a zsidó értékrend etikusságáról tesz tanúbizonyságot.
Az előző kettővel szervesen összefügg a tisztességes, etikus viselkedés, nevezzük akár jó modornak (derech erec). Ez a tórai előírásoknak megfelelő élet elengedhetetlen alapfeltétele, melynek egyik kulcsa az, hogy tudatában vagyunk annak, hogy tetteink hogyan hatnak másokra. Utazás közben ezek lehetnek olyan egyszerű gesztusok, mint a türelmes várakozás, mások szükségleteinek szem előtt tartása, köszönetmondás a személyzetnek vagy az, ha az ember bosszantó, vagy egyenesen bántó helyzetekben is nyugodtan és higgadtan cselekszik.
Kívánunk minden kedves olvasónknak kellemes vakációt!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.