Vallanak a zsidó anyakönyvek

Tóth Eszter A zsidó Mád című könyvében az alábbiakat írja1: „A zsidóknál nem volt szokás anyakönyvet írni. Minek is? Születés után 8 nappal, a brisznél (körülmetélés és névadás, azaz befogadás a Szövetségbe) a mohél jó esetben feljegyezte a gyerek kapott nevét, esetleg az apja nevét és a körülmetélés dátumát. Házasságkor megírták a ketubát (a házassági szerződést), amely csak addig volt fontos, amíg az asszony élt. És halotti anyakönyvre sem volt szükség. Helyettük ott voltak a sírkövek, gyakran több információt adva, mint más vallások halotti anyakönyvei. Hiszen a holtat, hol eltemetted, ott kell hagynod örökre… A sírkőre vésett információ örökre megmarad”.

Persze mindez csak akkor igaz, ha tudják például, hol vannak az ősök eltemetve, ha még megvan a temető és ha tudják az ősök héber nevét, mert a polgárit nem szokták hagyományosan rávésni. Ezért elkerülhetetlen az anyakönyvek kutatása. De mit kell tudni a zsidó anyakönyvezésről?

 

Mióta van zsidó anyakönyvezés Magyarországon?

Az állami anyakönyvezés Magyarországon 1895. október 1-jén kezdődött meg. Innentől kezdve a születés, házasság, válás, halálozás hivatalos bejegyzését az állam végezte, és ha valakinek valamelyikről igazolásra volt szüksége, akkor az állam adott erről anyakönyvi kivonatot.

Az anyakönyvek vezetéséről ezt megelőzően az 1827. 23. „Az egyházi anyakönyveknek másodpéldányban a törvényhatóságok levéltárába helyezéséről s ott leendő őrzéséről” törvénycikk rendelkezett, ám ez inkább a keresztény egyházakra vonatkozott. Később az 1840. 29. tc. külön kitért a zsidó anyakönyvezésre: „A zsidókról… köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anyakönyvben bejegyeztessenek”. A gyakorlatban csak egy 1851-es rendelet után kezdődött komolyan a zsidó egyházi anyakönyvezés. Ezeket két példányban kellett vezetniük a rabbiknak és a másodpéldányt hitelesítve, lepecsételve kellett benyújtaniuk a levéltárba, így az államnak is volt egyfajta listája ezekről az életeseményekről. Az ilyen rabbik államilag anyakönyvvezető rabbikként voltak elismerve.

A Magyar Zsidó Szemlében megjelent írások alapján2 úgy tűnik, a neológ rabbik szigorúan vették az anyakönyvezési feladatot3, míg sok ortodox rabbi kevésbé törekedett a pontos adatok rögzítésére, volt, hogy csak egy hónapban egyszer írták be az adatokat, amikorra már nem nagyon emlékeztek a részletekre…

Manheimer Chájim Cvi (1814–1886) ungvári rabbi még böjtölt és imádkozott is, hogy ennek a rossz dekrétumnak vége legyen, hiszen ez a rabbik drága idejét veszi el a tóratanulástól…4

 

A polgári és az egyházi anyakönyvezés egymás mellett élése

A polgári anyakönyvezés előtt csak egyházi házasságkötés létezett, elismert zsidó esküvőt csak a rabbi segítségével lehetett lebonyolítani, így csak háláchikusan rendben lévő házasságot lehetett kötni. Ez megváltozott a polgári anyakönyvezéssel, többek között lehetőség nyílt a vegyes házasságokra is anélkül, hogy valamelyik félnek át kellett volna térnie.

1895. október után, noha az állam átvette az anyakönyvezés feladatát, a hitközségi rabbik többnyire továbbra is vezették az anyakönyvi bejegyzéseket. Érdekes, hogy ekkor már az ortodox rabbik is nagyon fontosnak tartották ezt5, így az emberek két helyen is anyakönyvezve voltak.

Az utókor családfakutatási szempontjából sokkal hasznosabbak a hitközségi bejegyzések, mivel abban nagyon sok esetben zsidó adatok is szerepeltek: a zsidó nevek, fiúk esetén, hogy ki és mikor végezte a briszt, ki volt a koma stb. Sajnos a hitközségi anyakönyvek nagyobb része elveszett vagy megsemmisült a holokauszt alatt – azokkal együtt, akikről a feljegyzések szóltak… Azonban a rabbik által 1895 előtt leadott másodpéldányok megmaradtak, a bennük rögzített gazdag személyi adatokkal együtt.

A hitközségi anyakönyvezés kis részben folytatódott a holokauszt után is, de a bejelentések és bejegyzések száma drasztikusan lecsökkent. Ez már csak azért is sajnálatos, mert így sok családban elveszett, elfelejtődött a családtagok zsidó neve például.

 

A mohelbuchok adatai

Létezik azonban egy régebbre nyúló, és mai napig is létező anyakönyvezési forma: a mohelbuch. Ebben a körülmetélést végző szakember, a mohél jegyzi fel, hogy hol és mikor történt a körülmetélés, rögzíti a héber neveket és más adatokat is. Így pl. Schreiber-Szofér Mózes (1762–1839) pozsonyi rabbinak az 1813-tól 1839-ig vezetett mohelbuchja 737 briszt tartalmaz (köztük szépapámét, Menczer Jiszáchár Dov [1822–1882] jókai rabbiét és testvéréét, akik pozsonyi születésűek voltak) és nyomtatásban is megjelent egy 840 oldalas, nagyalakú könyvként6.

A birtokomban van Bernáth Smuél Dov (Sámuel) budapesti ortodox sakter és mohél mohélkönyve, amit 1925-től 1944. november 17-ig („a riadó felszólalás közben a rettenetes háborúban Isten ments”) vezetett. Valamikor a háború utáni években Ausztráliába emigrált.

 

A családi anyakönyvezés

Ezzel elértünk egy fontos anyakönyvezési formához, ami egykor nagyon elterjedt volt. Ez a családi anyakönyvezés, aminek során a családfő egy gyakran használt szent könyv, imakönyv, chumás vagy Misna kötet első vagy hátsó oldalára írta föl a születések, halálozások dátumait. Volt, aki külön-külön oldalon vezette a születéseket és a halálozásokat. Voltak, akik csak röviden jegyezték fel a születés tényét, mások bővebb információval szolgáltak, pl. hány órakor született, ki után kapta a nevét stb., sőt időnként naplószerűen az érzelmi kapcsolatot is feljegyezték. Még maga a Chátám Szofér, a fent említett pozsonyi rabbi is beírta az egyik könyvébe, ahol meg volt említve az 5523. év, hogy „ebben az évben születtem, tisri 7-én, közel a szombatfogadáshoz. Legyenek hosszú, jó évek!”7

Bernáth Sámuel bejegyzései három fia születéséről. Látható, hogy nemcsak a dátum, hanem a születés pontos ideje is le van írva: „reggel 9-kor… hajnal 5-kor… fél 8-kor”

A Vasváriban gyakran lapozom át a régi, Schön József-féle héber-magyar máchzorokat és nézem ezeket a bejegyzéseket, amiket nagyon érdekesnek találok. Sajnálatos, hogy az utódok nem tudták értékelni ezeket a pótolhatatlan feljegyzéseket és csak leadták elődeik máchzorjait a zsinagógában.

Katz Jáákov Cvi (meghalt 1963) hajdúszoboszlói rabbi is ír erről a családi anyakönyvezési szokásról8 és felteszi a kérdést, hogy lehet megengedett, hogy szent könyvekben vezessenek ilyen „civil”, mindennapi feljegyzéseket. Katz rabbi szerint ezeket azért lehet feljegyezni, mert ezek valójában micva bejegyzések, hiszen a születésekből lehet tudni, hogy mikor lesz a gyerek bár micvó, és a halálozásokból lehet tudni, hogy mikor kell tartani az ősök halálozási évfordulóját stb.

 

Az anyakönyv nélküli jemeniek

Itt érdemes egy kis kitérőt tenni és megjegyezni, hogy mindez az európai zsidóságra igaz, az ő történetüket lehet a különböző anyakönyvi bejegyzésekre támaszkodva megismerni. Más kultúrkörben élő zsidóknál azonban egyáltalán semmilyen módon nem rögzítették a születések és halálozások idejét. Így például, amikor a jemeni zsidók az ’50-es években megérkeztek Izraelbe, akkor kiderült, hogy semmiféle anyakönyvezésük nem volt, sem állami, sem vallási, sem családi adatrögzítés nem történt. Így nem is nagyon tudták, ki mikor született, ezért bevándorlásukkor bemondás alapján anyakönyvezték őket. Mivel így csak az évet lehetett nagyjából megsaccolni, csak azt írták az anyakönyvükbe.

 

A családi anyakönyvezés eltűnése

A polgári anyakönyvezés széleskörű elterjedésével ez a szokás fokozatosan eltűnt. Én majdnem meg is fizettem ennek az árát. Azt ugyanis tudtam, hogy 1965. december 5-én születtem. Azonban, mivel akkoriban nem volt szokás nálunk „vallásilag” ünnepelni a születésnapokat9, nem is tudtam, hogy pontosan melyik napján születtem kiszlév hónapnak. Valamikor 10-11 éves koromban kiszámoltam, hogy 1965 az 5725. zsidó évnek felel meg, hisz közismert, hogy az utolsó számjegyben stimmel a két rendszer, és megnéztem, milyen napra esett akkor december 5. Így úgy véltem, a születésnapom kiszlév 30. A bár micvóra készülve apám ellenőrizni akarta, hogy jól számoltam-e és elővette azt a vaskos imakönyvét, amit hanukai gyújtáskor és más jeles alkalmakkor használni szokott. Ebben őrzött egy megsárgult lapot, amire a gyerekek születési idejét jegyezte fel, ahogy az édesapjától látta. Igen ám, de legnagyobb csalódásomra, bár a nővéreim és a bátyám születési dátuma még szerepelt a lapon, az enyém már nem, így ez nem segített a héber dátum megállapításában. Ezért elővett egy öröknaptárat, amiből aztán egykettőre kiderült, hogy az év megállapításakor hibáztam, nem vettem ugyanis figyelembe azt, ami az én születési dátumom esetében fontos, hogy a zsidó és a polgári újév nem esik egybe, hisz a zsidó naptár kb. három hónappal január 1. előtt, ros hásánákor, már átváltott a következő évre. Így a ros hásánától január 1-ig terjedő időszak eggyel későbbi évhez tartozik, mint a január 1. és a ros hásáná közötti időszak. Így derült fény arra, hogy 5726. kiszlév 11-én születtem.

Családi bejegyzések a modern kiadványokban

Az amerikai Artscroll cég több szent könyvében, így pl. Tanach (Biblia) és Chumás (Mózes öt könyve) kiadások végén több oldalas táblázatoknak és családi bejegyzéseknek van hely, ahol a különböző családtagokadatait lehet rögzíteni. Tartok tőle azonban, hogy ez nem a fenti szokásnak a folytatása, amit szerintem senki nem követ már ma, inkább a nem-zsidók között vezetett Family Bible-nek, családi bibliának a zsidó változata, amibe mindenféle fontos adatot följegyeznek és ebből imádkoznak családi eseményeken.

 

¹ 10. oldal; ² Pl. 1885. 109–115. oldal, 1886. 190–207. oldal; ³ Lásd még Frojmovics Kinga: Magyarországi zsidó anyakönyvek, Bevezetés; ⁴ Máján hábdolách 59–60. oldal; ⁵ Lásd erről Tél tálpijot rabbinkus folyóirat 5654. év 139., 145. oldal, 5656. év 1–2. oldal; Lvusé Mordecháj responsum EH 1. rész 39. fejezet; ⁶ Pinkász Hámohél Chátám Szofér, Bne Brák 2015, 95. és 250. oldal; ⁷ Lásd minderről Y. S. Speigel: Ámudim Bötoldot Hászéfer Háivri – Tálmid Oréch 228–229. oldal;

https://beitariela.wordpress.com/2009/02/01/54/; ⁸ Leket hákemách háchádás 6. kötet 171. oldal 83.; ⁹ Lásd A rabbi válaszol 2. kötet 24. fejezet.

Az Egység Magazin archívuma itt található