A Vörös Dávid-csillag véradó állomásai előtt hosszú sorok kígyóznak napok óta. Akit az egyik helyen nem tudnak már fogadni, egy másik helyet keres, hogy adni tudjon. Főleg nullás vérre van szükség, jött a hír, és özönlöttek az emberek. Van, aki nyelvtudását állítja a jó ügy szolgálatába: segít eligazodni azoknak, akiknek a héber nehezen vagy sehogyan sem megy. Ismét mások a háborús zónából kitelepített családok számára gyűjtenek alapvető dolgokat: pelenkát, tisztasági cikkeket, ruhát, játékot vagy a környéken hosszabb-rövidebb ideig állomásozó katonákat látják el mindennel, amire szükségük van.
Így van ez Izrael-szerte és nincs ez másként Tel-Avivban sem, írja a chabad.org. Izrael történetének (egyik) legsötétebb napjának másnapján mindenki adni szeretne. A halálos áldozatok száma meghaladja a 900-at, több ezer sérültről és száznál is több túszul ejtett emberről tudunk – köztük férfiak, nők, idősek és gyerekek. Az ország sokkos állapotban van, de ez sokakat nem állíthat meg attól, hogy mindent megtegyen másokért.
Chájim Tveria rabbi feleségével, Ofrával vezeti Tel-Aviv Florentin negyedének Chábád-központját. Spirituális és erkölcsi támogatást nyújt a környékbeli lakosoknak, köztük olyanoknak is, akiknek a házát találat érte a rakétatámadások során. Már a szörnyű nap másnapján, vasárnap (ekkor Magyarországon még ünnepeltek, ám Izraelben már hétköznap volt) felállította a Chábád-központ előtt tfilinstandját, hogy minél több embernek biztosítson lehetőséget a micva teljesítésére.
„Az a dolgom, hogy morálisan és spirituálisan aktiváljam az embereket. Az elmúlt 24 órában rettegést és traumát láttunk mindenhol. Ilyenkor a legfontosabb a támogatásnak ez a formája”
– mondta.
Joszef Gerlitzky rabbi a saját szemével látta, hogy fordul a Tóra önfeledt ünneplése rettegéssé:
„Pénteken, amikor több százan vettek részt a hákáfotban [körmenet], még nem tudtuk, mi vár ránk. Sokan még akkor is úgy döntöttek, hogy elmennek a zsinagógába, amikor [szombat reggel] meghallották a szirénákat, aggódtak, hogy talán nem lesz minjen [az imádkozáshoz szükséges tíz férfi]. Végül legalább ötvenen voltunk. Nagy kidust tartottunk, és imádkoztunk az izraeli hadsereg katonáiért és a helyzet gyors megoldásáért.”
Az előimádkozónak ugyan félbe kellett hagynia az imádkozás vezetését, mert eljutott hozzá a hír, hogy a testvérét behívták, és búcsút akart venni tőle és bár egyre több szörnyű hír jutott be a zsinagóga falai közé, mégis folytatták az istentiszteletet.
„Felidéztük a jom kipuri háborút, amikor a Rebbe, az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi szavait hallottuk. Ő azt mondta, hogy az olyan ünnepek, mint szukkot és szimchát Tóra megédesítik a szigorú ítéletet. Más szavakkal,
ha a kaotikus időkben a jó dolgokra összpontosítunk akkor a jó felülkerekedik a rosszon.
Arra ösztönözte a közösségeket, hogy a körülöttünk levő pusztulás ellenére örömmel imádkozzunk.” Ennek megfelelően Gerlitzky rabbi közössége is folytatta az imádkozást egészen a vasárnap hajnali órákig. A rabbi büszkén tekint vissza az előző napok összetartására, különösen annak fényében, hogy a politikai különbségek az elmúlt hónapokban már-már kettészakadással fenyegették az országot.
„Akkor kérjük Isten áldását, amikor mindannyian együtt vagyunk… Ellenségeink látták, mi történik, és ez még inkább motiválta őket arra, hogy megtegyék, amit megtettek. [Az ellenségeskedés] meggyengíti a hadsereget és arra motiválja [az ellenségeinket], hogy megtámadják a zsidó népet. Kétszer is meg kell gondolnunk, mielőtt zsidó testvérünk gyűlöletének bűnébe esünk. Ezt még mindig kijavíthatjuk az áhávát Jiszráellel, zsidó testvéreink feltétel nélküli szeretetével.”
Tel-Aviv lakosságának legnagyobb része szekulárisnak vallja magát és mindössze 15 százalék tartja magát hagyományőrzőnek, ám a rabbi nem lepődött meg, hogy sokan a Chábádhoz fordultak a támadások után, hiszen számos embernek a Chábád jelenti azt a zsidó helyet, ahova bármikor fordulhat. „Amikor az embereknek spiritualitásra van szüksége, először a Chábádhoz fordulnak” – mondta.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.