Virtuális és valós túrát készítenek elő történészek, amely nagyjából hatvan településen átvezetve mutatja be a lengyel zsidóság történetét. Az útvonal a lengyel – ukrán – fehérorosz határ mentén húzódik végig.

A „Stetl ösvény” mindhárom országban nagyjából 20 települést érint, az Európai Unió keleti határának két oldalán. A projekthez szükséges 450 ezer euró legnagyobb részét az EU biztosítja, és az előkészítésében a három érintett ország történészei vesznek részt.

Emil Majuk, a lublini Brama Grodzka történelem központ munkatársa elmondta, hogy a kapcsolódó honlapon történeteket, leírásokat és anekdotákat találhatnak majd az érdeklődők, valamint a programban résztvevő települések egy részének 3D-s modelljét. Ezeket a településeket a II. világháború előtt nagyobbrészt zsidók lakták. A helyszínen idegenvezetők és útikönyvek segítik majd 2015-től a látogatókat.

„ Ezek igazán lenyűgöző kis falvak, öreg épületekkel és öreg, multikulturális jellegű zsinagógákkal és templomokkal.” A három dimenziós modellek elevenítik majd fel a környék elpusztított, apró, fából épített zsinagógáit. Az út egyik állomása a lengyelországi Szczebrzeszyn, amelynek különlegessége a hatalmas, 16. századi zsidó temetője. A lengyel zsidóság, amely egykor az ország lakosságának 10 százalékát tette ki, csaknem teljes egészében elpusztult a holokauszt alatt.

Megszakítás