Peszách előtt néhány edényt vittem a Kazinczy utcai ún. edénymikvébe, hogy megmerítsem őket az első használat előtt. A merítőmedencéhez vezető keskeny folyosón meglepő látvány fogadott: három fiatal bócher több száz tányért csomagolt ki éppen. Mint kiderült, ez volt a Zsilip Központ vadonatúj peszáchi szettje. 

Peszáchra előkészülni elképesztően nagy feladat egy család otthonában is, de a rengeteg tányér látványa arra indított, járjak utána, hogyan készültek az EMIH zsinagógáiban a közösségei széderekre két év kihagyás után.

Glitsenstein Smulik rabbi, a Zsilip vezetője elmondta: két napon keresztül távolították el a több száz tányérról a rájuk ragasztott matricákat, mielőtt – ahogy én is láttam – fél nap alatt mindet megmerítették a mikvében. A Zsilipben azonban nemcsak eltávolították a matricákat, hanem ragasztották is, hiszen itt volt az EMIH hatalmas sikert arató ajándék macesz akciójának a „főhadiszállása” is, ahol önkéntesek az ünnepre készített magyar nyelvű tájékoztató matricákkal látták el a kovásztalan kenyereket tartalmazó dobozokat. A kézzel készült smura maceszt, gépi maceszt és hágádát tartalmazó csomagokért interneten keresztül lehetett regisztrálni, megjelölve, hogy melyik zsinagógában szeretnék átvenni a jelentkezők. Összesen nagyjából 3000 doboz maceszt osztottak szét a program keretében a különböző zsinagógákban.

Az előkészületek azonban nem itt kezdődnek, ahogy Erdős Judittól, az EMIH rendezvényszervezőjétől megtudom. Miután hosszú éveken át vezette az Óbudai Kosher Cateringet, pontosan tudja, mi minden kell ahhoz, hogy a közösségi szédereken minden zökkenőmentesen történjen.

„A legnagyobb kihívás, hogy a peszáchi kóser alapanyagokat már három hónappal az ünnep előtt meg kell rendelni. Tulajdonképpen meg kell saccolni, hogy a különböző zsinagógák hány vendéget fognak fogadni” – vagyis mikor épp hogy kipihentük a Chánukát, a színfalak mögött már javában a Peszáchra készültek elő. – „Meg kell rendelni a húst, a bort és a maceszt is. Ez idén még bonyolultabb volt az ukrajnai válság miatt.” Ezzel a problémával mindenki szembesült idén, aki ún. smura (smire), vagyis a különleges odafigyeléssel készült őrzött maceszt fogyasztja az ünnepen, mivel ezeket legnagyobb részt éppen Ukrajnában állítják elő. Azt pedig, hogy megsaccolják a résztvevők számát, idén tovább nehezítette, hogy két éve nem tartottak közösségi szédereket, hiszen ez volt az első ünnep, ami „elmaradt” közösségi szintén a Covid járvány óta. Ráadásul az EMIH több új zsinagógát is nyitott ez alatt az időszak alatt, melyek, hála az Örökkévalónak és a rabbik, rebecenek áldozatos munkájának, mára már aktív közösségekkel rendelkeznek.

Az ünnep közeledtével minden közösség vezetőinek meg kell becsülni, hány fős széderre rendelnek ételt. Ezt a közösség mérete mellett a zsinagógák befogadóképessége is meghatározza, és bizony volt, hogy le kellett zárni a jelentkezést, mert már nem tudtak több résztvevőnek helyet biztosítani.

Amikor Oberlander Bathseva rebecent, a Bét Menáchem iskola igazgatónőjét arról kérdezem, mi a legnagyobb kihívás a széderek rendezésekor, akkor többek között éppen ezt említi: „Mindig vannak, akik későn kapnak észbe, nem regisztrálnak, és helyet kell nekik szorítani. Nem könnyű, de mindig megoldjuk.” Az iskola konyháján különleges körülmények között készültek a Peszáchra, hiszen a gyerekek étkeztetését folyamatosan meg kell oldani amellett, hogy a konyhát kitakarítják és felkészítik az ünnepre.

Az ünnep előtti napoknak ugyanis ezzel kell telniük, ugyanúgy, mint amikor otthon készülünk a peszáchi főzésre. Csakhogy egy több ezer főt kiszolgáló konyha takarítása nagyobb léptékű feladat, mint amivel családi körben szembenézünk. Az Óbudai Kosher Catering kivételesen jó helyzetben van: munkájukat a takarítás idejére a Carmel étterem veszi át. Idén hétfőn kezdték meg a felkészülést. Azaz ne siessünk ennyire előre… A takarítás ugyanis okos tervezéssel kezdődik, amikor a menüt már ahhoz igazítják, hogy minél több chomecos vagy nem peszáchi élelmiszert kiürítsenek a raktárakból, ezzel könnyítve meg az ünnepi átállást – magyarázza Erdős Judit. Ezután kezdődhet a takarítás. Az Óbudai Zsinagógát és az itt található nagyüzemi konyhát tizenkét ember takarítja az ünnepre, hogy mindenhonnan eltűnjön a legutolsó aprócska chomec-morzsa is. Ezután kezdődik a főzés: az ünnep első és utolsó két napján négy-négy étkezést kell biztosítani a résztvevőknek, ez több tízezer adag étel megfőzését jelenti.

Széderre terített asztalok Debrecenbe

Az óbudai konyháról tíz helyszínre szállítottak ötfogásos menüt a széderestekre. Összesen 1300 ember ette azt, amit itt főztek és sütöttek az ünnep előtti napokban. A becsomagolt menüket színkódokkal látják el, hogy a helyszíneken egyértelmű legyen, melyik nap melyik étkezéséhez tartozik az adott étel. „Az elmúlt két évben a kiszállítás volt a legnagyobb kihívás, idén, hogy újra közösségi széderek voltak, más feladatok voltak. Ellenőrizni kell, hogy mindenhol legyen elég peszáchi tányér, ha nem egyszer használatossal terítenek. Ezeket elő kell venni, elmosogatni, amihez meg kell szervezni, hogy legyen elég hely, elég ember stb.

A Bét Menáchem iskolában három széderre készültek föl. Első este magyar és angol nyelvű széderek zajlottak. A magyar közösségét a hagyományoknak megfelelően Oberlander Báruch rabbi vezette. Az angolul beszélőket amerikai bócherek vezették végig a kivonulás történetén, míg a második esten Szabó György fogadta a Vasvári zsinagóga közösségét.

Peszách mind előkészületek, mind főzés szempontjából a legbonyolultabb ünnepünk. Vannak, akik mindezek mellett arra is figyelnek, hogy a minimumra szorítsák a feldolgozott élelmiszerek használatát az ünnep alatt. Erre törekszenek a Bét Menáchem iskola konyháján is, ez azonban nem megy a minőség és a változatosság rovására: „A legnagyobb kihívás, hogy friss, finom és változatos legyen az étel, ami szépen is néz ki. Hogy mindenkinek legyen meg mindene, amit szeret és érezze, hogy törődünk velük” – magyarázza Oberlander Batsheva, hozzátéve, hogy a félünnepeken is üzemel a konyha: ukrajnai menekültek számára főznek és a közösség tagjai is rendelhettek a menüből.

Összesen ezer fő, köztük ukrajnai menekültek széderéről a magyarországi izraeliek Chábád-központja, a Keren Or gondoskodott. Vezetője, Raskin Smuel rabbi kérdésemre elmondta: a Marriott hotelben párhuzamosan öt különböző teremben tartottak szédereket. Ezek egyikében mintegy 150 ukrajnai menekült köszöntötte a szabadság ünnepét. A szédert számukra Levi Engelsman rabbi vezette. Feleségével, Chavival és három kisgyerekükkel maguk is Ukrajnából menekültek: Dnyepperből érkeztek hozzánk azzal a céllal, hogy itt folytassák munkájukat, és oroszul beszélők számára alakítsanak ki egy Chábád-központot.

A peszáchi Hágádában rengeteg „számolós feladat” van, ahogy a gyerekek mondanák. Számoljuk a csapásokat, gyarapodó zsidó népet, az Örökkévaló csodáit… számoljunk egy kicsit most mi is. Budapesten és vonzáskörzetében tehát összesen tizenkét helyszínen közel 2500-an ünnepeltek az EMIH közösségi széderein. Emellett két vidéki nagyvárosban, Miskolcon és Debrecenben összesen 230-an vettek részt közösségi széderen, míg az ingyenes pászka-program segítségével 3000 család asztalára került macesz.

Az ünnep, amire a felkészülés már hó­napokkal ezelőtt megkezdődött, már véget ért. Az utolsó két nap után min­den edényt újra elmostak, elpakoltak. A peszáchi raktárakat telirámolták és lezárták – mi pedig már csak az ünnep különleges pillanatait visszük a hétköznapok szürke világába.

 

Történelmi széder az Arab Emírségekben

Több mint ezer résztvevő ünnepelte együtt az egyiptomi kivonulást Dubajban és Abu-Dzabiban. Ehhez hasonló méretű zsidó rendezvény még nem volt az öböl-menti államban.

„Az a meleg fogadtatás, melyben a helyi vezetés részesített minket, az együttélés és a tolerancia legszebb bizonyítéka. Az Emirátusok zsidó közössége fejlődik és virágzik és nagy számban érkeznek izraeliek, illetve más országban élők zsidók is mind Dubaiba, mind Abu Dzabiba. Fantasztikus dolog, hogy ennyien ünnepelhettük együtt a szabadság ünnepét, a Peszáchot” – mondta Levi Duchmann lubavicsi küldött, az Egyesült Arab Emirátusok főrabbija.

A helyi zsidók és a turisták mellett nagykövetek, valamint állami tisztségviselők is megjelentek a széderen, melyet emiatt több nyelven: héberül, angolul, franciául és oroszul tartottak. Izrael főrabbijai videóüzenetben köszöntötték Duchman rabbit és az emirátusi hitközség tagjait.

Duchman rabbi 2014-ben érkezett először az országba, ahol megalapította a „Zsidó Egyesült Arab Emirátusok” nevű szervezetet, mely a zsidó oktatásról és hitéletről gondoskodott a helyi zsidók – elsősorban üzletemberek és nemzetközi szervezetek munkatársai – számára. Az Izrael és az arab világ több állama közötti megbékélést szentesítő Ábrahám-egyezmény aláírása után jelentősen megnőtt az izraeliek és a máshol élő zsidók érdeklődése az Emirátusok iránt, így 2020 óta az ország kiemelt zsidó turisztikai és üzleti célpontnak számít. A rabbi elmondta, hogy a helyi lakosok örömmel fogadták az Izraellel kötött békeegyezményt.

„Igazi, mély szeretetet éreznek a zsidó nép iránt. Az Emirátusok toleráns hely, ahol jól működik az együttélés. Mindig nagy tisztelettel viszonyultak hozzánk. Őméltósága, Mohammed bin Zajed al Nahjan sejk mindent megtesz, hogy országa világítótorony legyen a környező államok számára” – mondta, és hozzátette: „Mi is és ők is Ábrahám ősatyánktól származunk. Unokatestvérek vagyunk. A zsidók és az arabok évszázadokon keresztül békében éltek együtt Marokkóban, Tunéziában, Algériában, Libanonban, Szíriában és sok egyéb országban. Itt nem számít, hogy kinek mi a vallása. A tolerancia és az elfogadás őszinte.”

 

Az izraeli zsidók kilencvenhat százaléka tart szédert

Az egyiptomi kivonulásra emlékező peszáchi széder a legnépszerűbb ünnepi szertartás Izraelben, melyből szinte senki sem akar kimaradni. Az Izraeli Demokrácia Intézet idén a zsidók és a muszlimok között is végzett felmérést, melyből az derült ki, hogy mindkét közösség nagy várakozással tekintett az ünnepére: a rámádánra és Peszáchra.

A Peszáchot megelőző napon rendszerint hatalmas torlódások alakulnak ki az izraeli utakon. A kutatás rávilágít ennek okára: a válaszadók 49 százaléka rokonoknál vagy barátoknál tölti a szédert és csak 41 százalék ül asztalhoz saját otthonában. Hat százalék nyilatkozott úgy, hogy izraeli vagy külföldi szállodában tölti az ünnepet és mindössze két százalék közölte azt, hogy nem tervezi a széder megtartását.

A felmérés érdekessége, hogy a Peszách ünnepéhez való hozzáállást tekintve nem találtak eltérést a társadalom különböző csoportjai között, legyen szó háredi vagy szekuláris zsidókról, bal- vagy jobboldaliakról, fiatalokról vagy idősekről.

Összességében a zsidók 87,5 százaléka mondta, hogy kedveli a családi összejöveteleket az ünnepek során.

Izraelben gyakran többgenerációs, népes családok szédereznek együtt, ezért az Egészségügyi Minisztérium aggodalmának adott hangot, a koronavírus terjedésétől tartva.

A szakemberek felszólították az ünneplőket, hogy tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést és igyekezzenek elkerülni a fertőzést az ünnep alatt.

Peszách ünnepe iskolai szünettel jár Izraelben, sokan vesznek ki szabadságot és utazásra fordítják a tavaszi vakációt. Két év részleges vagy teljes lezárás után ismét tömegek rohamozták meg az ünnep alatt a Ben-Gurion repülőteret: napi 60-75 ezer utas haladt át a terminálon.

 

Elkészült a világ leghosszabb gigamacesze

Peszách ünnepének tiszteletére megsütötték Izraelben a világ leghosszabb maceszát és rögtön ki is állították az elnöki rezidenciában. Jicchák Herzog és felesége, Michál otthonában fogadta a maceszt elkészítő sütöde vezetőit és családjukat.

A világ leghosszabb macesza, minden eddig rekordot megdöntve, eléri a hat méter hosszúságot, szélessége 1,6 méter, vastagsága négy milliméter. A hatalmas maceszlap nagyjából hat kilogrammot nyom. Felületén hozzávetőlegesen 119 ezer lyuk található, és hét kiló lisztből, valamint három liter vízből gyúrták össze. Az elkészítése három órát vett igénybe, ami egyben azt is jelenti, hogy Peszáchra sajnos nem volt kóser, hiszen ahhoz, hogy a macesz kovásztalan maradjon, a liszt és a víz találkozásától számított 18 percen belül a sütőbe kell kerülnie.

Az izraeli államelnökkel tartott találkozón részt vett Dávid Wolf, aki a sütöde tulajdonosainak ötödik nemzedékéhez tartozik, valamint fia, a sütöde alelnöke, Roi Wolf és gyermekei (akik már a hetedik nemzedékhez tartoznak). A családtagok beszámoltak az elnöknek és feleségének a hatalmas macesz elkészítésének menetéről, valamint a sütödét alapító család történetéről.

„Ti vagytok az üzem hetedik nemzedéke, ez csodálatos” – mondta Herzog a megjelent gyermekeknek.

Az óriási macesz elkészítésén az üzem mintegy húsz munkatársa dolgozott, és ahhoz, hogy megsüssék, át kellett alakítaniuk a gyártósort. Herzog elnök a beszédében elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy itt láthatjuk Izrael és talán az egész világ leghosszabb maceszát most, hogy az üzem a fennállásának 138. évfordulóját ünnepli. Ennyi ideje készülnek ott a maceszlapok. Az egész zsidó népnek csodálatos széderestéket kívánok, jó étvágyat a maceszhez és kóser és boldog Peszáchot!”

Herzog felesége hozzátette „Tavaszias, kellemes és csöndes ünnepet kívánok mindenkinek. Kívánom, hogy nyugodtabb napok elé nézzünk” – mondta, utalva az ünnepet megelőző hetek véres merényleteire. Sajnos Michal kívánsága nem talált meghallgatásra palesztin oldalon…

 

 

Több tonna maceszt és élelmiszert kaptak a zsitomiri árvaház lakói

A zsitomiri árvaház minden ételszükségletét fedezte Peszáchra az Israel Magen Fund. A Kijevtől nem messze fekvő Zsitomir zsidó árvaházának mintegy száz lakója menekült Izraelbe és telepedett le átmenetileg a Júdeai-hegyek lábánál fekvő Nész Hárimban. David Rose, az Israel Magen Fund egyik társalapítója személyesen is részt vett a hatalmas ételadomány kiszállításában és átadásában. A Peszáchra szánt kóser élelmiszerek kétszáz nő, gyermek és az árvaház teljes személyzetének szükségleteit elégítette ki az ünnep alatt.

„Akárcsak őseitek, ti is csupán néhány személyes holmival hagytátok el otthonaitokat, hogy új életet kezdjetek Izrael földjén” – mondta Rose. „Adományozóink, töb­bek között az amerikai Agu­dath Israel segélyalapja azonnal adakoztak, amikor meghallották felhívásunkat, hogy ezeknek a csodálatos gyermekeknek lehetővé tegyük, hogy valóban megízlelhessék a szabadságot első izraeli Peszáchjuk során.”

Az adományt szállító teherautókon több tonna macesz mellett hús, hal, bor, gyümölcsök és zöldségek érkeztek, és az adományokból még a konyhák kikóserolására, Peszáchra alkalmassá tételére is tellett. Slomó Wilhelm rabbi, az árvaház vezetője köszönetet mondott a pénzalapnak adományozó szervezetek bőkezűségéért. Az adományok, mint mondta, lehetővé teszik, hogy az árva gyerekeknek boldog és kóser Peszáchjuk legyen.

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 153. szám – 2022. április 10.

 

Megszakítás