Felújítják a wroclawi zsidó közösségi épületegyüttest. Jelenleg a múlt század elején épült lakásimaház és a teljes homlokzat renoválása zajlik. A II. világháború előtt itt élt Németország harmadik legnagyobb zsidó közössége.

Bente Kahan norvég énekesnő, aki a lengyel városban él, elmondta, hogy a felújítást a saját alapítványa, a város, és a zsidó közösség finanszírozza – írja a jewish-heritage-europe.eu. A tervek szerint november 9-re készülnek el az aprólékos munkával, ami nem véletlen: 1938-ban ezen a napon volt Németországban a Kristályéjszaka, a központilag irányított, országos zsidóellenes akció, amiben zsinagógákat és zsidó tulajdonban lévő üzleteket támadtak meg, romboltak le.

Wroclav, korábban Breslau a második világháború előtt Németországhoz tartozott, Szilézia történelmi fővárosa volt, itt élt a harmadik legnagyobb zsidó közösség. Csodálatos kupolás zsinagógája 1872-ben épült, a Kristályéjszakán felgyújtották, de a neoklasszicista Fehér Gólya Zsinagóga, ami a mostani komplexum magja, szerencsére megmenekült. 2010-óta Zsidó Kulturális Központként működik. Már elkezdődött a helyi közösség mikvéjének építése is.

From ruined synagogue to culture and education centre – White Stork Synagogue Wroclaw

The White Stork Synagogue in Wrocław, Poland, was restored between 2008 and 2010 with funds from the EEA Grants (Iceland, Liechtenstein and Norway) as well a…

 

Kép: jewish-heritage-europe.eu