Több vezető európai légitársaság is újraindította járatait a Ben Gurion repülőtérre, változnak a repülőjegyárak?
A legjelentősebb légitársaságok között van a Lufthansa, amely ismét közlekedik Frankfurt és Tel-Aviv között, heti 14 járattal. A német légitársaság azt is bejelentette, hogy augusztus 1-jétől újraindítja München–Tel-Aviv útvonalát is, naponta két járattal. A visszatérés jelentősen csökkentheti a jelenlegi repülőjegyárak díját.
Szerdától az olasz ITA Airways is visszatért Izraelbe, újraindult a Róma–Tel-Aviv járat, amely kezdetben naponta kétszer közlekedik. A Tel-Avivból induló gépek reggel 5:15-kor, illetve délután 14:30-kor szállnak fel.
A lett AirBaltic szintén folytatja izraeli működését. Egyik repülőgépe szerda reggel landolt a Ben Gurion repülőtéren, majd visszaindult Rigába. A társaság a kezdeti időszakban heti három járatot üzemeltet.
Csökkenhetnek a repülőjegyárak
A következő hetekben további légitársaságok is visszatérnek. A Lufthansa leányvállalata, az Eurowings július 10-től heti négy járatot indít Hamburgba, majd július 18-tól ugyanilyen gyakorisággal Düsseldorfba is repül.
Az Austrian Airlines, amely már június elején újraindította izraeli járatait, július folyamán tovább bővíti kínálatát, Bécs és Tel-Aviv között összesen heti 11 járat közlekedik majd.
A fellendülés augusztusban is folytatódik. Augusztus 1-jétől a SWISS ismét napi járatot indít Zürich és Tel-Aviv között.
Szintén augusztusban tér vissza a Brussels Airlines, amely első körben heti egy járatot üzemeltet Brüsszel és Tel-Aviv között.
Az európai légitársaságok visszatérése egyértelmű jele annak, hogy fokozatosan helyreáll a nemzetközi légi közlekedés Izrael felé. A nyári utazási szezonban a megnövekedett járatkínálat nemcsak könnyebbé teheti az utazást Európa számos nagyvárosába, hanem várhatóan a repülőjegyek árára is kedvező hatással lesz.
Fotó: afp Forrás: matzav
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.