A repülőgép statisztikailag a legbiztonságosabb hosszú távú utazási forma, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint 2022-ben egymillió emberre 0,16 halálos áldozat jutott. Eddig leginkább a fizikai támadások és a műszaki hibák okoztak tragédiákat, de egyre inkább fel kell készülni arra, hogy a problémát hackerek okozzák majd.

Egy izraeli startup azon dolgozik, hogy még biztonságosabbá tegye az iparágat, mégpedig olyan új technológiával, amely úgy védi meg a repülőgépeket a kibertámadásoktól, hogy közben a repülőgépek működését csak minimálisan zavarja – írja a nocamels. A 2021-ben alapított Cyviation kereskedelmi- és magánrepülőgépek üzemeltetőivel egyaránt együttműködik.

Az ötlet egy nagyobb állami vállalattól jött, akik érzékelték, hogy a kiberbiztonság területén nincsenek megfelelő megoldásaik, ám ez a terület távol állt tőlük, így jött képbe a privát cég, ami erre lett létrehozva – mondta el Avi Tenenbaum a Cyviation vezetője.

Az elmúlt három évben a Cyvation egy sor olyan megoldást fejlesztett ki, amelyek célja a kibertámadások kockázatának csökkentése, az ilyen támadások kezelése, ha azok bekövetkeznek, valamint a légitársaságok támogatása a repülés kiberbiztonságára vonatkozó új és közelgő nemzetközi szabályozásainak végrehajtása során.

Az Egyesült Államok tavaly jelentette be a repülőterekre és légitársaságokra vonatkozó frissített kiberbiztonsági intézkedéseket, az Európai Unió által kidolgozott hasonló szabályozások pedig 2025-ben és 2026-ban lépnek hatályba.

A technikai intézkedéseken túl a vállalat bevezette a pilóták számára a kiberbiztonsági képzést, amelyről Tenenbaum azt mondja, meglepődve tapasztalta, hogy eddig nem létezett.

 

Megszakítás