Baruch Myers rabbi és felesége, Chanie 1993-ban az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Szlovákiába a Chábád Mozgalom képviseletében.
Az ország főrabbijaként Myers rabbi családjával a pozsonyi zsinagógát látogató zsidók számára nemcsak a vallási, hanem a közösségi életet is felvirágoztatta. A közösség mára több száz főssé növekedett és a szlovák fővárosban található központ a zsidóság világítótornyaként működik, színes programokkal és közös ünnepekkel várják a tagjaikat. Munkájukról és terveikről a rebbecen mesélt lapunknak.
Milyen célokkal érkeztek Szlovákiába a kinevezésük idején, és milyen kihívásokkal kellett akkor szembenéznie a zsidó közösségnek?
Amikor 1993-ban megérkeztünk, legfőbb küldetésünknek azt tekintettük, amit a Lubavicsi Rebbe, Menachem Schneerson rabbi – emléke legyen áldott – bízott küldötteire világszerte. Mégpedig azt, hogy biztosítsuk a lehetőséget minden zsidó számára, hogy megismerhessék és megtapasztalhassák az eredeti judaizmust, és arra örömmel, saját szellemi örökségük részeként tekintsenek. Amikor először jártunk itt, sokként ért bennünket a zsidó közösség kis létszáma; aminek többségét idős emberek alkották, akiken félelem jelei látszódtak, ha a zsidó származásuk felmerült. Átélték a Holokausztot vagy a kommunizmust, esetleg mindkettőt – és ez maradandó, jól látható nyomokat hagyott a világnézetükön, viselkedésükön és különösen a zsidó identitásukon. Nemcsak a vallásukról féltek beszélni, de igyekeztek elkerülni mindent, ami miatt zsidóknak „címkézték” volna őket, vagy a körülöttük élőktől bárhogy megkülönböztették volna őket. Valójában a csoport számára, amit ma már a közösségünknek nevezünk, a judaizmus egyet jelentetett a Holokauszttal, az üldöztetéssel, kigúnyolással, temetésekkel és megemlékezésekkel, csupa negatív dologgal. Az eredmény – érthetően – egy rendkívül asszimilált, bizonytalan zsidóság lett, amely tagjai amúgy ösztönösen érezték, hogy a judaizmus valójában értéket jelent, de az mégis megfoghatatlan maradt számukra. A másik és még nagyobb meglepetést pedig az jelentette, hogy miután a határokat ideiglenesen megnyitották 1968-ban, a zsidóságnak csaknem egy teljes generációja elhagyta az országot. Emiatt a szüleink generációja, és így a saját és gyermekeinké is szinte teljesen hiányzott az országból. Mindezért kezdetektől két dolgot tűztünk ki fő célként: egyrészt felkeresni a zsidóság fiatalabb generációját – azokat, akik esetleg asszimilálódtak vagy „rejtőzködtek”, de a figyelmünkre, törődésünkre vágytak. Másrészt pedig minél nagyobb nyilvánosság előtt végezni a tevékenységeinket, hogy kifejezzük: új korszak kezdődött; egy olyan korszak, amelyben nincs többé ok a félelemre, hanem büszkén lehet zsidóként élni – nemcsak Jeruzsálemben, Londonban vagy Brooklyban, hanem Szlovákiában is.
Hány fős ma a közösség, amelyet vezetnek és mekkora a zsidóság létszáma Szlovákiában?
A közösségünknek hivatalosan közel 500 tagja van, többségében az idősebb korosztályhoz tartoznak. Ugyanakkor a Chábád Központunknak köszönhetően folyamatosan találkozunk olyan fiatal zsidókkal, akik korábban nem kötődtek a közösséghez, de a Teremtő közösségének és zsidó családnak tagjai. Mi mindig nagy örömmel fogadjuk őket, amikor felfedezik az örökségüket. A Szlovákiában élő zsidóság számát megközelítőleg 3000 főre becsülik, de nagyon nehéz erről pontos adatot találni. Ezt a számot elég reálisnak tartjuk, bár minden zsidó, akit mi ismerünk, tud olyan személyekről, akik egyelőre még titkolják a származásukat. Reméljük, a jövőben velük is találkozhatunk.
Milyen programokat szerveznek a közösség számára és hogyan zajlanak ma a közös ünnepek?
A Chábád Zsidó Oktatási Központban (szlovákul: Zidovske Vzdelavacie Centrum Chabad) nagyon sokszínű és minden korosztály számára érdekes programokkal igyekszünk készülni – főként az oktatásra és ünnepekre fókuszálunk. Közösségi és családi, gyerekprogramokat, valamint ünnepeket is rendszeresen szervezünk. Ilyen a Hanukai Családi Vásár, közös gyertyagyújtás a főtéren, Purimi ünnepségek, a pészachi széderestek, Lág Báomeri piknik, stb. Mindezek mellett létezik egy Nshei Chábád nevű zsidó női klubunk is, ahol havonta szervezünk előadásokat, valamint felnőttoktatás és színes zsidó közösségi élet zajlik. Ezekkel párhuzamosan tinédzsereknek szóló klubbal is rendelkezünk, bár- és bátmicva-előkészítőt is tartunk, jótékonysági tevékenységet végzünk, és a Pozsonyba látogató turisták, üzletemberek számára is rendezünk fogadásokat. Az elmúlt évben pedig egy nagylelkű támogatónknak köszönhetően az Oktatási Központunk átköltözhetett egy új, tágasabb helyre a belvárosban, melynek köszönhetően még több helyi lakót és turistát fogadhatunk, sokkal jobb és kényelmesebb körülmények között bővíthetjük a programjainkat.
Hogyan látják a fiatalok szerepét a zsidóságban, és miként próbálják őket bevonni a közösségi életbe?
Számunkra a gyermekek jelentik a jövőt és a legértékesebb kincset, amivel rendelkezhetünk – családi, közösségi és nemzeti szinten egyaránt. Ráadásul, a kommunista örökséggel bíró országok esetében különösen fontos szempont, hogy ma a gyermekek jelentik az első olyan generációt a második világháború óta, amely traumák és az előző zsidó generációk nehézségei nélkül nőhetnek fel megszületésük pillanata óta. Mindezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a gyermekeknek egy biztos, örömteli és jelentős tudást, élményt adjunk át a zsidóságról, amit ők is továbbadhatnak a következő nemzedék számára.
Az elmúlt harminc évben az időm többségét gyermekek között tölthettem – hála a Teremtőnek, 13 saját gyermeket nevelhettem fel és egyidejűleg a közösségben élő gyerekeket is taníthattam, igazgathattam a programjaink során. Mindezeknek része az államilag akkreditált óvodánk, a „Mami és Én” nevű programunk, a nyári napközis táborok, a „Tóra Or” iskola utáni kiegészítő oktatásunk, és a shabaton hétvégék Szlovákiában és a szomszédos országokban, továbbá számos közös családi program. Számomra ezek a legnagyszerűbb és legörömtelibb tevékenységek, amik boldogságot jelentenek az életemben.
Milyennek látják a zsidóság mai helyzetét a szlovák társadalomban? Miként viszonyulnak a zsidó közösséghez, és látnak-e változásokat ahhoz képest, ami az érkezésükkor volt jellemző?
Mint említettem, amikor először ide érkeztünk, nagyon kevesen voltak, akik nyilvános helyen zsidóként tűntek fel, vagy láthatóan úgy viselkedtek volna. A helyzetet jól szemléltette, hogy az emberek a férjemtől nem azt kérdezték, „ki vagy?”, hanem azt, hogy „mi?”. Az első zsidó esküvő során, amelyet a férjem tartott, a párnak a város egyetlen, múzeumban őrzött hüpáját kellett kibérelnie. A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadást követően pedig valaki odaszaladt a férjemhez, és azt kiabálta: „Oszama, mindenhol téged keresnek”. De szerencsére az állandó nyilvános tevékenységeinknek, a média-megjelenéseknek és a zsidó szokásokkal kapcsolatos ismeretterjesztésnek következtében sok minden megváltozott körülöttünk azóta. Egyrészt, létezik egy általános trend, és a jelenlegi események mentén erősödni látszanak a szélsőjobboldali, nacionanlista pártok – ahogy szerte Európában –, erre persze figyelni kell. De helyi szinten azt tapasztaljuk a hétköznapjaink során, hogy a szlovák lakosság egyre nagyobb nyitottságot mutat a külföldi turisták és itt élő népcsoportok felé, különösen a zsidó közösség felé. Ugyanakkor a zsidósághoz kötődő sztereotípiák máig erősen élnek az emberekben (pl. a zsidók uralma a média felett, zsidóságot jellemző gazdagság, stb.). Viszont az utcán alapvetően azt tapasztaljuk, hogy a szlovák emberek barátságosak, udvariasak és toleránsak. Hála a Teremtőnek nem élünk át félelemre okot adó atrocitásokat vagy antiszemita megnyilvánulásokat – szemben néhány nyugat-európai országgal, ahol ennek fennáll a veszélye. A férjem és fiaim szabadon járhatnak kipában és cicittel az utcán; a legidősebb fiam is ma már magas beosztásban dolgozhat egy szlovák vállalatnál. Sokan kíváncsiskodóan tekintenek rá, de tiszteletben tartják a hitét, megtarthatja a zsidó ünnepeket, mint bármelyik nagyvárosban a világon.