Egy farm tulajdonosai New Jersey-ben úgy határoztak, hogy a decemberi ünnepi díszhez idén valami igazán eredetit adnak: egy óriási trenderlit, vagyis hanukai pörgettyűt állítottak fel kertjükben. A harminc láb, azaz kilenc méter magas alkotmány a világ legnagyobb trenderlije és az Allaire Közösségi Farm karácsonyi fényjátékának egyik szereplője, írja az NJ. A non-profit állatmenhely munkatársai azt mondták, hogy zsidó látogatóik kedvéért akartak egy hanukához kapcsolódó díszt adni a dekorációhoz. A farmot sok zsidó látogatja, elsősorban Deal, Lakewood és Brooklyn közösségeiből.
„Idén szerettünk volna tenni valamit zsidó barátainkért. Úgy döntöttünk, hogy ha már csinálunk valamit, azzal döntsünk rekordot is”
– mondta Joann Burney, a farm egyik társalapítója.
Némi utánajárás segítségével kiderült, hogy a floridai Margate egy zsidó iskolájában készül a világ legnagyobb, több mint hét és fél méter magas trenderlije. Ők ennél is magasabbra törtek, így lett a farm pörgettyűje végül kilenc méteres. A karácsonyi fényjáték célja az adománygyűjtés. A farm télen zárva tart a látogatók előtt, az állatokat azonban akkor is el kell látni, amikor néhány hónapon át nincs bevételük. Ebben segít a fényjáték és a köré szervezett programok. A farmon speciális igényű gyermekek és felnőttek részére, valamint PTSD-ben szenvedő veteránoknak tartanak különleges foglalkozásokat.
A trenderli még csak néhány hete díszeleg a kiállítás többi darabja között és már számtalan látogatót vonzott:
„A zsidó közösségből jövő látogatók nagyon kedvelik és hálásak, amiért ez is a dekoráció része lett.”
A belépés nem olcsó, fejenként 17 dollárt (6700 Ft) kell érte fizetni, de a látogatók elégedettek azzal, amit a pénzükért kapnak.