Ignotus a Nyugat legendás főszerkesztője, Ady és Babits első számú támogatója, a modern magyar irodalom egyik legfontosabb szervezője volt. Ma mégis alig beszélünk róla.
Ha megkérdeznénk, kik alapozták meg a 20. századi magyar irodalmat, a legtöbben Ady Endrét, Babits Mihályt vagy Móricz Zsigmondot említenék. Pedig volt egy ember, aki nélkül aligha született volna meg az a szellemi közeg, amely világszínvonalra emelte a magyar irodalmat. Ő volt a zsidó származású Ignotus Hugó, a Nyugat első két évtizedének meghatározó főszerkesztője, kivételes kritikus, újságíró és gondolkodó, akinek neve ma méltatlanul háttérbe szorult.
Így lett Veigelsberg Hugó Ignotus
Ignotus 1869-ben született Veigelsberg Hugó néven, egy asszimilálódott, magyar zsidó értelmiségi családban. Édesapja, Veigelsberg Leó a Pester Lloyd legendás főszerkesztője volt, aki az első magyar-zsidó értelmiségi generációhoz tartozott.
A századforduló Budapestjén sok zsidó család igyekezett teljesen beolvadni a magyar társadalomba, ám Ignotus identitása ennél összetettebb volt. Kortársai szerint egyetlen pillanatra sem tagadta meg zsidó származását, amely személyiségének és világlátásának meghatározó része maradt. Ez a nyitottság, a sokszínűség elfogadása és a polgári liberalizmus iránti elkötelezettség egész életművét áthatotta.
Később ugyan felvette az Ignotus nevet, amely latinul annyit jelent: ismeretlen, ám ez nem identitása elrejtését, hanem írói ars poeticájának kifejezését jelentette.
Aki felismerte a zseniket
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy elsőként ismerte fel egy korszak legnagyobb alkotóit. Ignotus közéjük tartozott.
Ő volt az elsők között, aki felismerte Ady Endre költészetének forradalmi jelentőségét. Hamar kiállt Babits Mihály mellett, lelkesedett Móricz Zsigmondért, 1915-ben pedig ő fedezte fel Tersánszky Józsi Jenőt, később pedig az elsők egyikeként hívta fel a figyelmet József Attilára is.
Nem csupán kiváló kritikus volt: valódi tehetségkutató, aki ösztönösen érezte, merre tart a magyar irodalom.
A Nyugat szellemi motorja
1908-ban elindult a Nyugat, amely a magyar irodalom történetének legfontosabb folyóirata lett. A lap létrehozásában Ignotus kulcsszerepet játszott: ő nyerte meg az ügynek Hatvany Lajost és Osvát Ernőt, majd 1908 és 1929 között főszerkesztőként irányította a folyóiratot.
A Nyugat első számának programadó írását is ő jegyezte. Ebben arról értekezett, hogy Magyarország csak akkor válhat Európa teljes jogú részévé, ha kulturálisan is nyit a nyugati szellemiség felé. Gondolatai akkor heves vitákat váltottak ki, ma azonban meglepően időszerűnek hatnak.
Fenyő Miksa találóan fogalmazott: „Ha a Nyugat nem lett volna Nyugat Ady nélkül, aligha lett volna Ignotus nélkül.”
A haladás kritikusa
Ignotus hitvallását a l’art pour l’art, vagyis a művészet önálló értéke határozta meg. Számára az irodalomban kizárólag az esztétikai minőség számított, nem a politikai vagy ideológiai megfelelés.
Éles tollal támadta a maradiságot és a provinciális szemléletet. Kritikáiban következetesen a modernség mellett állt ki, miközben a művészi szabadságot tekintette minden alkotás legfontosabb mércéjének.
Nem véletlen, hogy kortársai egyszerre tisztelték és támadták. Sokan nemzetietlenséggel vádolták, miközben ő éppen Magyarország kulturális felemelkedéséért dolgozott.
Emigráció, üldöztetés és visszatérés
A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol újságíróként folytatta munkáját. A származása miatt az 1938-as zsidótörvények következtében Amerikába kényszerüljön menekülni.
Az Egyesült Államokban is aktív maradt: magyar lapoknak írt, és 1944-ben rangos amerikai irodalmi elismerésben részesült. Súlyos betegen, 1948-ban tért vissza Magyarországra, ahol egy évvel később hunyt el.
Ignotus ezt teremtette nekünk
Ignotus költőként szerény életművet hagyott hátra, mert saját tehetségét is a Nyugat nagy költői mögé sorolta. Valódi nagysága nem elsősorban verseiben, hanem kritikáiban, publicisztikájában és irodalomszervező munkájában rejlik.
Ő honosította meg Magyarországon az élményközpontú, impresszionista kritikaírást, amely a művészi szabadságot és az egyéni befogadást helyezte előtérbe. Politikai publicisztikái gyakran prófétai erejűek voltak: már az első világháború éveiben figyelmeztetett az országot fenyegető tragédiákra.
Borítókép: Képes Figyelő 1949. július 30-i számából, AI segítségével feljavított fotó.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.