Tóra – kezdőknek

 

A Tóra tanulásának micvája két részre oszlik. 1. A Tóra önmagáért való tanulása, 2. az egész Tóra elsajátítása. Ez utóbbi magába foglalja a teljes Írott tan, a Tánách (az ún. Ószövetség) és az arra épülő Szóbeli tan tudását, valamint az összes háláchá ismeretét, a hozzájuk tartozó értelmezésekkel együtt. Ez utóbbiak elsősorban a Talmudban találhatók meg. A tanulás alapja tehát a Tánách és a Talmud elsajátítása.

A gyakorlatban fontosabb azonban a mindennapi háláchák ismerete. Ez azért is lényeges, mert akinek fogalma sincs róluk, nem tudja azt sem, mikor kell a rabbit megkérdeznie, és súlyos bűnöket követhet el akaratlanul (különösen a kóserság, a szombat és a családi élet törvényei terén). Megjegyzendő, hogy a tudatlanságból elkövetett vétkeket a Tóra enyhébben kezeli, de ha az illetőnek lett volna lehetősége tanulni, de ezt nem tette meg, akkor a bűn már közelebb áll a szándékossághoz.

Fontos a zsidó gondolatvilág ismerete is, hiszen enélkül senki sem tudhatja, hogy mik is a zsidóság alapjai, mi a Tóra és az abban található törvények célja, mi az ember szerepe a világban stb. Ennek megismerésére a legalkalmasabb a chászid filozófia elsajátítása.

J.D.

Várjuk a zsidó élettel, a háláchával kapcsolatos kérdéseiket.

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 28. szám – 2015. május 22.

 

Megszakítás