A felvonuláson az amerikai nagyváros polgármestere is részt vett.

Több tízezer ember vonult végig Manhattan utcáin vasárnap délután, hogy nyiltan kifejezzék Izrael melletti támogatásukat. A zsidó államot ünneplő tömeg Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulójáról is megemlékezett.

Az eseményen számos magas rangú politikus is megjelent. Jeruzsálem polgármestere mellett Danny Danon, izraeli ENSZ-nagykövet és több Knesszet tag is elutazott az amerikai nagyvárosba, hogy az ünneplő tömeghez csatlakozzon. A résztvevők között feltünt Andrew Cuomo, New York-i kormányzó és Bill De Blaiso, a város polgármestere mellett több kongresszusi képviselő is – számolt be a Jerusalem Post.

„Hihetetlen. Mindez jól mutatja azt a szeretetet, amit New York városa mutat a zsidó emberek és Izrael állama felé” – nyilatkozott a Jerusalem Postnak Sheerlee Itzhaki, aki az ünneplő tömeggel vonult végig a városon.

Az Izrael melletti szimpátiatüntetés mára hagyománnyá vált New Yorkban. Az idén 53. alkalommal megrendezett eseményt június első vasárnapján szokták megtartani, és ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, ettől az évtől kezdődően New York kormányzójának döntése alapján Simon Pereszre is emlékeznek a nyári hónap első vasárnapján.

zsido.com

Képek forrása: Jerusalem Post

Megszakítás