Diákok segítségével végezték el egy ukrajnai zsidó temető dokumentálását. Legalább 900 sírkövet takar sok helyen a sűrű növényzet. A II. világháború után sok sírkövet építkezésekhez használtak fel.

Az egykori Galícia és Bukovina történelmi régió területén fekszik az ukrajnai Buchach. A település mellett található az elhagyott zsidó temető, legalább 900 dokumentált sírkővel. A legrégebbi darab 1590-ből származik. Évszázadokig használta a zsidó közösség a temetőt – derül ki a jewish-heritage-europe.eu cikkéből. A feltárás és dokumentálás résztvevőit megdöbbentette, hogy milyen magas művészi színvonalon dolgoztak a korabeli kőfaragók.

Ez volt a kilencedik alkalom, hogy egy zsidó szervezet irányításával egyetemi hallgatók és már végzett szakemberek dolgoztak a helyszínen. A csapatot a Jeruzsálemi Héber Egyetem két szakértője Dr. Borisz Haimovics és Dr. Ilia Lurie vezeti. A dokumentáció nagyon alapos:  a sírköveket megtisztítják, lefényképezik és térképre helyezik.

A munkák megkezdéséhez komoly előkészületekre volt szükség, mert a természet szinte teljesen visszafoglalta magának a területet. Sok sírkő már a föld alá került, vagy darabokra tört. A temető egy része teljesen megsemmisült, miután a II. világháború után a köveket elvitték és építkezéseken használták fel.

Kép: jewish-heritage-europe.eu

Megszakítás