Véget ért az EMIH hagyományos Nyugati téri hanukai gyertyagyújtás-sorozata

Hanuka, a fény ünnepe alkalmából immár tizennyolcadik alkalommal került sor a Nyugati téri gyertyagyújtásra az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány szervezésében. A hideg ellenére idén is nap mint nap több százan voltak kíváncsiak a hanukai fények meggyújtására. A december 6. és 13. között megtartott nyolc napos ünnep minden estéje a rabbi köszöntőjével vette kezdetét, majd a rendezvény díszvendégei mondtak ünnepi beszédet, melyben méltatták a hanukai lángok fellobbantásának fontosságát. A gyertyák ünnepélyes meggyújtása közben elmondott imát hanuka alkalmával elmaradhatatlan fánk elfogyasztása, tánc és zene követte.

Hanukát gyakran mondják a fény ünnepének. Az elnevezés maga a jeruzsálemi Szentély visszafoglalására és felavatására utal, amelyre akkor került sor, amikor a Makkabeusok a három évig tartó szabadságharc végén győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. Ekkor történt az a csoda, hogy a legfeljebb egy napra elegendő szent olaj nyolc napig égett a Templomban. Ennek emlékére gyújtanak a zsidók nyolc napon át gyertyát, minden nap eggyel többet.

Hazánkban immáron tizennyolcadik alkalommal ünnepelte nyilvánosan hanukát az Egységes Magyarországi Izraelita hitközség (EMIH) a Nyugati téren. Az EMIH és a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány célja minden évben az, hogy megmutassa, ma Magyarországon bárki és bármilyen közösség bátran és büszkén megélheti hitét és identitását, akár a főváros legforgalmasabb terén is. Ezért fontos, hogy olyan köztiszteletnek örvendő személyek, politikusok, újságírók és kiemelkedő kulturális személyiségek fogalmazzák meg az együttélés üzenetét, akiknek hangja messzire elhallatszik. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is zsidó hitközségek vezetői, miniszterek, államtitkárok, polgármesterek, színművészek és közírók álltak az ünneplő közösség elé, hogy elmondhassák, a fény mindenkié.

A Nyugati téren és az óbudai zsinagógában ünnepeltek az EMIH ifjúsági szervezetei: az Alef Kids és az ÁTID is hanukai karnevált rendezett a fiataloknak. December 12-én pedig ugyancsak hagyományosan a Városligeti Műjégpályán is fellobbantak hanuka lángjai, ahol korcsolya, zene, tánc, forró tea és hanukai fánk is várta az érdeklődőket.

 Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kifejtette az ünnep kapcsán: „Nagy öröm számomra, hogy idén 18. alkalommal is megünnepelhettük a Nyugati téren a zsidóság legfiatalabb – de így is több mint 2100 éves – ünnepét. Bár ilyenkor decemberben egy szabadságharcra emlékezünk, azt gondolom, az üzenet 2015-ben is aktuális: nem elég harcolni a szabadságért, hanem a lángot meg is kell gyújtani. Hirdetni kell a fény üzenetét, érteket kell teremtenünk. Így reménykedhetünk abban, hogy a gyermekeink, unokaink már többet fognak tudni a hagyományainkról. Bár a sötétségnek és az azzal járó félelemnek hatalmas ereje van, jövőt csak a fényre építhetünk, amely a reményt szimbolizálja. A félelmet pedig akkor győzhetjük le, ha ráébredünk, hogy számíthatunk másokra és mások is számíthatnak ránk.”

 Az EMIH vendégei voltak december 6-án, vasárnap Dr. Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár és Dr. Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes. Hétfőn Vándor Éva, színésznő üdvözölte a közösséget. Kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Rudolf Péter színművész és Molnár Ferenc Caramel énekes tartott beszédet. Szerdán Karácsony Gergely Szilveszter, Zugló, Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros, Hassay Zsófia, Terézváros, Bús Balázs, Óbuda, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros és Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, illetve Vető Marietta, Erzsébetváros és Papp László Terézváros alpolgármestere tették tiszteletüket a rendezényen. Csütörtökön Ullmann Mónika, színésznő, Tóta W. Árpád és Balogh Ákos Gergely újságírók és Székhelyi József, színművész köszöntötték az ünneplőket. Szombaton Winkler Róbert, Vári György és Szily László újságírók, valamint Hegedűs D. Géza színművész mondott köszöntőbeszédet Hanuka alkalmából. Vasárnap pedig őexc. Colleen Bell, az Egyesült Államok nagykövete és őexc. Ilan Mor, Izrael állam nagykövete tisztelte meg jelenlétével az eseményt. A gyertyagyújtáson részt vett Izsák Róbert, az EMIH régi barátja és támogatója, aki New Yorkból érkezett az eseményre. Köves Slomó rabbi a színpadon külön köszönetet mondott neki a sok évi barátságáért és támogatáséért. 

 

 

 

Megszakítás