Tizenkilenc ortodox zsidó lány diszkriminációra hivatkozva beperelte a Delta és a KLM légitársaságot, miután tavaly nyáron két járatról kitiltották őket állítólag azért, mert nem tartották be az étkezésre vonatkozó járványügyi szabályokat – írta a NlTimes nyomán a Neokohn.

A lányok egy nagyobb csoport tagjai voltak, akik Kijevből utaztak haza amszterdami átszállással New Yorkba a Delta Airlines és a KLM közösen üzemeltetett járatával. Az Amszterdamba tartó járaton a lányok közül néhányan a kijelölt étkezési időn kívül fogyasztották el saját készítésű ételeiket, arra hivatkozva, hogy a légitársaság nem biztosított olyan ellátást, amely megfelelt volna közösségük szigorú előírásainak, és emiatt a kijelölt időn kívül levették a szájukat és az orrukat eltakaró maszkot.

Amikor a csoport az amszterdami repülőtérre érkezett, a KLM egyik biztonsági tisztviselője közölte velük, hogy nem szállhatnak fel a New Yorkba tartó járatra. Ez a tilalom a csoport azon tagjaira is vonatkozott, akik az amszterdami repülőtéren csatlakoztak hozzájuk.

A lányok azt állítják, hogy utastársaikat nem büntették meg, amiért hasonlóan az étkezési időn kívül ettek.

A lányok és kísérőik végül a Schiphol repülőtéren töltötték az éjszakát. Miután sikerült egy hazafelé tartó járatra helyet kapniuk, az egyik lány indulás előtt helyet cserélt egy másik utassal.

A csoportot ezt követően „helytelen viselkedés” miatt leparancsolták a gépről.

 

A felperesek azért is panaszt tettek, mert a KLM egyik biztonsági tisztviselője szerintük gúnyos megjegyzéseket tett rájuk. A lányokat letartóztatással fenyegették „elfogadhatatlan viselkedésük és a járványügyi szabályok megszegése miatt”.

„A panaszosok szerint a fenyegetésnek kizárólag az volt a célja hogy etnikai és vallási hovatartozásuk miatt zaklassák őket” – írta a holland hírportál.

Megszakítás