A zsidóság és Jeruzsálem történelmi kapcsolatát bizonyító alkotás a szervezet párizsi központjában kap helyet a jövőben.

A Titus császár diadalívén található egyik jelenetről készített másolatot ajándékozta Izrael az UNESCO-nak. Az alkotást Carmel Shama-Hacohen izraeli nagykövet adta át a szervezet vezetőjének, Irina Bokovának – azzal céllal, hogy „hirdesse azt a történelmi igazságot, ami a két templomhoz és a Templom-hegyhez kapcsolódik”.

A Rómában található Titus-diadalív máig hiteles bizonyítékául szolgál annak, hogy i. sz. 70-ben a római katonák győzelmekor zsidó templom állt a Templom-hegyen. Az alkotáson a Menóra mellett több zsidó fogoly is látható, akiket Jeruzsálemből vittek Rómába. A diadalív másolatának odaajándékozásának ötlete Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöktől származik – derül ki a The Times of Israel írásából.

„2000 évvel ezelőtt a rómaiak lerombolták a Templomot, és elhurcolták a zsidó embereket. Ma az UNESCO Jeruzsálem történelmét próbálja meg lerombolni és elvenni a zsidó emberektől” – hangsúlyozta Shama-Hacohen. „Amikor az UNESCO igazgató tanácsa minden hatodik hónapban elfogad egy határozatot, amely tagadja a zsidóság és a Templom-hegy kapcsolatát, akkor valójában nem politikai határozatot fogadnak el, hanem egy olyan határozatot, amely tagadja Izrael Állam létezéshez és a zsidóság önrendelkezéshez való jogát” – tette hozzá.

Az ajándék átadásakor Irina Bokova azt mondta, a diadalív másolata „Izraellel fenntartott kapcsolat erős voltának elismeréséül és a jövőbeli mélyebb együttműködésre való ígéretként szolgál”. Továbbá elismerte, hogy a Temlom lerombolása máig a „zsidóság szívének középpontjában áll”, ugyanakkor beszédében – a zsidó főváros héber elnevezése mellett annak arab nevét is megemlítve – hangsúlyozta azt is, hogy Jeruzsálem mindhárom monoteista vallás számára szent város.

zsido.com

 

Megszakítás