A MAZSIHISZ Budapesti Zsidó Hitközsége (BZSH) közgyűlése csütörtökön Ács Tamást választotta meg új elnökének, míg ügyvezető igazgatóként újraválasztották Kunos Pétert. Az MTI-nek nyilatkozva az új elnök fontosnak nevezte, hogy megszűnjenek a villongások a BZSH-ban, valamint a BZSH és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége között.

A hitközség honlapján olvasható tájékoztatás szerint az új elnököt két fordulóban választották meg, négy induló közül (eredetileg öten indultak a posztért, de egyikük a közgyűlésen visszalépett). Az első körben Ács Tamás 23, Bandi László pedig 21 szavazatot kapott, így ők kerültek a második fordulóba, ahol a győztes 38 szavazatot, míg a második jelölt 35 szavazatot gyűjtött.

Ács Tamás a hitélet megújítását nevezte fontos feladatának. Jelezte továbbá, hogy szervezeti változtatásokat sürget annak érdekében, hogy a tizenöt budapesti zsidó közösség együtt dolgozzon, közösen kommunikáljon. Az új elnök emellett kiemelte a hitközség alap- és választási szabályának megújítását, továbbá a holokauszt-túlélőkről gondoskodást és a szociális háló erősítését.

Az MTI-nek az új elnök azt mondta: fontos, hogy megszűnjenek a villongások egyrészt a BZSH-ban, másrészt a BZSH és a Mazsihisz között. Azért fog dolgozni, tette hozzá, hogy a jövőben a két szervezet egyenrangú félként működjön együtt. Az új elnök szólt arról is, hogy be kell vonni a fiatalokat a közösségi életbe.

A BZSH honlapján elérhető bemutatkozás szerint Ács Tamás 61 éves mérnök-közgazdász, jelenleg a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum gazdasági igazgatója.

Kunos Pétert 58 igen szavazattal, 17 nem ellenében választották újra ügyvezető igazgatónak.

(MTI)

Megszakítás