Közeleg tisa böáv, a kilenc gyásznapban vagyunk. A ragyogó nyárban gyakran úgy érzem, képtelenség átérezni a tragikus veszteséget, amit gyászolunk. Mintha csak a gondolataimra felelt volna az egyik kedvenc szerzőm, Sofya Sara Esther Tamarkin legújabb cikkével a chabad.org-on.
Tamarkin nagynénje, Vera néni, színvak volt, nem tudta megkülönböztetni a zöldet, a barnát és a szürkét. A kis Sofya gyakran próbálta neki elmagyarázni a különbséget közöttük. „Aggasztott, hogy Vera nem érzékeli tökéletesen mindazt, amit én olyan tisztán látok magunk körül. Drága néném folyamatosan azzal nyugtatgatott, hogy ő nem érzi úgy, mintha az állapota miatt a valóságérzékelése hiányt szenvedett volna. De én legbelül tudtam, hogy ez nem igaz. Hogy tudhatná megítélni valaki, aki soha ismerte azt az érzést, milyen felnézni eső előtt a szürke égre, hogy miből marad ki? Hogyan tudná igazán értékelni a zöldek bujaságát a nyári erdőben?”
Amikor Tamarkin vallásos lett és először találkozott a tisa böávi böjttel, bár megtette, amit a szokás előírt, sosem tudta átérezni a Szentély elvesztésének fájdalmát. „Évről évre böjtöltem, elolvastam az Échát (Jeremiás siralmai – a szerk.), ültem a földön és borzalmasan csalódottnak éreztem magam, amiért képtelen voltam igazán felfogni a nap mélységes szomorúságát” – írja akkori érzéseiről.
Amikor 2021 tavaszán Tamarkin Vera nénije elhunyt, a gyásznapok leteltével a családtagok elkezdték összepakolni a lakását. „Ahogy átnéztük a holmiját, rengeteg, ruhákra és ékszerekre rögzített címkével és cédulával találkoztam. Ezek jelölték a színeket: zöld, barna, szürke. Ezek voltak az írott mementói a valóságnak, amit nem érzékelhetett.
A következő tisa böávkor ezek a cédulák egy másik valóságot is megvilágítottak: „végre megértettem, miről szól ez a nap” – idézi föl a megvilágosodás pillanatait – „A próféta szavait úgy láttam, mintha azok lennének az ő kis címkéi és cédulái a jövő generációinak, rámutatva a veszteségünk nagyságára és ’színeire’.”
Egyszóval, írja Tamarkin, színvakokká tett bennünket a száműzetés több ezer éve, képtelenek vagyunk meglátni a világ isteni mivoltának valódi színeit. „Miközben a tragédiákat gyászoljuk, amik a zsidókat érték az évezredek alatt, érezhetünk egy erős és mélységes bánatot amiatt, hogy képtelenek vagyunk az ’igazi színeket’ meglátni és tapinthatóan érezni Isten jelenlétét az életünkben.”
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ebből is tanulni: „A veszteségről és hiányról való elmélkedésünk lehetőséget teremt arra, hogy olyan világot hozzunk létre, amely helyet ad a jóság kinyilatkoztatásának, a spiritualitásnak és az isteni áldásnak. Egy helyet, ahol Isten igazán otthon van.”
Steiner Zsófia
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 48. szám – 2022. augusztus 4.