Magára haragította a pápa és az EP a török államot azzal, hogy genocídiumnak nevezték másfél millió örmény száz évvel ezelőtti szisztematikus meggyilkolását. A genocídium néven nevezésével azonban a zsidó állam is adós – emlékeztet az izraeli napilap.
Törökország kormánya dühösen visszautasította Ferenc pápa minapi kijelentését arról, hogy az 1915-ös örmény népirtás volt „a 20. század első genocídiuma.” Ankara „csalódottságát és szomorúságát” fejezte ki a katolikus egyházfő „előítéletes” nyilatkozata miatt, majd „konzultációra” visszahívta vatikáni nagykövetét. Ferenc pápa, aki korábban Buenos Airesben szorosan kötődött az örmény közösséghez, a tömeggyilkosság száz éves évfordulóján, az örmény elnök jelenlétében, a mai, főként radikális iszlamisták által folytatott keresztényüldözésekre emlékeztetett.
- április 24-én Isztambulban a török hatóságok mintegy 250 örmény értelmiségit, papot, kereskedőt tartóztattak le és deportáltak. Ez volt a kezdete a törökországi örmények elleni, mintegy másfél millió halálos áldozatot követelő leszámolásnak. A szörnyű kínzásokkal, embertelenségekkel párosuló tömeggyilkosságok elől az örmények tömegesen menekültek külföldre.
Törökországban a mai napig tilos genocídiumként említeni a történteket. Bár Erdogan elnök tavaly bocsánatot kért a gyilkosságokért, a politikai elit és az általa befolyásolt akadémiai világ a mai napig hárítja a tömeggyilkosságért való török állami felelősség elismerését, és hol egészében tagadja, hol bagatellizálja a keresztény örmények üldözését és megölését Anatóliában, az akkori Oszmán Birodalom keleti részében, nehogy a világ a nácikkal, a kommunistákkal vagy Pol Pottal egy sorban emlegesse az akkori hatóságok bűneit. (Magyarországon előbb 2006-ban járt egy genocídium-tagadó történész, majd néhány napja ismét „konferenciát” szerveztek a felelősség elkenéséről.)
E hét szerdáján aztán az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott határozatban szólította fel Törökországot, hogy ismerje el népirtásként a rémtetteket. A török külügyminisztérium azonban „vallási fanatizmussal” vádolta meg az EP-t, és szokatlanul éles hangnemű bírálatában azt hangsúlyozta, hogy az EP „újra megpróbálná átírni a történelmet az 1915-ös eseményekről.”
Az örmények legyilkolását mindeddig 22 ország ismerte el hivatalosan népirtásként – de pont az az állam nincsen köztük, amelynek népe nem sokkal később szintén genocídium áldozata lett. Már az is kérdéses, hogy az ENSZ főtitkára megelégedhet-e „atrocitás-bűnnek” nevezni a történteket, mint tette a minap Ban Ki Mun, akinek szóvivője kitért az elől, miért nem csatlakozott a főtitkár a pápa nyílt megfogalmazásához. Az azonban még különösebb, hogy a zsidó állam miért nem ismeri el genocídiumként az örményekkel történteket, hiszen maga is holokauszt „eredményeként” született.
Az Izrael iránt egyébként negatívan elfogult Robert Fisk fontos írásában arra emlékeztet, hogy lényegében a törökök alkalmaztak először kezdetleges gázkamrákat a történelemben, amikor a szíriai sivatag barlangjaiba zárt örmények ezreit füsttel mérgezték meg. Ráadásul a császári német hadsereg némely tisztje, aki az „ifjútörök” tetteseknek segített a népirtásban, hamarosan a náci holokauszt részeseként is szerepet vállalt, és semmi kétség, honnan szerezték „szaktudásukat”. Fisk megemlíti, hogy az izraeli kormányokkal ellentétben maguk az izraeliek is „örmény soának” nevezik az 1915-ös népirtást, ami szerinte is az első iparilag szervezett genocídium volt a 20. században.
Nem véletlen tehát, hogy a századik évfordulón a The Jerusalem Post arra szólítja fel a zsidó államot, hogy végre hivatalosan is ismerje el az örmény népirtást. A lap felidézi, milyen kegyetlenséggel végeztek a törökök az üldözött örményekkel, deportálták, koncentrációs lágerekbe zárták, végül tömegével gyilkolták le őket. A férfiakat különválasztották a nőktől és a gyerekektől, és külön, akár ásókkal, fejszékkel, bárdokkal is végeztek velük.
A lap Ferenc pápára hivatkozva arról ír, hogy azért is fontos a méltó emlékezés, mert annak hiánya a gonosz elrejtéséhez, tagadásához vezet. Hitler és a náci rezsim inspirációként tekintett az örmény népirtásra, és elismeréssel adózott annak, ahogy az ifjútörök mozgalom engedelmesen követte saját „Führerjét”, Atatürköt, és sikerrel „oldotta meg” úgynevezett kisebbségi problémáját. (Atatürk csak a történtek után, 1920-ban ragadta meg a hatalmat, de kétségtelenül profitált az etnikai tisztogatásból.)
És mivel Izrael a holokauszt árnyékában jött létre, élő mementójaként annak, hogy a nemzetközi közösség nem volt képes megakadályozni egy népirtást, különleges kötelessége megtenni ezt a lépést az örmények felé – érvel az izraeli lap, amely szerint a muszlimok dominálta környezetben kisebbségi zsidók természetes szövetségesei a térségben élő keresztényeknek.
zsido.com, MTI
Kép: Örmények halálmenete a sivatagba (1915). Fotó: wikimedia.org