Az orlando-i mocsárban eltévedt lányok szerencsés megkerülése után határozta el magát a zsidó szállodaigazgató, hogy gyakorolni kezdi ősei hagyományait.

A miami Beis Chana lubavicsi lányiskola tanulói osztálykiránduláson vettek részt a floridai Orlandóban. A szombat délutáni séta közben két 16 éves diáklány, Rivka Moshe és Bracha Katz eltávolodtak csoportjuktól, és hamarosan nyomuk veszett.

A rendőrség helikopterekkel és nyomkövető kutyákkal indult a keresésükre. Vasárnap délután meg is találták őket. A lányok elmondták, hogy séta közben egyikük beleesett egy tóba. A másik lány utána ugrott, mert tudta, hogy barátnője nem tud úszni. Miután nagy nehezen kikászálódtak a vízből, rossz irányba indultak tovább, és hamarosan egy sűrű erdőben találták magukat. Egész éjjel gyalogoltak, azt remélve, hogy kiérnek egy útra. A helikopter személyzete végül egy tisztás felett figyelt fel rájuk. A lányok elmesélték, hogy számos vadállatot – köztük egy medvét is – láttak, de szerencsére semmi bajuk sem történt. A kórházban csak néhány karcolást és horzsolást, illetve a testi-lelki kimerültséget kellett kezelni.

Tfilin
Tfilin
Az örömhír bejelentése után a lányoknak szállást adó hotel igazgatója, Keith Odza úgy döntött, hogy hálából egy micvát, azaz vallási jócselekedetet akar tenni, s választása a tfilinre, a hétköznapi reggeli imák alkalmával a férfiak által viselt imaszíjakra esett. A tfilin viselését a Tóra írja elő négy különböző helyen: kétszer Mózes második könyvében (Smot) és kétszer Mózes ötödik könyvében (Dvárim). Az első említés így hangzik: “És legyen neked jelül kezeden és emlékül szemeid között, hogy legyen az Örökkévaló tana a te szádban, mert erős kézzel vezetett ki téged az Örökkévaló Egyiptomból.” (2Mózes 13:9).

A szállodást két orlandói lubavicsi küldött, Zvi és Zakov Konikov rabbi segítette, miután kiderült, hogy a férfi még soha nem tette fel az imaszíjakat.

A szállodaigazgató tfilint rak két chábád rabbi segítségével
A szállodaigazgató tfilint rak két chábád rabbi segítségével
“Most van a bár micvád! Mindig emlékeznünk kell arra, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy a dolgok nem jó irányba mennek, ahogyan a mai napon is gondoltuk, a sötétség világossággá változhat!”  – mondta Konikov rabbi Keithnek.

Forrás: Arutz7