Az izraeli nagykövetség és egy zsidó szervezet székhelye ellen elkövetett terrorakciók végrehajtóit is támogatta Jeremy Corbyn parlamenti képviselő, aki a közvélemény-kutatások szerint nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Királyságban.

Ismét szélsőségesekkel való kapcsolata miatt került hírekbe Jeremy Corbyn brit parlamenti képviselő, aki a felmérések szerint hamarosan jó eséllyel indulhat a Munkáspárt vezető posztjáért, majd később akár az országos választáson is megmérettetheti magát. Húsz évvel ezelőtt Corbyn vállalta annak a kampánynak a megszervezését, melynek célja volt két palesztin terrorista, Jawad Botmeh és Samar Alami szabadon engedése azt követően, hogy több zsidó helyszínen is merényleteket hajtottak végre – írta az Arutz Sheva.

Az izraeli nagykövetség, majd az United Jewish Israel Appeal nevű zsidó szervezet központja ellen elkövetett terrorakcióban húsz ember sérült meg, amikor a palesztin férfiak nagy erejű robbanóanyagokat rejtettek el gépjárművekben az intézményekhez közel 1994-ben. Botmeh és Alami ellen akkor eljárás indult nagy mennyiségű robbanóanyag birtoklásáért, azonban ők a vádakat tagadták, sőt azt állították, hogy Izrael állt a robbantások mögött. Végül húsz év börtönbüntetésre ítélték az elkövetőket, akik hiába fellebbeztek a döntés ellen, „egyértelmű bizonyítékokra” hivatkoztak a hatóságok.

2002-ben Corbyn kitartó kampányba kezdett a férfiak szabadon engedéséért: 2002 és 2006 között öt indítványt nyújtott be a parlamentben, és rendszeresen felszólalt az érdekükben. Az ellenzéki képviselő a terroristák szabadon engedése után is támogatásáról biztosította őket. 2013-ban, öt évvel Botmeh kiengedése után Corbyn azért lobbizott, hogy a férfi helyet kaphasson a londoni Metropolitan University igazgatótanácsában.

Jeremy Corbyn már korábban is több alkalommal került zavaros ügyeivel a zsidó közösség és a média figyelmébe. Legutóbb 2011-ben, amikor Osama bin Laden halálát „tragédiának” nevezte, és azután is sokan elítélték, hogy nyíltan támogatta a belga iszlamista DyabAbou Jahjah-t, aki úgy nyilatkozott egyszer, hogy „minden amerikai, brit és holland katona halálát győzelemnek ítéli”. 2009-ben Corbyn a Hamasz és a Hezbollah tagjait is a „barátainak” nevezte, valamint közülük többeket meg is hívott, hogy beszédet tartsanak a brit parlamentben.

Mindezek ellenére Corbyn továbbra is nagy népszerűségnek örvend hazájában, ami miatt sokak szerint jó eséllyel indul pártja vezetői posztjáért a szeptember 10-i választáson, majd akár később a miniszterelnöki székért is. A képviselő sikere láttán sok szélsőbaloldali szavazó döntött úgy, hogy csatlakozik a párthoz – nagy részük fiatal –, a Munkáspárt tagjai között mások attól tartanak, hogy Corbyn megválasztása esetén csaknem vállalhatatlanná válik a politikai szervezet.

zsido.com

 

Kép forrása: israelnationalnews.com