Visszatérés a gyökerekhez
Báál tsuvá – a visszatérés mestere. Eredeti értelmében olyan zsidó, aki rosszat tett, megbánta és megfogadta, hogy soha többé nem követi el azt a bűnt. Napjainkban olyan emberre is használjuk, aki – teljességgel önhibáján kívül – nem kapott zsidó nevelést, ám feléledt benne a zsidó lélek szikrája és egyre közelebb került a vallásos zsidó élethez. Mivel a végtelen Istenhez vezető út is végtelen, ebben az értelemben még olyan ember is lehet báál tsuvá, aki egész életében vallásosan élt. Minden egyes, az Örökkévaló irányában megtett lépés közelebb hoz minket hozzá, vagyis megtérünk Istenhez.
„Térj meg egy nappal halálod előtt” – mondta Eliézer ben Horkenosz rabbi, a Misna bölcse, aki maga is felnőtt fejjel fogott a tóratanulásba. Amikor egy tanítványa megkérdezte, hogy honnan tudhatná az ember, hogy mikor fog meghalni, azt felelte neki, hogy éppen ez az oka annak, hogy az embernek minden egyes nap újra és újra meg kell térnie. Hiszen sosem tudhatja, melyik nap lesz az utolsó előtti…
Áldott emlékű bölcseink is azt tanították, hogy az embernek egész életében a megtérés útját kell járnia, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljön a Mindenható Istenhez.
Egyszer egy fiatal jesivatanuló látogatott el a Lev Szimchá néven ismert Szimcha Bunim Álter rabbihoz, a hatodik guri rebbéhez (1898–1992). A rabbi megkérdezte a fiatalembert, hogy melyik intézményben tanul. A válasz egy olyan jesiva volt, ahol köztudottan többnyire olyan diákok tanultak, akik nemrégiben kerültek közel a vallásos élethez, a Tórához és a micvákhoz, ám a fiú azt is gyorsan hozzátette, hogy „De én nem vagyok báál tsuvá!”. A rebbe ránézett és így felelt: „Valójában mindannyiunknak az a feladata, hogy igyekezzen báál tsuvá lenni”.
A Talmudból (Bráchot 34b) ugyanakkor azt is tudjuk, hogy „Még a tökéletesen igaz emberek [cádikim gmurim] sem érhetnek el arra a helyre, ahol a megtértek [báálé tesuvá] állnak”. Hogyan lehetséges ez? Aki megtért, az korábban nyilván bűnöket követett el, ám éppen az érhet a legmagasabbra, aki előtte a legmélyebbre zuhant. Annak ugyanis, aki sosem próbálta ki, hogy milyen nem-kóser ételt enni vagy péntek este barátokkal múlatni az időt, könnyebb nem megtennie ezeket, mint annak, aki kipróbálta és szerette is a Tórában tiltott dolgokat, tevékenységeket, viselkedésformákat vagy ételeket a megtérése előtt. A jécer hárá, a rossz ösztön ugyanis mindig ott munkálkodik az emberben, és annak, aki tudja, hogy mi mindenről kellett lemondania, amikor a Tóra útját választotta, nagyobb erőfeszítésébe kerül, hogy ellenálljon neki, mint annak, aki mindig is betartotta a micvákat.
Az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi mindig is kitüntetett figyelemmel kezelte a báál tsuvákat. Amikor egy régi hászid családból származó követője panaszkodott, amiért a Rebbe jobban odafigyel a megtértekre, mint azokra, akik egész életükben a Tóra és a micvák útját járták, a Rebbe így felelt: „Miért nem térsz meg magad is?”
Legnagyszerűbb talmudi bölcseink közül többen is megtértek voltak, közülük most a fent idézett Eliézer ben Horkenosz rabbit mutatjuk be. Korunk neves döntvényhozói között is akadnak olyanok, akik nem vallásos családba születtek és életük későbbi szakaszában kerültek közel a Tórához és a micvákhoz, közülük Uri Zohár rabbit emeljük ki.
- Rabbi Eliézer ben Horkenosz
A polgári időszámítás szerinti első században, a második Szentély lerombolása körüli időszakban élt Eliézer fiatal korában nem tanult Tórát, napjait földműveléssel és az apja nyájának legeltetésével töltötte. Ez azonban egyre kevésbé töltötte el elégedettséggel: többre, jobbra vágyott. Lelkében felébredt a vágy Jeruzsálem és a tóratanulás iránt, és családtagjai mind többször találtak rá, amint mélyen gondolataiba mélyedve rója a földeket. Lustának, mihasznának titulálták és a legnehezebb munkákat hagyták neki. Amikor egy napon testvérei a völgy puha földjét szántották fel, míg neki a dombtető száraz, köves részét hagyták, ahol az ekét húzó állat eltörte a lábát, Eliézer elmenekült otthonról. Apja haragra gerjedt és elhatározta, hogy kitagadja az örökségéből. Eközben a fáradt és éhes Eliézer megérkezett Jeruzsálembe, és egyenesen Jochánán ben Zákáj nagynevű jesivájába ment. Jochánán ben Zákáj meglátta a sovány, sápadt fiatalemberben a tehetséget. Ellátta étellel és tanítványává fogadta.
Egy napon Horkenosz, Eliézer apja érkezett Jeruzsálembe, hogy Jochánán ben Zákáj rabbi beleegyezését kérje fia kitagadásához. A rabbi hamar rájött, hogy az egyik legkülönb tanítványának apja áll előtte, ám nem árult el neki semmit, csupán meghívta a tanházba, ahol felkérte Eliézer rabbit, hogy tartson tóramagyarázatot. A bölcs, mély értelmű előadás mindenkit magával ragadott. Horkenosz alig hitte el, hogy valóban tulajdon fia áll előtte. Végül odaállt Jochánán ben Zákáj elé, és azt mondta: „Azért jöttem, hogy kitagadjam a fiamat az örökségből. Most, hogy láttam nagyságát és hallottam bölcsességét, úgy döntöttem, hogy egész vagyonomat rá hagyom”. Eliézer ben Horkenosz rabbi természetesen nem fogadta el ezt.
Eliézerből híres rabbi lett, maga Simon ben Gámliel rabbi, a Fejedelem adta hozzá a lányát. Amikor a második Szentély lerombolása előtt Jeruzsálemet ostromolták a rómaiak, Jochánán ben Zákáj rabbi halottnak tettetve magát, koporsóban hagyta el az ostrom alá vont várost. A koporsót többek közt Eliézer rabbi vitte a vállán.
Az egyszerű, tanulatlan földműves, Eliézer hatalmas tudású és elismert rabbi lett. Elméjét cementtel kibélelt falú gödörhöz hasonlították melyből egyetlen csepp víz sem szivárog el. „Ha Izrael népének minden bölcse lenne egy mérleg egyik oldalán és Eliézer rabbi a másikon, a mérleg nyelve az ő oldalára dőlne” – mondták róla. Lodban jesivát alapított, és amikor a halálán volt, tanítványai az ágya köré gyűltek, hogy még tanulhassanak tőle. Minden kérdésükre türelmesen válaszolt, és végül egy péntek este, tóratanulás közben adta vissza tiszta lelkét az Örökkévalónak, éppen amikor egy tanítványa kérdésére így válaszolt: tiszta.
- Uri Zohár rabbi (1935–2022)
A tel-avivi bohémok királyából az ortodox zsidóság egyik vezetőjévé lett Uri Zohár rabbi jó nevű színészként kezdte karrierjét. Ahogy pedig Slomó Jicchák Silberman rabbi tanítványaként egyre mélyebbre ásta magát a vallásos életbe, karrierje nem szenvedett csorbát, csak átalakult: friss báál tsuvák konferenciáin beszélt, részt vett a vallásos pártok kampányfilmjeinek készítésében, televíziós és rádiós interjúkat adott, és átütő személyisége mindig garantálta a sikert.
Zohár lengyelországi bevándorló szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1935-ben. Katonai szolgálata után a jeruzsálemi Héber Egyetemen hallgatott filozófiát. Köztudottan rendkívül vulgárisan fejezte ki magát mind a mindennapokban, mind pedig a filmjeiben. Lassanként azonban elkezdett a vallás felé vonzódni, először kipával a fején jelent meg a képernyőn, majd egyre több micvát tartott be. Mindeközben azonban nem szakította meg a kapcsolatot szekuláris barátaival, közülük különösen mély barátság (és gyermekeik révén családi kapcsolat) fűzte az énekes-színész Arik Einsteinhez.
Saját életútja okán rendkívül fontos volt számára a kiruv – a szekuláris életet élő zsidók közelítése a valláshoz. A színészből jeruzsálemi rabbivá lett Zohár szeretett adni, másokat segíteni, de legkülönlegesebb tulajdonsága az az emelkedett öröm volt, amely minden tettét jellemezte. Átgondoltan, pontosan cselekedett, szavainak, mozdulatainak jelentése volt. Így imádkozott, így beszélt, így élte az életét. Amikor valamit csinált, azt teljes átéléssel tette, jelen volt, és mindent mozdulatát áthatotta ennek a kisugárzása (vezetékneve, Zohár éppen azt jelenti: ragyogás). Felnőtt fejjel, fényes karriert követően választott élete minden egyes nap új örömmel, új lelkesedéssel töltötte el. Soha nem hagyta abba a tanulást, mindig azon igyekezett, hogy egyre és egyre közelebb kerülhessen az Örökkévalóhoz. Útja a tsuvá, a megtérés útja volt a szó legtágabb értelmében: napról napra, évtizedeken át azon dolgozott, hogy minden nap jobb ember legyen, mint a megelőző napon volt.
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 174. szám – 2024. március 28.