Közösségünk oszlopos tagja, Villányi Dániel zongoraművész már többedszerre kápráztatta el az Óbudai zsinagóga közönségét dallamaival, nem volt ez máshogy most sem, az őszi zsidó nagyünnepek előtt, szeptember 30-án. A Zsinagógák Hete programsorozat részeként, Franz Schubert két kamaradarabját a 92. Zsoltárt és a Téli utazás című dalciklust tűzte műsorára telt ház előtt. Villányi Dánielről úgy vélekedett Kovács János, a Rádiózenekar Kossuth-díjas karmestere:

„Mai, különleges, show-ra kihegyezett világunkban különösen meg kell becsülnünk az ilyen kivételes tehetséget.”

A Téli utazásról a közönséget köszöntő beszédében Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija azt mondta, hogy ennek története nem más, mint egy szerelmi csalódás elmesélése a dalok füzérének, egy monodrámának a nyelvén. A valóságban azonban sokkal több ennél. Hasonlóan az évezredekkel ezelőtti panorámához, az Énekek énekéhez, ami ugyancsak egy metafora, nem véletlen, hogy ezért ott is határozott névelő nélkül szerepel a cím. A tél kifejezi a betegséget, a fájdalmat, egyúttal a menekülést is, saját magunk megtalálását jelenti. A „téli utazáson” megyünk és haladunk előre. A vezető rabbi felidézte, hogy amikor jó egy éve elkezdtek gondolkodni az idei koncerten, Villányi Dániel ezt a művet javasolta, akkor nem is sejtette, hogy mennyire aktuális lesz ez a darab különösen a zsidó közösségek számára. Úgy vélte, hogy a holokauszt 80. évfordulójára a Téli utazás áthallásai célt érhetnek. A dalciklus ugyanis utal a szenvedésre, a csalódásra, a kivetettségre, az örök menekülésre, a fájdalomra. Azt azonban nem gondolta, hogy ez a fájdalom milyen közeli időkben is bekövetkezhet, utalva ezzel a 2023. október 7-i borzalmas terrortámadásra Izrael ellen. Azonban nemcsak ott élő zsidókat érte ez a támadás, hanem az egész civilizált emberiséget. A Téli utazás metaforái erre a szörnyű cselekedetre, és következményeire is utalnak. Ugyanaz a seb fakadt fel, mint a holokauszt idején. Köves Slomó közös imára szólította fel a koncert közönségét a 102, még mindig fogságban tartott civil túsz mielőbbi kiszabadítása érdekében. A hallgatóság állva hallgatta az Égi hangok csodálatos adottságokkal bíró fiúénekeseinek előadásában az „Arany Jeruzsalem ” (ירושלים של זהב,Yerushalayim Shel Zahav) című dalt, amely a zsidó nép 2000 éves vágyát írja le arról, hogy visszatérjen Jeruzsálembe. Emlékezetes, hogy a szerző Naomi Shemer, a hatnapos háború után egy utolsó verset fűzött hozzá, hogy megünnepelje Kelet-Jeruzsálem felszabadítását és az ősi szent város egyesülését.

A koncert első műsorszáma Franz Schubert által megzenésített 92. zsoltára volt. Az est szólistái, köztük a Téli utazás előadására vállalkozó Benjamin Appl, valamint Csapó József és Silló György héberül adták elő, az Égi Hangok fiú szólistái társaságában a művet.

Az est a Téli utazás 22 dalból álló, 70 perces ciklusával folytatódott, Villányi Dániel ült a zongoránál, a dalokat pedig Benjamin Appl óriási átéléssel adta elő. A német-brit lírai sztárbariton a világ egyik legkedveltebb énekese. A nemzetközi kritikusok szerint „szinte elviselhetetlenül” megindító, ahogy énekel. A 42 éves művész az üzleti pályát hagyta ott a zenei karrierért. Tanárának minden idők tán legnagyobb dalénekesét, Dietrich Fischer-Dieskau-t mondhatja magáénak. Mindig szívesen jön Magyarországra, legutóbb januárban a Müpában a Haydn Teremtésében énekelt.

A nagy sikerű est után Villányi Dániel lapunknak elmondta, hogy a darab kiválasztásakor arra gondolt, hogy nem szükséges egyértelmű, didaktikus kapcsolat a Téli utazás és a holokausztra történő visszaemlékezés között. Az eszmei kapcsolat viszont egyértelműen fennáll, s ez az előadással megteremthető. Úgy kell megtanulni a darabot, hogy élővé tudja az előadó varázsolni, ami korántsem  könnyű dolog. Nem a hangok koordinálására, hanem az énekessel való kölcsönös együttműködésre szükséges koncentrálni. 

Fotó: Kelen Viktor

Mendelsshon 175: az Óbudai zsinagóga történetében először szerepelt nagyzenekar

Az est karmestere a Kossuth-díjas Kovács János volt, a zongoraverseny szólóját Villányi Dániel játszotta.

Megszakítás