A lelet a Tel-Avivtól néhány kilométerre fekvő Ázorban került elő, ahol a helyi iskolások a környék történelmét és régészetét bemutató vezetésen vettek részt az Izraeli Régészeti Hatóság szervezésében. A szkarabeusz díszítése arra utal, hogy egy helyi uralkodó fennhatóságát legitimálta.

„A kiránduláson egyszer csak megláttam valamit a földön, ami leginkább egy apró játéknak tűnt”

– mondta a Régészeti Hatóság Oktatási Központjának dolgozója, a túra vezetője. „Valami azt súgta, hogy fel kell emelnem és meg kell fordítanom. Megdöbbentem: egy tisztán metszett rajzolatú szkarabeusz volt, minden amatőr régész álma! Az iskolások azonnal lázba jöttek!”

A szkarabeusz a megszokott ganajtúró bogarat formázza. Az ősi egyiptomiak csodálták az állatot, mely a saját magánál kétszer nagyobb galacsint hajtja maga előtt, benne a következő nemzedékkel és a teremtés, illetve az újjászületés szimbólumának tartották. Dr Ámir Goláni, a Régészeti Hatóság bronzkor-specialistája szerint „a szkarabeusz pecsétnyomó volt és a hatalom és pozíció szimbólumaként használták. Lehetséges, hogy nyakláncon vagy gyűrűn hordták. Fajanszból készült és kékeszöld mázzal vonták be. Talán egy fontos személy veszíthette el, miközben áthaladt ezen a vidéken, vagy esetleg szándékosan temették el a földbe más tárgyak kíséretében és több ezer év után jött a felszínre. Nagyon nehéz meghatározni a pontos eredetét.”

A pecsétnyomó lapos oldalán egy széken ülő alak látszik, előtte álló figura, kezét az ülő feje fölé emeli. Az álló alak feje hosszúkás, valószínűleg a fáraó koronáját ábrázolta így a mester. Talán azt a jelenetet látjuk, amikor Egyiptom ura átadta a térség fölötti a fennhatóságot egy helyi, kánaáni alattvalójának. „Ez a pecsét a késő bronzkori (i. e. 1500-1000) kánaáni geopolitikai viszonyokat tükrözi, amikor a helyi kánaáni uralkodók egyiptomi politikai és kulturális hegemóniában éltek (és időnként lázadoztak ellene). Ebből kifolyólag nagyon is elképzelhető, hogy a pecsétnyomó valóban a késő bronzkorból származik, amikor a helyi kánaáni urak fölött az egyiptomi birodalom állt.

A szkarabeuszok általánosságban véve egyértelműen az egyiptomi kultúra termékei, de jóval Egyiptom határain túl is találkozhatunk velük. Izraelben is több száz szkarabeusz került már elő, többnyire sírokból, de ősi települések egyes rétegeiben is felbukkannak. Ezek egy része egyenesen Egyiptomból érkezett, másokat helyi mesterek alkottak az eredeti utánzataként, egyiptomi hatásra. Ez a most előkerült darab is ez utóbbi csoportba tartózik valószínűleg.

Fotó: Assaf Peretz, Israel Antiquities Authority