Egy izraeli start-up tehén nélkül állít elő tejtermékeket. „Jobb az embereknek, a teheneknek és a bolygónknak is” – mondják.

Amellett, hogy emberek milliói fogyasztanak nap mint nap tejet és tejtermékeket, az emberiség számára a tej fontos vitaminforrás is. Megtermelése azonban komoly terhelést jelent mind a környezetünkre, mind pedig általában a bolygónkra nézve. Az izraeli Remilk innovátorai éppen ezt a problémát szeretnék megoldani azáltal, hogy „valódi tejtermékeket készítenek anélkül, hogy akár csak egyetlen tehenet is használniuk kéne”.

A nemrégiben, 2019-ben alapított Remilk elnöke és társalapítója, Áviv Wolff elmondta, hogy a társaság célja az, hogy többet ne használjanak állatokat arra, hogy élelmiszert állítsanak elő általuk. Bár a tejtermékek évezredek óta szerepelnek az emberek étrendjében, „napjainkban túlságosan is nagy árat fizetünk a tejért” – mondta Wolff és hozzátette: „A tejipar romboló hatással van a bolygónkra, az egészségünkre, az állatainkra. Egyszerűen nem fenntartható többé.”

Wolff röviden elmagyarázta forradalmi módszerük lényegét: a tejfehérjéért kódoló gént – mely olyan, akár egy használati útmutató az általa kódolt fehérjéhez, beleoltják egy, speciálisan erre a célra kifejlesztett mikrobába, melynek utána azt a parancsot adják, hogy az adott fehérjét termelje. Ezt a módszert mikrobiális fermentációnak nevezik, és a szakember szerint az eljárás „igencsak hatékony és jól irányítható. Már az 1980-as évek óta használják inzulin, növekedési hormonok, enzimek és különféle más fehérjék előállításához” – magyarázta Wolff.

A Remilk ezt a fermentált fehérjét használja fel és alakítja tejtermékekké, melyek, elmondásuk szerint, ízre, állagra, rugalmasságra és olvaszthatóságra nézve pontosan ugyanolyanok, mint az eredeti, valódi tejből készült termékek, viszont nem tartalmaznak tejet, így laktózt sem, és nincs bennük koleszterin sem. „Gyakorlatilag áthelyeztük az egész tejtermelő mechanizmust egy egysejtű mikrobába. Nincs szükségünk »a tehén többi részére«, és különösen nincsen semmi szükség arra, hogy a forrásainkat egy 900 kilós állat létrehozására fordítsuk. Hiszünk abban, hogy a fermentált fehérje jóval olcsóbb lesz a következő néhány évben, mint a már létező, állati eredetű fehérjék.”

Wolff szerint a tejfehérje előállításának forradalmi módja más területeken is hatalmas előrelépést jelent majd: „A meglevő tejipar által felhasznált földek mindössze 1 százalékára lesz szükség, a nyersanyagok 4, az idő 5, a víznek pedig összesen tíz százalékára”. Köztudott, hogy egyetlen liter tej megtermeléséhez több mint ezer liter vizet használnak fel. Az új módszerrel létrehozott termék mennyisége és minősége nem szezonális, hanem folyamatos, „nem függ sem az időjárástól, sem járványoktól, sem más, természeti, gazdasági, vagy politikai faktortól”.

Wolff azt is elmondta, hogy a bolygónk szempontjából kritikus korszakban élünk. „Mi mindannyian, mint egyének, sokkal többet tudunk tenni azáltal, ha tudatosabban szemléljük táplálkozásunk, utazásunk és fogyasztásunk következményeit.” Végül kiemelte, hogy cégük célja, hogy az emberek, a tehenek és a Föld számára is jobb, élhetőbb modellt szeretnének létrehozni. A következő évben még a termékek javításán fáradoznak, és céljuk, hogy 2021-ben kereskedelmi forgalomba kerülhessen az új termék.

 

Forrás: israelnewsstand