A zsidóság a múltban él, gondolhatnánk. Legalábbis, ha szokásait, ünnepeit nézzük… Mindannyiunkban felmerül a kérdés: Miért olyan fontos az emlékezés? Miért kell minden évben újra és újra több ezer évvel ezelőtti eseményekre emlékeznünk, azokat ünnepelnünk? Miért kell minden nemzedékben a korábbi nemzedékek tanításait és tanulságait ismételni?
Aki nem emlékszik a múltjára, annak nem lesz jövője
A zsidóság a múltban él, gondolhatnánk. Legalábbis, ha szokásait, ünnepeit nézzük… Mindannyiunkban felmerül a kérdés: Miért olyan fontos az emlékezés? Miért kell minden évben újra és újra több ezer évvel ezelőtti eseményekre emlékeznünk, azokat ünnepelnünk? Miért kell minden nemzedékben a korábbi nemzedékek tanításait és tanulságait ismételni?
Tulajdonképpen a múlt tanulságainak felelevenítése, a gyerekek, a következő nemzedék szerepe szinte minden ünnepünkben központi helyen áll. Peszach ünnepe teljes egészében „a gyerekek kérdésére” adott válasz. Sávuot: a Tóra-adásra a gyermekek voltak a zálog. Chanuka, maga a szó, oktatást jelent. És közismert az a purimi történet, amelyben Mordecháj – a Megila főhőse – gyermekek egybegyűjtésével és tanításával tudta legyőzni. Nem véletlen az emlékezés, a gyermekek és az oktatás jelentősége. Mindezek zálogai a zsidó nép létének az elmúlt háromezer évben.
Szónoklat a szabadulás reggelén
210 év száműzetés és 80 év rabszolgaság után a zsidó nép – isteni csodákkal támogatva – felszabadul a korabeli világbirodalom láncaiból. Nem akármilyen szabadulás: nem egyetlen elítélt szabadul a félelmetes diktátor karmaiból, hanem egy egész nép…
Vajon történt-e ilyen nagy dolog vagy hallatszott-e hozzá hasonló? 33. Vajon hallotta-e a nép Isten hangját szólni a tűz közepéből, amint te hallottad, és életben maradt? Vagy megkísérlette-e Isten, hogy elmenjen és vegyen magának nemzetet másik nemzet közül kísértésekkel, jelekkel és csodákkal, háborúval, erős kézzel, kinyújtott karral és nagy félelmetességekkel, mind aszerint, amint tette veletek az Örökkévaló, a ti Istenetek Egyiptomban; a te szemeid láttára? (5Mózes 4:33-34.)
Egy ilyen fantasztikus szabadulás hajnalán, egy szabad nép születésének reggelén nem akármilyen feladat vár a nép vezetőire. Milyen útmutatást kellene, hogy adjon Mózes egy több százezres – testben és lélekben – meggyötört rabszolganépnek? Milyen szavakkal és milyen üzenettel lehet a szabadság felszabadító érzését a jövőt építő cselekvésébe fordítani?
A szabadság záloga az oktatás
Bizonyára lettek volna vezérek, akik magának a szabadságnak az értékéről beszéltek volna. Lettek volna szónokok, akik a múlt fájdalmait elevenítik fel. Lettek volna olyanok, akik a nép kitartását és hősiességét dicsérik, de emellett a jövő nehézségeire hívják fel a figyelmet. Mózes azonban mindezek mellett másra helyezte a hangsúlyt:
„És lesz, ha kérdez téged fiad holnap, mondván: Mi ez? Úgy mondd neki: Erős kézzel vezetett ki bennünket az Örökkévaló Egyiptomból, a szolgák házából. 15. És volt, midőn makacskodott Fáraó, hogy bennünket el ne bocsásson, akkor megölt az Örökkévaló minden elsőszülöttet Egyiptom országában, ember elsőszülöttétől a barom elsőszülöttéig, azért áldozom én az Örökkévalónak az anyaméh minden megnyitóját, a hímeket; fiaim minden elsőszülöttét pedig megváltom.” (2Mózes 13:14-15.)
Mózes az oktatásról beszélt. Mert tudta, hogy bár a zsidók elnyerték szabadságukat, azt csak akkor tarthatják meg, ha a jövőjüket biztosítják. Tudta, hogy egy ország védelméhez hadsereg kell, de egy szabad nép védelméhez iskolák. A Tóra arra tanít bennünket, hogy az igazi szabadságot nem harctereken, nem a bíróságon szerezzük meg, hanem egyedül a fejünkben és a szívünkben.
Nincs szabad ember, csak az, aki a Tórát tanulja (Atyák tanításai 5:2.)
Mózes tanításával kezdetét vette egy nép, a zsidó nép útja, amelynek szenvedélye a tanulás és a tanítás, amelynek erődítményei az iskolák és amelynek hősei a bölcs tanítók.
„Védelmezőitek, a tanítók”
„A kisgyermekek tanítására tanítókat kell alkalmazni minden országban, minden tartományban, minden faluban.
Ha egy helységben nincsenek Tórát tanuló gyerekek, a lakosság mindaddig kiközösített, amíg nem alkalmaz tanítókat a gyerekek tanítására. Ha nem alkalmaznak tanítókat, megérdemlik, hogy lerombolják a házaikat, mivel a világ csak a Tórát tanuló gyermekek szájából jövő lélegzet erénye folytán létezhet.”
(Maimonidesz, A Tóra-tanulás szabályai 2:1.)
Rabbi Jehuda fejedelem, egy különleges küldetésre bocsátotta reb Chiját, reb Iszit, és reb Ámit Izrael városaiban hogy tanítókat helyezzenek minden községbe. Ha egy városba érkeztek, így szóltak a lakosokhoz „hozzátok elénk a város védőit!” Erre azok odahívatták a fegyvereseiket. Erre így szóltak a rabbik: „Ezek nem a védelmezői, hanem elpusztítói városotoknak” „Kik akkor az igazi védelmezőink?” –kérdezték erre a lakosok. „A tanítók.” – válaszolták a rabbik.
(Jeruzsálemi Talmud, Chágigá 1:6.)
Köves Slomó rabbi