TALMUDI FOGALMAK

 

Mukce – Szó szerint, félretett. 1. Olyan tárgy, melyet nem szabad kézbe venni szombaton és az ünnepnapokon, mivel általános használata olyan tevékenység része, ami tilalomba ütközik ezeken a napokon. A különféle mukcék között a következők fordulnak elő: a) Mukce máchámát gufo (szó szerint: önmaga miatt), azaz olyan nyersanyagok, például kövek, melyeket nem készítettek elő használatra a szombat beköszönte előtt; b) Kli semöláchto löiszur, olyan tárgy, mint például egy toll, mely szombaton tiltott munkára (rásra) szolgál; c) Mukce máchámát miusz, azaz visszataszító tárgy, melyet más körülmények között sem igen vesznek kézbe; d) Mukce máchámát cheszron kisz, pénzveszteség miatti mukce, azaz eladásra szánt (érték) tárgy, amelyet emiatt nem szánnak mindennapi használatra; e) Mukce böjádájim, szó szerint: kezek általi mukce, vagyis olyan tárgy vagy eszköz, melyről eldöntötték, hogy szombaton nem használják, például egy nedves ruhadarab, melyet még a szombat beköszönte előtt mostak ki, és ezért úgy vélték, hogy nem szárad meg a szombat előtt.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 24. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás