TALMUDI FOGALMAK
Birchot hánehenin

Gádol böchachmá uvöminján

Goszész

Birchot hánehenin — Szó szerint: az élvezetek áldása. A fizikai élvezetekre mondott áldás. Ebbe a kategóriába tartoznak az ételre, italra és kellemes illatokra mondott különféle áldások.

Gádol böchachmá uvöminján — Bölcsességben és számban nagyobb. Egy rabbinikus bíróság nem semmisítheti meg egy másik rendeleteit és törvényeit, kivéve azt az esetet, ha az utóbbi bölcsességben és számban nagyobb (lásd Hilchot Mámrim 2:1-2.). A legtöbb kommentátor szerint a „számban”, a bíróságot látogató növendékek számára vonatkozik.

Goszész — Haldokló. Háláchikus értelemben az ilyen ember élőnek tekintendő, és semmi olyasmit nem szabad tenni, ami sietteti a halálát. A halálnak olyan bizonyítékát, amely olyan tanúk vallomásán alapul, akik az illetőt ilyen állapotában látták, a rabbinikus bíróság nem tekinti elegendőnek ahhoz, hogy engedélyezze a feleség újbóli férjhez menetelét.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 9. szám – 2014. július 21.

 

Megszakítás