Nidá – Menstruáló asszony. 1. A rituális tisztaság tekintetében a Tóra törvényei szerint egy asszony miután megjött a vérzése hét napig tisztátalan és csak azután tisztul meg, miután a nyolcadik nap estéjén megmerítkezett egy forrásban (mááján) vagy a rituális fürdőben (mikve). A Tóra törvényei szerint a nidá abban az esetben is megtisztulhat a nyolcadik napon, ha a hétnapos időszak minden egyes napján volt vérzése. A Talmud ennél szigorúbb Háláchát vezetett be. Hét vérzés nélküli napnak kell eltelnie addig, míg az az asszony, akinek vérzése van, megmerítkezhet a mikvé-ben. 2. Nem szabad a nidá-val nemi kapcsolatot létesíteni, míg meg nem tisztult a mikvében. A Tóra által tiltott más kapcsolatoktól, mint például a házasságtöréstől vagy vérfertőzéstől eltérően, a nidá-val tartott kidusin, eljegyzés érvényes, és ha a nidá időtartama alatt létesített nemi kapcsolat következtében esett teherbe, magzatát nem tekintik mámzér-nek, azaz „törvénytelen gyermeknek”. Éppen ezért a nidá gyermeke házasodhat zsidóval.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 41. szám – 2014. november 17.

 

Megszakítás