Ötvenkét nyelvre fordították le eddig. Japánban egyes felső iskolákban kötelező olvasmány. Ez a Holocaust talán legmegrázóbb dokumentuma. Most a Soá tagadóinak legújabb célpontjává vált. Címe: Anna Frank naplója
Nehéz elhinni, hogy egy olyan személyes és intim dolog, mint egy tinédzser lány naplója, a Holocaust egyik legerőteljesebb dokumentumává válhatott. De ma már csak kevesen tagadhatják, hogy a megjelenése óta eltelt évtizedek során az Anna Frank naplója sokkal több ember számára tette nyilvánvalóvá a zsidóságot ért irtózatos tragédiát, mint megannyi más nagyszabású mű, legyenek azok akár irodalmi, akár történelmi művek.
De az Anna Frank naplója erényei, amelyek ilyen magaslatokba emelték a könyvet, kiprovokálták a Holocaust tagadóinak reakcióját is: a mű most az ő első számú célpontjukká vált. Szomorú ez, de ugyanakkor elkerülhetetlen volt – vélekedik a jelenségről Dr. Dina Porát, a Tel Aviv-i Egyetem tanára: a Holocaust ezen kis áldozatának öröksége óhatatlanul felkeltette a tragédiát tagadók figyelmét.
Sokan kétségbe vonják Anna Frank naplójának hitelességét, szerzője rövid életének részleteit.
A tagadók – mivel a könyv azon a ponton véget ér, amikor a bujkálókat felfedezik, és nincsenek benne további történetek gettókról vagy koncentrációs táborokról – eleve azt a következtetést vonják le, hogy a zsidók szisztematikus kiirtására nem is került sor. Mások még ennél is messzebb menve bizonygatják, hogy a napló eleve hamisítvány, nevezetesen Anna apjának, Otto Franknak a műve. Frank volt az, aki kiadta a naplót, miután megkapta azt a család barátjától, Miep Giestől, aki azt követően helyezte az írást biztonságba, hogy a család elhurcolása után bejutott abba a bizonyos házba.
A Holocaust-tagadók dolgát mindenesetre megkönnyíti, hogy az évek hosszú során át a Naplónak többféle változatát adták ki. „Ennek viszont számtalan oka van – mondja Porát. – Elsősorban: Anna 13 éves korától 15 éves koráig, 1942 és 1944 között írta a Naplót, 1944-ben a rádióban hallott egy (külföldi adótól származó) felhívást, hogy minden, a náci elnyomásra vonatkozó dokumentumot és naplót jól el kell rejteni, mert ezeket később bizonyítékként kívánják felhasználni a háborús bűnösök büntetőtárgyalásán.”
Valószínűleg ez a felhívás adott ötletet a kislánynak, aki ettől kezdve önnön naplóját történelmi dokumentumként kezdte kezelni, s így „Elhatározta, hogy azon változtatásokat eszközöl. Fogta az eredetit, egyes részeket lemásolt érintetlenül, más részeket viszont megváltoztatott. Sokat nőtt a két év alatt, és amúgy is okos lány volt. A tagadók azonban a változtatásokra úgy tekintenek, mint a hitelességet kétségbe vonó bizonyítékra.”
Azt a tényt is kiforgatják, hogy amikor közvetlenül a háború után Otto Frank a Napló kiadására készült, abból bizonyos részeket kivágott, amelyek zavarták őt. Ezekben a részletekben Anna több helyütt élesen kritizálja a saját anyját, aki később Auschwitzban meghalt. A Holocaust-tagadók rendíthetetlenül vádolták s vádolják Otto Frankot azzal, hogy átírta a naplót, s mit sem törődnek azzal, hogy amikor e vádaskodások miatt beperelték őket, a bíróság ellenük ítélt.
Még a legutóbbi teljes kiadás – címe: Diary of Anne Frank: The Critical Edition (Anna Frank Naplója. Kritikai kiadás) – sem hallgattatta el őket.
Porát szerint nemigen van olyan Soá-tagadó, aki ne rúgna bele a naplóba, s ezt olykor különleges érzéketlenséggel teszik meg.
Porát asszony az antiszemitizmussal foglalkozó munkája során végzett kutatásokat a Naplóval kapcsolatban. Nem aggódik amiatt, hogy kutatásainak könyv alakban foglalt eredményei leginkább azok figyelmét fogják felhívni, akik tagadják a Holocaustot
Anna nem bocsátott – és nem bocsátana – meg
Az egyik ok, ami miatt a Napló olyannyira népszerű lett az, hogy azt az érzést kelti, hogy Anna Frank megbocsátott mindazoknak, akik miatt bujkálnia kellett, majd később Bergen-Belsent, ahol, közvetlenül a háború befejeződése előtt tífuszban meghalt.
Ezért van az is, hogy mind a legismertebb darab, mind pedig a hollywoodi verzió a következő idézettel végződik: „Még mindig azt hiszem, hogy az emberek a szívük mélyén jók”.
Porát szerint azonban mindez hamis, „idő előtti megbocsátás”, mivel Anna „ezt még azelőtt írta, hogy Auschwitzba, majd onnan Bergen-Belsenbe hurcolták volna. Kíváncsi lennék, hogy mindezek után is ezt írta volna? Ez nem a Holocaust megbocsátása, mert mikor ezt Anna írta, még nem tapasztalta meg magát a Soát.”
Valószínűnek tűnik az is, hogy Anna – ha élne – aligha lenne képes megbocsátani mindazoknak, akik – tulajdonképpen felfoghatatlan, hogy milyen okból – kétségbe vonják az általa hátrahagyott hatalmas irodalmi dokumentum eredetiségét.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 37. szám – 2014. július 30.