Szukkot a zsidó év egyik legszínesebb ünnepe, amely a pusztai vándorlás emlékét és az Isten-i gondviselésbe vetett bizalmat állítja a középpontba.
A zsidó naptár egyik legvidámabb időszaka, szukkot, tisri hónap 15. napján kezdődik, néhány nappal jom kipur után. Az ünnep hét napján a szukká, vagyis a sátor kerül a középpontba, ahol eszünk, vendégeket fogadunk, és a hagyomány szerint – amennyire az időjárás és a körülmények engedik – még aludni is szoktunk. Közben kézbe vesszük a négyféle növényt, elmondjuk a hosánákat, és felidézzük azt a különleges örömöt is, amely egykor a jeruzsálemi Szentélyben kísérte az ünnepet.
A sátor, amely egy hétre otthonná válik
Szukkot egyik legismertebb kelléke a szukká, az ünnepi sátor. A Tóra azt parancsolja, hogy a pusztai vándorlás emlékére minden évben egy héten át sátorban lakjunk: tisré hónap 15. napjától 21-éig, Izraelen kívül pedig a 22. napig tart az ünnepi időszak.
A szukká a házon kívül felállított, ideiglenes építmény. Legalább két egész és egy fél fala van, ezeket nevezik dfánotnak, vagyis oldalaknak, tetejét pedig természetes növényi anyagból készült fedés, a szchách borítja.
A szukká azonban nem egyszerű kerti pavilon. Ahhoz, hogy kóser, vagyis az ünnepi micvák teljesítésére alkalmas legyen, az építésének és a felállításának is pontos vallásjogi feltételei vannak.
A sátor egyik legfontosabb üzenete éppen az, hogy néhány napra kilépünk megszokott, biztonságos otthonunkból, és emlékeztetjük magunkat arra: az ember biztonságát nem csupán a falak és a tárgyak adják.
Árbáát háminim, a négyféle növény
Szukkot másik elmaradhatatlan kelléke az árbáát háminim, vagyis a „négy fajta”. Az ünnepi csokorban négy növény kap helyet: az etrog, a luláv, azaz a pálmaág, a hádász, vagyis mirtuszág, valamint az árává, a fűzfaág.
A négy növényhez számos szimbolikus jelentés kapcsolódik. Egyik ismert értelmezésük szerint a zsidó közösség sokféleségét jelenítik meg: vannak, akik a Tórát tanulják és jó cselekedeteket is végeznek, vannak, akiknek csak az egyik erény jellemző rájuk, és olyanok is, akik egyikben sem jeleskednek – mégis valamennyien a zsidó néphez tartoznak.
A növények az ember egy-egy testrészét is jelképezik. Az etrog a szívet és a bölcsességet, a luláv a gerincet és az egyenességet, a mirtusz a szemet és a tisztánlátást, a fűzfa pedig a szájat és az imádságot idézi.
Chol hámoéd, ünnep és hétköznap egyszerre
Szukkot hét napja nem egyforma. Az első napok ünnepi napok, majd következnek a chol hámoéd, vagyis az ünnep hétköznapjai.
Izraelen kívül szukkot első két napja teljes ünnep, ezt öt félünnepi nap követi. Izraelben az első nap teljes ünnep, utána pedig hat chol hámoéd nap következik.
Szukkot láthatatlan vendégei
Szukkotkor a vendéglátás különleges szerepet kap. Nemcsak családtagokat, barátokat és ismerősöket hívhatunk be a szukkába, hanem a hagyomány szerint spirituális vendégeket, az úgynevezett uspizint is.
A hét este során sorban Ávráhám, Jicchák, Jáákov, Mózes, Áron, Joszef és Dávid „érkezik” a szukkába. Minden este másik ősatya a kiemelt vendég, akit egy különleges, arámi nyelvű imádsággal hívnak meg.
A szfárádi közösségekben hagyományosan még külön díszes széket is készítenek számukra, amelyre szent könyveket helyeznek. A vendéglátó hangosan is kijelenti, hogy ez az uspizin széke, és egyes hagyományok szerint minden este gyertyát is gyújtanak a tiszteletükre.
„Örömünk ideje” – miért ennyire vidám Szukkot?
Ha van ünnep, amelyhez különösen szorosan kapcsolódik az öröm, az szukkot. Héberül zmán szimcháténu, vagyis „örömünk ideje” – és nem véletlenül.
A Tóra három alkalommal is arra szólít fel Szukkottal kapcsolatban, hogy örvendezzünk, miközben a többi zarándokünnep esetében ez a parancs egyszer jelenik meg.
Ezért hangzik el ilyenkor gyakran a jól ismert „Chág száméách!”, vagyis „Boldog ünnepet!”
A chol hámoéd napjain ezt a „Moádim leszimchá” köszöntés válthatja fel, amelyre a hagyományos válasz: „Chágim uzmánim leszászon.” Jiddisül pedig egyszerűen: „Á gut mojéd!”
Hosánák – körbejárás a lulávval és az etroggal
Szukkot imarendjének jellegzetes részei a hosánák. Ezeket a lulávot és az etrogot a kézben tartva, a Tóra-olvasó emelvényt körbejárva mondják el.
A név a héber „hosá ná”, vagyis „ments meg, kérlek” kifejezésből származik. Ez a könyörgő formula újra és újra visszatér az imákban, amelyekben az Örökkévaló segítségét kérik.
A szombati napon nem használják az ünnepi csokrot. Emiatt vannak olyan közösségek, ahol az aznapi hosánákat sem mondják el, máshol azonban luláv és etrog nélkül is felolvassák őket.
Érdekesség, hogy a héber „hosá ná” kifejezésből származik a magyarban is ismert „hozsánna” szó.
Chág száméách – boldog Szukkotot!
Borítókép: Eitan Simanor / Robert Harding Heritage / robertharding via AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.