A South Hampstead zsinagóga és a londoni állatkert együttműködésében a közelgő sátoros ünnepen szukká várja a zsidó látogatókat, akik az ünnep hetében sátorban étkeznek, és erre idén már az állatkerti kirándulás során is lehetőségük lesz – írja a Jewish News.

A Tóra előírása szerint szukkot ünnepén szukkában, egy speciális előírások alapján felépített sátorban kell „lakoznia” a zsidóknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy hétre a szépen feldíszített ünnepi sátor válik a család állandó lakhelyévé. Ott esznek és alszanak, illetve igyekeznek minél több időt a szukkában tölteni. Az előírások szerint a sátoron kívül nem szabad főétkezést tartani, de a legjobb kizárólag a szukkában enni és inni. Ez gondot okozhat a félünnepek során rendezett szabadidős programok kivitelezésénél, hiszen – Izraelen kívül, ahol számtalan köztéri szukka várja az embereket – nem könnyű kóser szukkára lelni. A londoni zsidók legnagyobb örömére azonban az állatkertben nemcsak ünnepi sátor, hanem kóser pizzéria is várja őket. A szukká építését a South Hampstead zsinagóga rabbija, Shlomo Levin felügyeli, a dekorációról pedig a zsinagóga közösséghez tartozó gyerekek gondoskodnak.

A kezdeményezés a Londoni Zoológiai Társaság új igazgatójától, Matthew Gouldtól ered, aki korábban az Egyesült Királyság izraeli nagyköveteként szolgált és ő állította fel az első szukkát a nagyköveti rezidencián, Rámát Gánban.

„A londoni állatkert nagyszerű program szukotra. Az állatok és a növények segítségével természetközeli élményben lehet része a látogatóknak, környezetvédelmi programjaink pedig összhangban állnak a zsidóság »tikun olámnak« nevezett, a világ kijavítását célzó törekvésével”

– mondta Gould.

Shlomo Levin rabbi szintén örömét fejezte ki a kezdeményezés kapcsán: „Remek érzés a londoni állatkerttel közös projektben részt venni.

A szukká nagyban emeli majd az állatkertbe látogató zsidó családok örömét.

Reméljük a közösség tagjai nagy számban használják majd a sátrat. A szukkát természetesen mindenki ingyen veheti igénybe, csupán az előre lefoglalt állatkerti belépőről kell gondoskodni”.

 

A Rámát Gán-i szafari állatai is szukkotoznak

Kedvenc ételeikből vannak a szukkák, amit aztán kedvükre rágcsálhatnak. Milyen kedves!

Megszakítás