A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2014 őszén széleskörű, reprezentativitásra törekvő felmérést végez a magyarországi zsidóság körében. A felmérés mintája a zsidó közösség egészét tekinti kiindulópontnak, tehát nemcsak azokra terjed ki, akik a zsidóság valamelyik szervezetéhez kötődnek, hanem mindenkire, aki bármilyen értelemben és bármilyen mértékben zsidó önazonossággal rendelkezik. A hézagpótló, független kutatás nagymértékben hozzájárulhat a zsidó közösség kívánatos önismeretéhez.

A kutatás célja a magyarországi zsidóság társadalmi-gazdasági helyzetének megismerésén túl annak feltárása, hogy mi a ma élő zsidók viszonya saját zsidó mivoltukhoz és általában véve a zsidósághoz. A vizsgálat kiterjed a zsidó hagyományhoz való viszonyra, a zsidó identitás különféle változatainak elfogadására, illetve elutasítására, az asszimiláció, integráció, illetve disszimiláció alternatíváira. A felmérés törekedni fog az Izraelhez való viszonnyal és a holokauszt mai jelentőségével kapcsolatos vélemények összegyűjtésére, valamint a szervezett zsidó életben való részvétel mértékének, illetve a zsidó szervezetek és kulturális intézmények ismertségének és megítélésének mérésére is.

A kutatás fontos kérdésköre végül az is, hogy mi a zsidók véleménye a zsidóság helyzetéről, a nem zsidókhoz való viszonyról és az antiszemitizmusról a mai Magyarországon, és általában véve milyen politikai, gazdasági és szociális attitűdök jellemzik a magyar zsidóságot.

A felmérés az adatvédelmi szabályok szigorú betartásával készül, a válaszok feldolgozása névtelenül, kizárólag statisztikai eszközökkel történik. A kérdőíveket a Medián munkatársai személyes interjúk keretében fogják kitölteni, és nagyon fontos, hogy ez mindenütt nyitott, bizalmi légkörben történjen.

Ehhez várjuk a jelentkezőket és kérjük a segítségüket!
Jelentkezés: Ambrus Klára: 0630-396 9020